Revision 81110 of "Gazdaságpolitikai értekezés" on huwikisource

{{fej
| szerző     =Antoine de Montchrestien 
| fordító    =Újfalusi Németh Jenő 
| cím        =[[Gazdaságpolitikai értekezés]] (1615)
| szakasz    =A MECHANIKUS MŰVÉSZETEK HASZNOSSÁGÁRÓL ÉS A MANUFAKTÚRÁK SZABÁLYOZÁSÁRÓL Az állam és szerepe
| előző      =
| következő  =A RENDEK
| megjegyzés =A fordítás alapja: Antoine de Montchrestien: Traicté de l’oeconomie politique. Édition critique par François Billancois. Librairie Droz, Genève, 1999. Série: Les classiques de la pensée politique; 
Antoine de Montchrestien: Traicté de l’oeconomie politique. Paris, Libraire Plon, 1889. Série: Économie patronale. 
}}
'''A fordító előszava'''

<center>ANTOINE DE MONTCHRESTIEN ÉS AZ „UNORTODOX GAZDASÁGOLITIKA”</center>


Kora újkori francia irodalommal, kultúrával és történelemmel foglalkozó egyetemi oktatóként évtizedek óta izgat egy tragikus végű francia humanista műveltségű sokoldalú drámaíró, acélipari vállalkozó, közgazdász, halála után megkínzott, (esetleg felnégyelt) és megégetett protestáns katonai vezető „Politikai gazdasági értekezése.” Az értekezés ugyan vitatottan, de első a „nyugatinak” nevezett kultúrában. 

Mindig úgy éreztem, hogy számunkra, itt Magyarországon van aktualitása. Lehetett is, mert a rendszerváltás előtt a hivatalos politikai gazdaságtant ortodox hittel képviselők részéről volt is ellenérzés a tárgyról nyomtatásban is megjelent előadásomat követően. Azután elfelejtettem az egészet, hisz mi közöm nekem „irodalmárnak” a gazdaság szent tudományához? Az utóbbi években az élet juttatta újra eszembe ennek a műnek a létezését. Úgy éreztem – mint annak idején –: valami olyasmi történik körülöttünk ma, mint amit Antoyne de Montchrestien leírt annak idején egy részt, mint napi valóságot, másrészt, mint a jövő sajátos, sok tragédiát okozó álmát: az állam-kapitalizmust, amelyet egyszer már atyáink fasizmus néven átéltek, vagy belehaltak, mi meg átszenvedtünk kommunizmus, majd szocializmus címén. És most egyre több olyan gazdasági-gazdaságpolitikai intézkedésnek és politikai légkörnek vagyunk – mint alattvalók – szenvedő alanyai, amelyek valahogy mindegyikre emlékeztetnek kinek-kinek ízlése szerint. Ez volna az unortodox gazdaságpolitika? Az „un” fosztóképző, de én inkább a „kripto” képzőt használnám. A tisztelt olvasó rendelkezésére a mai napi politikában csak a ma „termelő társadalomként” emlegetett gazdaságpolitikának megfelelő egységet tudom felmutatni, de a fordítást folytatom. Úgy gondolom, hogy aki figyelmesen olvassa az 1614-es, a forradalomig utolsó rendi gyűlés alkalmával előadásra szánt szöveg sokszor még a fordításban is megjelenő racionálisan barokk iróniáját, ráeszmél arra, hogy amit újnak mondtak, mondanak, mondani fognak, valójában ősrégi. Ősrégi a kapitalizmus gazdaságfilozófiájában a vita a liberálisak és a merkantilisták között. Ősrégi, mint a modern biológiában az őssejt. Benne még az „un” is megtalálható. 

Végül is: Richelieure, Colbert-re gondolva még azt is mondhatjuk, hogy részben sikeres volt ez a gazdaságpolitika egyebek között olyan eszközökkel, hogy az adóbehajtásra is használt katonaság a terhes nők hasát a felvágva szedte ki az esetlegesen lenyelt pénzdarabokat. Hosszú távú hatásáról okos, aki hallgat. Anglia a liberális gazdaságpolitikát választotta. Pedig akkor még lehetett volna Franciaországból Anglia. De mivé lehetünk mi?


<center>ANTOINE DE MONTCHRESTIEN

GAZDASÁGPOLITIKAI ÉRTEKEZÉS

A KIRÁLYNAK ÉS AZ ANYAKIRÁLYNŐNEK 

Ajánlva 1615-ben</center>


NAGYON KERESZTÉNY FELSÉGEK!

Ez a beszédet, amely értékét inkább az igazságból, mint a művészetből nyeri (ha figyelembe vesszük a hasznosságát), és amely rövidebb, mint amilyennek tűnik, mindkettőjük kegyelmébe ajánlom, annál is inkább, mivel eleve az önök tulajdona. Mert egyrészt nincs megengedve az embernek szétválasztani azt, amit Isten, a természet és az érzelem oly szorosan összekapcsolt. Másrészt szükséges, hogy ez alkalommal önök is megosszák velünk a gondjainkat, és hogy 

önökhöz fordulhassunk alattvalóik jólétével és az önök szent személyének nyugalmával kapcsolatos  gondolatainkkal. Minthogy Felségetek méltóztatnak kegyesen elfogadni ezeket azok kezéből, akik az önök dicsőségét és hazájuk felemelkedését óhajtják minden Istentől kapott képességükkel, gondolatukkal és szavukkal. Ami személyemet illeti, a legtiszteletteljesebb hódolattal fordulok Felségetekhez a legőszintébben elismerve, hogy az irányítás az önöké, az én részem pedig az engedelmesség, és hogy az önök kizárólagos hatalma megtestesíti a közhatalom összes intézményét mind a törvényhozásban, mind a kormányozásban, és nem jogunk, hogy kezünkbe vegyük a bárka irányítását. Csupán fel akarjuk hívni nagy tisztelettel és alázattal (egyikeként azoknak, akik követik és átlátják kormányzást), az önök figyelmét arra, hogy ha az egyik kerék kiesik a tengelyéből, azt az erre szentelt kezeknek kell azt visszaerősíteni. Az igazat szólva, a zűrzavart könnyű ismernünk, mert látjuk, és érzékeljük, de sem engedélyünk, sem lehetőségünk nincs a felszámolására. Kell, hogy jogunk legyen jobb kormányformát kívánni, mert egész boldogságunk ettől függ, de nem vagyunk képesek elgondolni, milyennek kell lennie. Annyi fej soha nem lesz egy és ugyanazon véleményen ebben a kérdésben. Ha mindenkinek szabad lenne választani, eltekintve a konfúziótól, ami ebből születne, a legkevésbé jutnánk olyan eredményhez, amit legjobban óhajtunk. 

Polükleitosz<ref>Polükleitosz: görög szobrász, i.e. 3-5 sz.</ref>  a kiváló szobrász készített két szobrot: egyiket a nézők különböző elképzeléseit követve, a másikat a művészet törvényei szerint. Az egyiket úgy alkotta meg, hogy a nézők véleménye szerint folyton változtatta, a másikat saját ítélete alapján készítette. Amikor mindkettőt kiállította egymás mellett, az egyiket mindenki megcsodálta, a másik nevetség és viccelődés tárgya lett. Így szólt: „Az, amelyiket annyira kinevettek, az a tiétek, amit annyira dicsértek, az pedig az enyém.” Ha a zűrzavar természete, amelyben most élünk két különböző reformra kényszerítené önöket: az egyiket a közvélemény vágyai szerint, a másikat pedig az igazi államigazgatási maximákat követve, amelyeket a gazdasági gyakorlat sugall önöknek, nincs kétségem az iránt, hogy hasonló helyzet állna elő. Félretéve a köznépi képzelgéseket dolgozzanak csupán a nagy művön és saját kútfőből! Mert minden, aminek nem egy egységes terv a kiindulópontja káoszhoz és torzuláshoz vezet a végrehajtáskor. Ami ezzel kapcsolatban a mi dolgunk az, hogy az önök engedelmével hozzájáruljunk legjobb képességeink szerint a gyakorlatban és a tudományban egyaránt az önök eszközeinek gazdagításához abból a célból, hogy akár csak egyetlen döntésükben felhasznált egyetlen gondolattal hozzájáruljunk a mű megalkotásához, hogy az sikeres legyen Felségetek halhatatlan dicsőségére, és alattvalóik javára általában és egyénenként egyaránt. Betzael és Oliab<ref>Betzael és Oliabe: judeai építészek.</ref>  nagy tiszteletet élveztek a héberek között a Tabernakulum<ref>Tabernaculum: héber szent hely.</ref>  megépítése miatt, amelyre Isten adta az utasítást és hozzá a szellemi képességet is. Ők nem csupán jól tudták felhasználni, díszíteni és finomítani mások ötleteit, hanem el tudták képzelni és meg tudták alkotni azt, ami a legszebb, legfinomabb és legkiválóbb lett. Reméljük, hogy Felségetek politikai megelégedéssel fogják csodálni iparukat az üzleti élet újbóli feltámasztása során.

Nem utasítva el az ezzel kapcsolatos jó és segítő véleményeket, amelyeket nap, mint nap kapnak az alattvalóiktól és leghűbb szolgáiktól, hanem felülírva ezeket saját ismereteik alapján, ugyanakkor felfigyelve mindenre, amiről ezek nem szólnak.
 
Titus Livius<ref>Titus Livius: római történetíró</ref>  írja, hogy amikor a római szenátus elrendelte, hogy a katonákat, akik korábban nem kaptak zsoldot, a továbbiakban a közösség tartsa el, a nép rohant a palotához, hogy megköszönje, és csókolgassa a szenátorok kezét alázatos hálából jó atyjuknak nevezve őket, mert rájuk terhelték azt, amire soha nem gondoltak, és amit a tribünök soha nem kértek tőlük. A hálából történő juttatások és a köszönet az önök irányában sem lesz kevesebb királyságuk tartományai részéről, amikor meggyőződnek arról, hogy önök is a közösség hasznára alkalmazzák királyi szellemi erejüket, és ehhez képest (az igazat szólva) minden más kellemes gyümölcs csak járulékos. A jó eredmény annál is inkább kellemes, mert váratlan. Kívánságaink és óhajaink nem mértékei annak, amit önök nyújtani tudnak, mert az önök jóakaratának, amelyet mi végtelennek hiszünk a népük irányában, jövőbeli következményei számunkra felfoghatatlanok. Ez volt a fő oka annak, hogy belekezdtem ebbe a műbe, és hogy Felségeteknek ajánlva lábaik elé teszem alázatos könyörgéssel, hogy fogadják az önök és hazám javát szolgáló hűséges szeretetem jeléül. Ha méltóztatnak venni a fáradtságot, hogy felolvastassák (amit én ezt írván a legnagyobb megtiszteltetésnek reméltem) bizonyosan fel fognak figyelni arra, hogy Franciaország ma Themisztoklész<ref>Themisztoklész: i.e.5. sz. Ő volt a haditengerészet szószólója.</ref>  hasonlatával egy olyan hatalmas platán, amelyre titokban mindenki ráveti magát, majd távozva leszakít, és elvisz valamilyen ágat; és felfigyel arra is, hogy országa mennyivel termékenyebb és gazdagabb mindenféle javakban és lehetőségekben, mint a föld bármely más országa. Ennek ellenére az élet sokak számára annyira megnehezült, mintha Afrika forró arénáiban, vagy Szkítia<ref>Ókori nomád nép a Duna és a Don közötti szteppén</ref>  gyilkos jeges világában élnének. Földjét valaha források öntözték, amelyek ma is élnek, és láthatóak, de az utóbbi időkben elhanyagolják őket. Nem csoda, ha a patakok kiszáradtak, az emberek, akiket a legboldogabbnak vélünk, nemes nyomorban élnek, hogy a többiek, akik fáradtságra és munkára születtek, ha Felségetek nem tesznek értük, gazdag szegénységben távoznak; bár egyébként kivétel nélkül mindenkit megront a gazdagodás vágya, és a legnagyobb bűn itt nőt talál, és az erény még a házasságban is alig van jelen.
 
Kérem Felségeteket, ne tegyék félre beszédemet azzal, hogy látszólag túl kis dolgokat tárgyal. Az igazat szólva az általam javasoltak nem látványosak és nagyszerűek, de arról tudom önöket biztosítani, hogy ha megfelelő eszközökkel hasznosítani tudják őket, ezek a kis dolgok hamar nagyok és egyre nagyobbak lesznek. Csodálatosan vastag fák ezek, amelyeken madarak építik fészkeiket, árnyékot adnak a vándoroknak, és a nyájaknak, így hát kevés vetőmagot termelnek. Elég egy kis víz, hogy táplálja a legelőket, a gyümölcsfákat és a virágokat. Egy hőség utáni pici nyári áldásos eső szerelmes frissítést ad a kiszáradt földnek, ahol ezután termékeny pára keletkezik, öntöz és termékenyít. Ahogy a magasságos égből megkapjuk az erőt és a napfényt, éppen úgy szükséges, hogy az önök hatalma és szeretete kibontakozzék népeik iránt, hogy újra felébresszék bennük a cselekvés vágyát, ami fuldoklik segítség hiányában. Tegyék ezt értük, hogy minden vonatkozásban boldog bőségben éljenek, kötelességük legyen jogarukat áldani, és minden erejükből csatlakozzanak azokhoz, akik nap, mint nap könyörögnek az önök egészségéért, és hosszú életéért, valamint ennek a birodalomnak a növekedéséért és dicsőségéért.

Keresztény Felségetek legalázatosabb és legengedelmesebb, és leghívebb alattvalója.

Ant. De Mont-Chresiten

== A MECHANIKUS MŰVÉSZETEK HASZNOSSÁGÁRÓL ÉS A MANUFAKTÚRÁK SZABÁLYOZÁSÁRÓL ==

=== AZ ÁLLAM ÉS SZEREPE ===
 
Akik az államok kormányzására hívatottak, azok fő célja a dicsőség, a növekedés és a gazdagodás. A rómaiak dicső Augustusa, aki békével lett a birodalom birtokosa nagyon igaz és nagylelkű és nagyszívű uralkodóhoz méltó dolgot mondott: „Én téglából épült Rómát találtam, de márványból épült Rómát hagyok magam után.” Ezzel az ünnepélyes óhajjal olyan nagyságra kötelezte magát, amilyent mi el sem tudunk képzelni. Magam részéről nem szűkíteném ezt az ígéretet a magas falakra, a csodás templomokra, a hatalmas diadalívekre, az amfiteátrumokra és más szép építményekre, amelyekkel a világ királynőjét erősíteni, és emelni kívánta a végtelenig. Joggal ki lehet terjeszteni a kiváló rendre, a törvénykezésre, amelyek a szilárd építményeknél is jobban hozzájárultak ahhoz, hogy sok kiváló ember Örök Városnak nevezze.

Van-e nagyobb és tiszteletre méltóbb cél, amelyre békeszerető felséges uraink törekedhetnek; van-e hasznosabb és méltóbb tevékenység, mint azoké, akiket Felségetek kiválasztanak közszolgálatra: nem csupán gazdasági ügyeik intézésére, hanem arra is, hogy éberen és aktívan őrködjenek a közrend felett, cselekedjenek az önök népei foglalkoztatása és megbékélése érdekében? A régi jó szokások felújításával és felfrissítésével kijavítani ebben a királyságban mindazt, amit az idő tönkretett, helyettesítve és kiegészítve azzal, amit a gyakorlat, a kor valamint az üzlet hasznosnak és szükségesnek tekint? És ha lehet a költők Médeájának mesterkedését alkalmazva visszaadni az öreg és gyenge apa Aiszón<ref>Aiszón, Jázon apja, akit Médea felélesztett.</ref>  legszebb, legvidámabb fiatalságát?
A természeti tárgyak esetében egyedül az öregség nagy betegség: mindig van valami, ami megbetegszik, megsérül, elveszti normális működését. A világban uralkodó minden törvény megköveteli, hogy a régi államok nem maradhatnak örökké régi állapotukban. Sok veszedelmes indulat halmozódik fel bennük, amelyek akadályozzák, vagy rossz irányba viszik egyébként legitim cselekedeteiket. De aki nem tudja visszaállítani jó egészségi állapotukat, kötelessége, hogy legalább jól szabályozza őket egészen addig, amíg Aszklépiosz<ref>Asclépiosz: az orvoslás istene a görögöknél.</ref>  nem rendel számukra biztos gyógymódot, amely az egészséges részek hőmérsékletét rendbe hozva erőt ad elűzni, ami természetellenes, és így mutációval a test újra jó állapotba kerül.

A népeink bizalma biztosít minket arról, hogy főként Hölgyem hívatott arra, hogy kikúrálja ennek az államnak a betegségeit. Mert egyszerre dolgos és kegyelmes. Három fontos dologban ön hívatott cselekedni. Az ön természetes jóságára nincs példa napjainkban. A franciák hajlandósága, hogy engedelmeskedjenek az ön akaratának, soha nem volt ilyen erős. És ennyire ügyes és mérsékelt segítőkész hercegek sem születtek Szent Lajos<ref>Szent Lajos: IX. Lajos,1214-1240</ref> ágából. Mennyire meg lenne koronázva az emléke is, ha ezt a pihenőt felhasználja arra, hogy egy ilyen szép eredményt elérjen! Micsoda tisztelet és megbecsülés várja önt az utókor részéről, ha királyunk kezébe úgy tudja adni ezt a Delias-nál<ref>Kincsekkel megrakott hajó, amelyet Athén küldött Délosznak</ref> is különb Galiont olyan épen és egészségesen, amilyen valaha volt, jó elemekkel pótolva az önre hagyott elgyengült, rothadó, férges részeket. Ígérhetünk-e kevesebbet magunknak, annak tudatában, amit már eddig is tett? Először is, olyan szilárd bázisra helyezte Franciaország biztonságát, hogy senki nem tűnik képesnek azt megrendíteni. Mint bölcs Salamon király idejében Izrael és Júdea biztonságban éltek, egyik a szőlőskertek, a másik a fügefák alatt. A Nap mindig úgy süt, mint Szirakúzában. A dolgok itt csendesek, békések, nyugodtak. Ön egy kis sót dobott beléjük, és keserű ízű forrásaink vize meglágyult. Nem csupán azok, akiknek a természet adja ezt az érzést, de a városok és a vidék is örülni látszik a nyugalomnak az ön birodalmának kegyelme alatt, amely felett az ég kegyes, tiszta, világos, és ködtől is mentes. Mars porát<ref>Mars pora: a puskapor.</ref> kiráztuk; most lehetőségünk van pihenni és aludni Minerva fája alatt. Az uraságok és a katonák el vannak ragadtatva királyi kezének jótetteitől. A nép pedig a sokféle gyümölcs tömegétől. És minden alattvalója a kellemes nyugalomtól. A csillagok is barátaink, és kedvtelve figyelik ifjú Napunk felemelkedését, aki felkeltével világosságot áraszt, és hamarosan elhalványítja az összes királyi fényt, amelyek most beragyogják a földet. Azzal zárnám az ön bölcsességének dicséretét, hogy amint az isteni gondviselés létrehozta az egymással szemben álló elemek minőségi egyensúlyát, ugyanúgy tette ezt ön, aki sokáig viselte a vallási harcok súlyát, amikor ön csodálatosan óvatos meggondolással mindkét félnek okot adott arra, hogy megszülessen közöttük a szép egyetértés és jó akarat, ami uralkodásának és államunknak a harmóniáját, nyugalmát megteremtette.
 
Felségetek feladata marad (akik hatalma a legfelsőbb isteni hatalom földi megnyilvánulása alattvalóik felett, a továbbiakban is legyen az a széles csatorna, amelyből elágazik az egész királyságban az önökből áradó jóság), hogy továbbra is szeressék úgy, és kormányozzák őket olyan gondossággal, mint a múltban. Lévén, hogy az önök igazi isteni vonása az, hogy helyesen cselekedjenek, és az igazi királyoké pedig az, hogy akarják is ezt. És másrészt, akik számára csupán az a dicsőség marad, hogy önöknek engedelmeskedjenek, és jól szolgálják azokat a terveket, amelyeket e célból megfogalmaznak, letaposott úton járnak a mi boldogságunkra az önök megelégedésére. Amióta önök kerültek ennek az államnak a kormányához, szerencsés nyugalmas időt élünk, és a legnagyobb szellemek sem tudják eldönteni, hogy önt a szerencsés boldogságáért vagy okos előrelátásáért csodálják. Ki ne ijedt volna meg (és ez nem képzelgés) ennek a nagy birodalomnak mindenki szeme láttára történt a minapi rettenetes hajótörésétől, amikor elhagyva érezte magát a világ legjobb, legtapasztaltabb és leghatározottabb kormányzójától? És azután, ön azonnal visszahelyezte a kormánykereket oda, ahonnan leszakították, és a vihar, amely a hajó körül tombolt, elmúlt, a tengerünk megnyugodott, az égboltunk kiderült. A rettegés eltűnt szívünkből és a szemünkből. És önök segíteni kezdtek bennünket, hogy mi, nyugodt és békés hajózással bonyolíthassuk üzleti tevékenységünket.
 
Bizonyos, hogy minden egyes alkalommal, amikor Felségetek kezüket és szívüket az égre emelik könyörgésre, emlékeznek az ezernyi kegyre, amivel az ég elhalmozta és továbbra is elárasztja önöket, amelyek kifejezésére kevés a szavam, és meghaladják az önök saját vágyait is.
 
Hasonlóképpen népeik is, akik az önök jótéteményeiből részesülnek isteni akarat visszatükröződéseként, rendkívül el vannak kötelezve, hogy minden pillanatban imádkozzanak és könyörögjenek az önök nagyságának az üdvéért. Hogy az isteni áldás továbbra is bőségesen áradjon Felségedre, a jövőben is kísérje segítséggel fia szerencsés uralkodását, és századról századra öröklődjön dicsőséges utódlása.

Számunkra ebben a teljes megnyugvásban, amikor úgy lélegezhetünk, hogy semmi okunk sincs sóhajtásra, csak kívánjuk boldogságunk folytatódását úgy, ahogy elkezdődött, vagy inkább, hogy örökké tartson, és soha meg ne szűnjön, hogy múltbéli jótéteményei biztosítékot jelentsenek a jövőben is. Annak szimbólumaként, hogy az összhangot fenntartja közöttünk, és életünk minden napjában ihassuk a barátság kedvesen felénk nyújtott kelyhéből, az ön különleges óvatos előrelátása révén megteremtett béke italát, a korábbi szembenállást feledtető kancsókát,<ref>Kancsóka: Jó illatú rovarfogó és rovarevő növény.</ref> amelyet oly kedvesen nyújt felénk.

Kötelességünk szeretni és imádni azt, aki hasznos számunkra és megelégedésre ad lehetőséget. A világ legrosszabb indulatú embere sem fog rosszat gondolni vagy mondani, amikor összes érzékeivel örül annak, amiben részesedik. Íratlan törvény, de a természet is beleoltotta mindenfajta állatba, hogy szeresse, aki jót tesz vele, és gyűlölje, aki rosszat. Mi tehát természetünkből és civilizált voltunkból következően is ragaszkodunk ahhoz, hogy hálásak legyünk önöknek, tiszteljük és szolgáljuk, minthogy önök a legláthatóbb intézmények, amelyek által napjainkban Isten megmutatja és elismerteti nem csupán jóságát, de hatalmát is.

A platonikusok<ref>Platónt követők, vagy Ficino (1433-1499) által újragondolt tanai követők. (M. Ficino: Platonikus írások, Szent István társulat, Budapest 2003. 232. o.)</ref> azt mondják, hogy a hatalmas világban lélek van, amely belülről táplál és erjeszt, szétosztja az erőt az artériákon keresztül mozgatva minden nagy és kis testrészt, amelyekben él ez az erőteljes pusztulásra soha nem ítélt szellem. Így terjed szét Felségetek tekintélye és hatalma ebben a nagy államban, és egységét megőrizve érvényesíti minden részben hatalma érvényét. Nincs szem, amely ne általa látna, nincs fül, amely ne ettől hallana, láb, amelyet ne ez hajtana, nincs kéz, amelyet ne ez mozgatna.

Önöknek kell hát gondosan figyelnie, hogy minden rész szükségleteinek arányában táplálkozhasson belőle, és legyen a javakból annyi tartalék, ami szükséges a fenntartásukhoz, és hogy ez a gazdag tartalék szétosztható legyen abból a célból, hogy minden rész hasznosan tudja betölteni funkcióját az állam és az önök érdekeit szolgálva, amelyek egyébként minden egyes ember érdekei is. Ebből születhet egy nagyon komplex egészséges test.

A nagy mű az önök által teremtendő rendtől függ megszüntetve minden zűrzavart, amelyek az idők folyamán észrevétlenül behatoltak, és amelyek most tapinthatók. Ha most keservesnek is látják Felségetek a kezdetet, a folytatás és a mű szemmel látható tökéletesítése könnyíteni fogja nap, mint nap. És kis idő múlva már csak a fenntartására kell gondolnia. Az önök számára ez kellemes és elégedett pihenés lesz, hasznos és tisztességes foglalkozás. A teremtő Isten, ahogy a teológusok és filozófusok mondják, megszüntette a káoszt. De mióta a világot megalkotta, mindig megtartotta a maga nyugalmában. Ez nem lustaság, vagy tétlen pihenés, hanem a tökéletességé, amely magával hozza a békés nyugalmat. Mert, mint Mózes mondja, Isten valódi célja az ember, akikre egy egész napot szánt, hogy gyönyörködjön bennük. De ugyanakkor nem szűnt meg megőrizni a világot sem fenséges erejével, kormányozni tanácsaival, megtartani jósága révén, elrendelni sok dolgot, a földön és az égen egyaránt tudása és tetszése szerint. A világ teremtése hat nap alatt befejeződött, de a kormányzás most is érvényes. És Isten, e csodálatos gépezet alkotója, amelyben minden más csoda is megtalálható, folyamatosan munkálkodik, hogy rendjét megőrizze.

=== A RENDEK ===

Ön számunkra őt képviseli ebben a nagy monarchiában, Utánozza őt! Az önök államának három fő tagja van: az egyházi, a nemesi és a népi. Ami az igazságszolgáltatást illeti, én cementnek vagy gipsznek tekintem, amely összeragasztja, egyesíti a három tagot. Az értekezés, amelyet Felségeteknek bemutatok, nem vonatkozik rá, mint ahogy a két első tagra sem. Ezek túl kényes részek, és csak az önök hatáskörébe tartoznak. Értekezésem tehát csupán az utolsót érinti, a látszólag leginkább elhanyagolhatót, de valójában nagyon is figyelemre méltót. Mert ez az államok legfontosabb alapja, mint ahogy a Föld a talapzata és a középpontja a másik három elemnek. És, mint Thalész<ref>Thalész: i.e. VII. század, a hét bölcs egyike, kereskedő, utazó, matematikus.</ref>  mondja, ha ezt megszüntetnék, bizonyosan zűrzavart okozna. Azt is mondhatjuk, hogy e nélkül a korpusz nélkül, amely az államban a legnagyobb, a többi nem tudna sokáig fennmaradni anélkül, hogy ne zuhanna vissza az őskáosz zűrzavarába.

=== A HARMADIK REND ÉS A MUNKA DICSÉRETE ===

Ez a harmadik rend háromféle emberből tevődik össze: a földművesekből, a kézművesekből és a kereskedőkből. Ezek kapcsolatban vannak egymással, és könnyen keverednek mintegy szimbolizálva a közös minőséget, életmódbeli hasonlóságot, erkölcsöket, kedélyállapotot, cselekvési módot és társadalmi helyüket. Képzeljék el úgy, mint egy kéz ujjait, amelyeket a szükség szelleme különbözőképpen mozgat egyetlen rugó segítségével; három közhasznú csatorna, amelyek a vizet szállítják a városok nagy tereire a víztárolóhoz, ahonnan mindenki olthatja a szomját. A kútmesternek nagyon szigorúan ellenőriznie kell, hogy ez a nedv el ne szökjön a föld alatt valami lyukon, vagy el ne vezessék máshová.

E három csoporthoz tartozó emberek gyakorolják az a tényleges vagy hatékony művészeteket, amelyeket közönségesen mechanikusoknak mondanak (a kézi munkát és nem a tevékenység méltóságát hangsúlyozva). Minden dolog valamiféle hasznosra irányul, mint céljára. És tárgyaiktól függően a célok is különbözőek. Mert egyes tárgyak célja közönségesen felfogható, míg mások, ugyanolyan cselekedetek esetén, egy kiválóbb műveletsorba kapcsolódnak. Mert az egyikben látjuk, hogy bizonyos foglalkozásokban egyetlen fő cél van, másokban pedig magának a műveletnek is kiválónak kell lennie. Látunk olyat is, bizonyos foglalkozások esetén, ahol a tárgy maga a fő cél, míg más esetekben mintegy tiszteletbeli hálából készülnek a tárgyak. Így kapcsolódnak egymáshoz a különböző művészetek. Észre kell vennünk, hogy a „mechanikus” kifejezés képszerűen ugyanarra a megfontolt tudásra és bölcsességre utal, mint ami beragyogja a szabad művészeteket több, kevesebb érdemük szerint. Ha egy tükörrel szembehelyezünk több más kisebb tükröt, ezek nagyságuk szerint tükrözik vissza a képet. Azonos forrásból eredő patakok ezek, szétterülve az emberi szükségleteknek megfelelően. A költők Prométheuszról  mondják, hogy kettéosztotta az égi tüzet, és abból ellopott egy szikrát ide, és egyet oda. Ez azt jelenti, hogy minden művészet darabkáját képezi az isteni bölcsességnek, amelyet az ész eszközével együtt közölt velünk.

Ennél a meggondolásnál megállva nagyon elcsodálkoztam, hogyan van az, hogy tudós emberek (a művészeteket negligálva) illetékesnek tekintették magukat, hogy beszéljenek az égi rendről, a Nap és a Hold járásáról, a planéták mozgásáról, a csillagok állásáról, röviden a minket körülvevő firmamentum méreteiről, és a testekről, amelyek benne vannak. Mennyire messze vannak ezek az általunk belátható térségektől, és milyen felfoghatatlan mértékben meghaladják az ember által felmérhető távolságot! Ezek annyi ragyogástól elragadtatva, mint új Phaetonok  az égből a földre tottyanva alig vették észre (és végképp nem teremtették meg) a rendet, amely mindegyiküket érinti külön-külön és mindnyájunkat együtt. A bölcs isteni gondviselés érvényesül itt lent és a világ egészében, úgy ítélem meg, hogy az emberiség által felhalmozott szükséges természetismeret minket kétszeresen érint a szellemi képességünk és a belőle származtatható hasznosság arányában.
 
A filozófia két nagy csillaga, Platón és Arisztotelész  valamint leghíresebb tanítványaik közül mindazok, akik tudatosan vagy alkalomszerűen foglalkoztak a polisszal, felfigyeltek arra, hogy a közös szükség közös segítségért kiált, és ez volt az oka az emberek csoportosulásának és szövetségének, ami a városok kialakulásához vezetett. De akikről beszéltünk, ahelyett hogy lépcsőn jöttek volna le, amelyet nem találtak meg, leestek fentről, és vissza sem tudtak mászni lépcsőnként, és mindmáig nem tudták megérteni annyi ismeret birtokában sem, hogy az isteni gondviselés irányításával alakult ki közöttünk különbözőségükben is csodálatos élethívatás. Mivel ők mindent a nagybetűs természetnek tulajdonítanak, így egyetlen érvük van erre: mindannyian különbözőknek születünk, tehát különböző módon vagyunk hajlamosak élni, de mindegyik életmód egyaránt megfelel a polgári társadalomnak.

Ez az a helyzet, amelyben Platón megkülönböztetett parancsoló és engedelmeskedő embereket. Olyanokat, akik a bölcsész tudományokat szerették, és másokat, akik a mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a szabad mesterségeket űzték, vagy a mértékekkel mérhető kézművességet, amelynek művelőit a különböző fémek megmunkálása szerint különböztetett meg. Akik valamilyen vonatkozásban az aranyhoz kötődtek, jobban vágytak a magasabb életszínvonalra, akik pedig a vassal dolgoztak, azok erre a nehezebb életre voltak kárhoztatva.

A jogászok visszavezetik erkölcseink különbözőségét az égi testek állására, és ebből vezetik le az alacsonyabb szintű testek különbözőségét. Az orvosok ehhez kapcsolják testnedveink rendellenességeit, a testhőmérséklet kiegyenlítettségét. Vagyis, mindenki keresi a saját szakmájában, amit nem tud megtalálni. És a nagy római szónok, aki az embereket a közös feladatokra tanította, miután megfogalmazta mondandóját az életmódról, amelyet mindenkinek el kellene fogadnia (attól való félelmében, hogy téved) több képzeletbeli dolgot összekeverve mindent az ember erejétől, szellemétől, természetétől és Fortunától tesz függővé. Röviden azt mondhatjuk, hogy egyikük sem ismerte azt a biztos és határozott elhívatottságot, amely felé bennünket irányít és megkövetel az isteni gondviselés. Ezeknek a nagy embereknek jó része ezt homályosan a sors fogalmával próbálták megragadni. És tisztánlátás hiányában abba a hibába estek, aminek mi is rabjai vagyunk mindenben és mindenhol vak és meggondolatlan vezetőt követve.

Mi, akik iskolázottabbak vagyunk, azt tanultuk tanító mestereinktől, hogy Isten örök bölcsessége kormányoz mindent lent és fent, és mi erre irányulunk, mint a kör a középpontjára, és bizonyosnak tekintjük, hogy nem véletlenszerű a pályaválasztásunk, hanem egy felső gondviseléstől kapja mindenki a feladatát a közösség életében; a feladatot, amelyre született, amelyre rendeltetett; egyetlen szellem működik mindenben és mindenkiben.

A régiekhez visszanyúlva azt látjuk, hogy bár nagyon gondosak és szorgalmasak voltak törvényeket, előírásokat és maximákat írni számunkra a polisz kormányzását illetően, nem kell csodálkozni azon, hogy elhanyagolták, elhallgatták, vagy csak futólag érintették ezt a területet. Még kevésbé találunk könyveikben megfelelő eszközöket és rendelkezéseket a rendek, a művészetek és mesterségek kezelésére és szabályozására vonatkozóan. Pedig sok-sok embert érint ez, akik képessége, beállítottsága, hasznossága elengedhetetlenül szükséges minden országnak, ezért mindennél fontosabb, hogy a jól rendezett állam leglényegesebb részét képező emberek közül válasszák ki, és hatalmazzák fel őket mind a köz, mind az egyes emberek szolgálatára, épp úgy, ahogy a tengerjáró vezetéséhez jó kapitányokra és kormányosokra van szükség valamint jól elhelyezett matrózokra és kisegítő személyzetre. Ki ne vetné meg a gondatlan iparost, aki rendelkezik a szükséges eszközökkel, de nem ismeri a nevüket, és használni sem tudja azokat? És mennyire bírálható a politikus, akinek nem élettelen tárgyak a munkaeszközei, hanem érző, gondolkozó és cselekvő emberek, ha nem tudja pontosan, mire lehet és kell alkalmasnak lenniük a közös nagy mű, a közjó megteremtéséhez, ami legfőbb törvénye minden vágyának és tettének.
 
Való igaz, hogy a nagy embereknek elnézhető ilyen hanyagság, hisz nem büntethető az ismeret vagy az érdeklődés hiánya e fontos tényező iránt, ugyanis általánosan elfogadott előfeltételezésük szerint a közös szükségletből létrejött mesterségek maguktól is képesek működni és önmagukat irányítani. Ahogy a tanúbizonyságként használt tárgy is beszél annak, aki meg akarja hallgatni, és figyelembe akarja venni, úgy találhatók minden civilizált embercsoportban hozzáértő szakemberek, akik szolgálják a közösséget és az egyes embereket minden politikai előrelátás nélkül.
 
Fogadjuk el ezt az érvelést, mint tartozásunkat a soha eléggé nem tisztelhető antikvitásnak, de engedtessék meg, hogy kimondjuk az igazságot: az állam irányításának kulcsa az emberek különböző tevékenységének szabályozása, és az ebből születő rend az élet alapelve az emberi társadalomban. Ám, ha ez az alap nem elég szilárd, az egész építmény inog a legkisebb szélben is, és összeomlással fenyeget; röviden: ha az emberek biztos és ügyes vezetése hiányzik, a társadalom messzire elmarad attól a tökéletességtől és nagyságtól, mint amit el tudna érni.

Lássuk be, hogy mindaz, amit látunk, nyilvánvaló ingatag volta következtében ki van téve a változásoknak, a visszaesésnek, az elzüllésnek, a korrupciónak és az összeomlásnak; egyébként, ha eltekintünk a bennünket felépítő elemektől, észrevesszük, hogy a nyomorúság, amelytől szenvedünk tökéletlenségünk következménye, az pedig a bűné, amely miatt szellemi munkára és a test izzadására vagyunk kárhoztatva.

Az emberek gyengeségük következtében saját szükségletüket sem képesek kielégíteni, hát még másokét; ezért alakult ki a művészetek sokfélesége, ami nem csupán dísz, hanem gazdagsága és mindennapi tevékenysége azoknak a családoknak, amelyek, mint mondtuk, az állam harmadik tagját alkotják. A szorgalom démona különbözőképpen dolgozik bennük nap, mint nap, és a kezüknél fogva vezeti őket a hasznos, a kellemes, a vonzó, a remek és a nagy dolgok létrehozásához.
 
A természet bölcs munkása és mestere mindennek, ami él, érez és gondolkodik a világon. Mérlegelve azt, hogy az adott tevékenység mennyire szükséges azon dolgok gondozásához, amelyek örömét és élvezetét nekünk adja, az emberre bízta, mint égi ajándékot és azt akarta, hogy életelvei erre a radikális impulzusra támaszkodjanak abból a célból, hogy örökké fennmaradjon. Mindenben, ami táplálkozásunkra, öltözködésünkre, egészségünk megőrzésére és lakókörnyezetünk fenntartására szolgál, ez az erő nyilvánul meg, és csak nyilvánvaló tudatos elvakultság esetén kételkedhetünk abban, hogy ez a tény életünk a természet által eldöntött elválaszthatatlan része, hogy fenntartsa ennek a csodálatos kis világnak az épületét. Lássuk ezután a szabad, és a kézműves mesterségeket, amelyekből oly sok sugárral árad a fény. Nagyon szükségesnek, hasznosnak és gyönyörködtetőnek látjuk, sőt, ez a természet által kiválasztott alap, amire ez a kis világ szerkezete épül. Ha pedig fokról fokra lentebb megyünk, feltűnik, hogy nehezen tudnának meglenni egyikük nélkül sem, mert csodálatos aranyláncot alkotnak, amelynek mindegyik gyűrűje él, mozgatja, és magához vonzza a földi dolgokat olyannyira, hogy Homérosz Jupiter kezébe adta a lánc utolsó szemét.
Az egyének tevékenységének eredményeként létezik a közjó. A magánember számára saját háza előbbre való, mint a tartomány, a tartomány pedig, mint a királyság. Ezért függ a politika művészete áttételesen a gazdaságtól; és mivel közöttük sok a hasonlóság, róla kell példát vennie. Mert a családi ház jó irányítása, ha belegondolunk, a közösség kormányzásának egyfajta modellje, ugyanis ha a parancsolás jogára gondolunk, vagy a hűséges engedelmességre; szoros kapcsolat van közöttük. 
A jó politikai vezetés az állam minden alkotó elemének és magának az állam egészségének feltétele, következésképpen minden magánemberé. Mert nem kevésbé fontos gondoskodni a legalacsonyabb rendű részekről, mint a legnemesebbekről; akikről tudunk, vagy akikről nem tudunk, mert azok, akik mások szolgálatára teremtettek, azok munkája a legszükségesebb az állam működtetéséhez, és megőrzéséhez. A nagy politikusnak elsősorban a természetet kell utánozniuk, amely testünk minden részébe szétosztja a szükséges tápanyagot, és ha valamelyik rész nem kapja meg a szükséges mennyiséget, a gondolatok egyre kevésbé születnek, a test elgyengül, feléli önmagát és bomlásnak indul.

E komoly meggondolásnak arra kell késztetni Felségeteket, hogy támogassák, ápolják az állam népi részét. És, mint ahogy a csillagok hatásai is más elemeken keresztül érvényesülnek, de legfőképpen a Földben állnak meg, ott kell megállnia kedvező hatásuknak is. Az önök kezében sok jó eszköz van, a helyes cselekvéshez. Isten azért tette meg önöket helytartóinak, hogy előre lássák ennek a néprétegnek a szükségleteit, és segítsék felemelkedését. Az önök feladata az Isten által nyújtott javak egy részének megőrzése, más részének elosztása. Ez a hatalmas firmamentum, amely minden irányból átöleli a világot és éltet itt lent minden földből származó életet. Egyesek az esőtől, mások a széltől nőnek, megint mások a csillagoktól. De a Nap és a Hold, amelyek minden dolgok felett uralkodnak, és oltják beléjük a mindent összetartó szeretet. Éppen úgy a sok jó, amit Isten tetszése szerint tesz velünk, csak Felségetek közvetítése által van módunk felhasználni, és élvezni. Három fő eszköz szolgálhatja uralkodásuk dicsőségét, népességük növekedését és gazdagodását: azon mesterségek és manufaktúrák szabályozása és számuk növelése, amelyek nálunk ma fellendülőben vannak vagy lehetnek a jövőben. Fel kell fejleszteni a hajózást, amely szemmel láthatóan hanyatlik nálunk, pedig a mindennapi gyakorlat és a kor logikája parancsolóbb, mint eddig bármikor; sürgős a kereskedelem helyreállítása, amely napról napra gyengül ebben a királyságban. Ami pedig a kereskedelem rendbe hozását illeti, amely napról napra pusztulóban van a királyságban (végtelenül fontos Felségetek megbecsülése és alattvalóik java szempontjából) olyan, mint egy haldokló test, amikor a lélek kezd belőle kiszállni, a részek már nem tudják magukat fenntartani, és egymást befolyásolva elhagyják magukat. Nem is történik több az önök népeivel, minthogy van még itt-ott néhány mozgékony emberke, akiknek még forró a feje, és még hol itt, hol ott megmozdul a vérkeringése is. De most hagynám későbbre ezt a pontot és a hajózás kérdését is, hogy első témámnál álljak meg, ami fő témája beszédemnek. Fenntartva emezt addig, amíg megtudom, kegyeskednek-e Felségetek ilyen ismereteket önökhöz méltónak tekinteni, lévén, hogy az önök joga kormányozni a dolgokat és az embereket, következésképpen mindent, ami elképzelhető és leírható ebben a tárgyban.
   
Thalész mondta, hogy az a legjobb filozófus és a nagy vezető, aki szellemi képességei segítségével egy éven belül meggazdagodik, és az a boldog ember, aki egészséges és tudása van; Szókratész  szerint pedig egyetlen javunk a tudás, és egyetlen bajunk a tudatlanság. Aki valamilyen mesterség ismeretével hasznos tud lenni másoknak, dicsekedhet a bölcs Apollóval együtt, hogy világpolgár; mert bárhová is menjen a földön, ahol emberek élnek, szállást adnak neki, becézik, keresik. Jót tanácsolnak azoknak, akik megszerzik fiatalon azt, ami segítheti őket öreg korukban. Olyan tudásra gondolok, amit az ember magával vihet, nem lehet sem megégetni, sem elveszíteni, ha csak semmi nem marad egy hajótörésből. Arisztipposz  ügyes volt, amikor azt mondta, hogy úgy lehet megkülönböztetni a tudással rendelkező embert a tanulatlantól, hogy mindkettő kezébe kell adni egy baguettet és el kell küldeni őket egy idegen országba. „Bátorság! - mondta (mivel már volt tapasztalata a tengerrel, és mivel megtalálta a geometrikus vonalat), ezen a földön vannak emberek.” 

Biztos, hogy ahogy szemünkkel látjuk a körülöttünk lévő világosságot, szellemünk a művészetekből kapja a fényét, legyen az szabad művészet, vagy mechanikus (azaz kézi). Theophrastosznak  látszólag igaza volt, amikor haldokolva a természetre panaszkodva azt mondta, hogy hosszú életet ad a szarvasoknak és a kígyóknak, és keveset az embereknek, de ez az időtartam elég arra, hogy a művészetekben a tökéletesítsük magunkat az ismeretek révén.

A legrangosabb német főurak ma is megtaníttatnak valamilyen mesterséget gyermekeikkel. Ezt nem kötelező példaként említem, csupán rámutatok, hogy szerintük száműzetés, rabság vagy más nehéz helyzetben ennek segítségével fenntarthatják életüket. Régi mondás, hogy „minden föld képes táplálni a mesterségeket”. Nincs olyan gazda, aki ne bánna jobban egy ügyesebb rabszolgával, mint egy tudatlannal. Mindent összevéve, a jó kézművesek másban is különböznek az állatoktól, mint az arcuk. Csak a tudás szabad, a szerencse alig játszik benne szerepet. Mert csak egy pici gyönge férges részünk van neki alávetve. De a nagyobbik résznek urai, gazdái vagyunk, és ebben vannak elhelyezve és alapozva legjobb képességeink, helyes nézeteink, megalapozott döntéseink, a művészetek, a tudományok, az erényes beszéd, a jótett halhatatlan vágya, a becsületes törekvés a tiszteletre, minden soha meg nem romló dologra, amitől nem foszthatnak meg bennünket.

Miután Felségetek figyelmébe ajánlottam a művészeteket és a tudományokat általában, és megkíséreltem megmutatni szépségüket, kapcsoljuk most össze az emberi tevékenységek teljességét meghatározó két tényezőt: a hasznost és a kellemest. A dolgok közül, amelyek szükségesek az életünk fenntartásához, egyesek élettelenek, mások képesek mozgásra. E mozgások között van olyan, amelyet az ész irányít és van, amelyet nem. Az élettelen dolgok legnagyobb részét vagy alkotják, vagy szerkesztik az ésszel rendelkezők, az emberek. És ezekkel a dolgokkal nem rendelkezhetnénk, ha kéz és az ügyessége nem kapcsolódna be a létrehozásába; és nélkülük használni sem tudnánk ezeket a dolgokat. Mert sem a sebek begyógyítása, sem betegségek gyógyítása, sem folyami vagy tengeri hajózás, sem a földek megművelése, sem a termékek gyártása, sem a termékek betakarítása, sem a gyümölcsök begyűjtése, konzerválása, sem elosztásuk nem lenne lehetséges nélkülük.

Nélkülük még azon dolgok szállítása sem lenne lehetséges, amelyekben bővelkedünk, és azok behozatalában sem, amelyekből szűkölködünk. Nélkülük az építkezéseinkhez szükséges kövek és márványok sem lennének méretre formálva. Sem vasat, sem aranyat, sem ezüstöt nem lehetne kihozni a föld gyomrából annak az embernek a keze munkája nélkül, akitől mindenféle szükségletünk kielégítése céljából a közös lét napi gyakorlata kényszerít segítséget kérni. Tegyük még hozzá, hogy a hidak, a vízvezetékek, a folyószabályozás és a kikötők is mind az emberi munka eredménye. Mert, hogyan tudnánk előteremteni ezeket a dolgokat az emberek alkotó munkája nélkül? És annyi minden más, amit mi közvetlenül élettelen tárgyak gyümölcseinek és hasznosítható dolgaiként fogadunk el, csak azoknak a műveleteknek a következményei, amelyeket a közjóra született elmék fektettek bele kezük nehéz művészetével, amelyet gyakran kiváló külföldiek bölcsessége és cselekvő erénye váltott ki gyakran versenyben saját polgártársaikkal. Ezeket a megbecsülés és a gazdagodás vágya, mint két hatalmas serkentő erő készteti munkára szakadatlanul.  
Mint ahogy a tűz fellángol, ha éghető anyag közelébe jut, úgy forrósodik és lángol fel bennünk a tanulás és tudás vágya a művészetek és azok természetes tárgyai iránt. A természet, amikor az embernek juttatta az értelem képességét, ami nem csupán az állatok fölé emelte, de önmaga, az elemek és az egek fölé is, azt akarta, hogy az üres táblához legyen hasonló, amelyre zavaros keveredés nélkül írhasson mindenféle szellemi képet. És hogy a kívánsága beteljesüljön, mint nyersanyag megteljen a vággyal, hogy több formát kapjon, abból a célból, hogy mint egy jól ellátott raktárból kiválaszthassa a szükséges művészeteket az élet fenntartásához és kényelmesebbé tételéhez, amelyeket mi az ész megannyi sugarának tekinthetünk, amelyek, az akarat által áramlanak és folynak az érzékelhető cselekvésekbe, amelyekből természetszerűen keletkezik, és következik a teljes megelégedettség.

== Jegyzetek ==
<references/>