Revision 81114 of "Gazdaságpolitikai értekezés" on huwikisource

{{fej
| szerző     =Antoine de Montchrestien 
| fordító    =Újfalusi Németh Jenő 
| cím        =[[Gazdaságpolitikai értekezés]] (1615)
| szakasz    =A MECHANIKUS MŰVÉSZETEK HASZNOSSÁGÁRÓL ÉS A MANUFAKTÚRÁK SZABÁLYOZÁSÁRÓL
| előző      =
| következő  =A RENDEK
| megjegyzés =A fordítás alapja: Antoine de Montchrestien: Traicté de l’oeconomie politique. Édition critique par François Billancois. Librairie Droz, Genève, 1999. Série: Les classiques de la pensée politique; 
Antoine de Montchrestien: Traicté de l’oeconomie politique. Paris, Libraire Plon, 1889. Série: Économie patronale. 
}}
'''A fordító előszava'''

<center>ANTOINE DE MONTCHRESTIEN ÉS AZ „UNORTODOX GAZDASÁGOLITIKA”</center>


Kora újkori francia irodalommal, kultúrával és történelemmel foglalkozó egyetemi oktatóként évtizedek óta izgat egy tragikus végű francia humanista műveltségű sokoldalú drámaíró, acélipari vállalkozó, közgazdász, halála után megkínzott, (esetleg felnégyelt) és megégetett protestáns katonai vezető „Politikai gazdasági értekezése.” Az értekezés ugyan vitatottan, de első a „nyugatinak” nevezett kultúrában. 

Mindig úgy éreztem, hogy számunkra, itt Magyarországon van aktualitása. Lehetett is, mert a rendszerváltás előtt a hivatalos politikai gazdaságtant ortodox hittel képviselők részéről volt is ellenérzés a tárgyról nyomtatásban is megjelent előadásomat követően. Azután elfelejtettem az egészet, hisz mi közöm nekem „irodalmárnak” a gazdaság szent tudományához? Az utóbbi években az élet juttatta újra eszembe ennek a műnek a létezését. Úgy éreztem – mint annak idején –: valami olyasmi történik körülöttünk ma, mint amit Antoyne de Montchrestien leírt annak idején egy részt, mint napi valóságot, másrészt, mint a jövő sajátos, sok tragédiát okozó álmát: az állam-kapitalizmust, amelyet egyszer már atyáink fasizmus néven átéltek, vagy belehaltak, mi meg átszenvedtünk kommunizmus, majd szocializmus címén. És most egyre több olyan gazdasági-gazdaságpolitikai intézkedésnek és politikai légkörnek vagyunk – mint alattvalók – szenvedő alanyai, amelyek valahogy mindegyikre emlékeztetnek kinek-kinek ízlése szerint. Ez volna az unortodox gazdaságpolitika? Az „un” fosztóképző, de én inkább a „kripto” képzőt használnám. A tisztelt olvasó rendelkezésére a mai napi politikában csak a ma „termelő társadalomként” emlegetett gazdaságpolitikának megfelelő egységet tudom felmutatni, de a fordítást folytatom. Úgy gondolom, hogy aki figyelmesen olvassa az 1614-es, a forradalomig utolsó rendi gyűlés alkalmával előadásra szánt szöveg sokszor még a fordításban is megjelenő racionálisan barokk iróniáját, ráeszmél arra, hogy amit újnak mondtak, mondanak, mondani fognak, valójában ősrégi. Ősrégi a kapitalizmus gazdaságfilozófiájában a vita a liberálisak és a merkantilisták között. Ősrégi, mint a modern biológiában az őssejt. Benne még az „un” is megtalálható. 

Végül is: Richelieure, Colbert-re gondolva még azt is mondhatjuk, hogy részben sikeres volt ez a gazdaságpolitika egyebek között olyan eszközökkel, hogy az adóbehajtásra is használt katonaság a terhes nők hasát a felvágva szedte ki az esetlegesen lenyelt pénzdarabokat. Hosszú távú hatásáról okos, aki hallgat. Anglia a liberális gazdaságpolitikát választotta. Pedig akkor még lehetett volna Franciaországból Anglia. De mivé lehetünk mi?


<center>ANTOINE DE MONTCHRESTIEN

GAZDASÁGPOLITIKAI ÉRTEKEZÉS

A KIRÁLYNAK ÉS AZ ANYAKIRÁLYNŐNEK 

Ajánlva 1615-ben</center>


NAGYON KERESZTÉNY FELSÉGEK!

Ez a beszédet, amely értékét inkább az igazságból, mint a művészetből nyeri (ha figyelembe vesszük a hasznosságát), és amely rövidebb, mint amilyennek tűnik, mindkettőjük kegyelmébe ajánlom, annál is inkább, mivel eleve az önök tulajdona. Mert egyrészt nincs megengedve az embernek szétválasztani azt, amit Isten, a természet és az érzelem oly szorosan összekapcsolt. Másrészt szükséges, hogy ez alkalommal önök is megosszák velünk a gondjainkat, és hogy 

önökhöz fordulhassunk alattvalóik jólétével és az önök szent személyének nyugalmával kapcsolatos  gondolatainkkal. Minthogy Felségetek méltóztatnak kegyesen elfogadni ezeket azok kezéből, akik az önök dicsőségét és hazájuk felemelkedését óhajtják minden Istentől kapott képességükkel, gondolatukkal és szavukkal. Ami személyemet illeti, a legtiszteletteljesebb hódolattal fordulok Felségetekhez a legőszintébben elismerve, hogy az irányítás az önöké, az én részem pedig az engedelmesség, és hogy az önök kizárólagos hatalma megtestesíti a közhatalom összes intézményét mind a törvényhozásban, mind a kormányozásban, és nem jogunk, hogy kezünkbe vegyük a bárka irányítását. Csupán fel akarjuk hívni nagy tisztelettel és alázattal (egyikeként azoknak, akik követik és átlátják kormányzást), az önök figyelmét arra, hogy ha az egyik kerék kiesik a tengelyéből, azt az erre szentelt kezeknek kell azt visszaerősíteni. Az igazat szólva, a zűrzavart könnyű ismernünk, mert látjuk, és érzékeljük, de sem engedélyünk, sem lehetőségünk nincs a felszámolására. Kell, hogy jogunk legyen jobb kormányformát kívánni, mert egész boldogságunk ettől függ, de nem vagyunk képesek elgondolni, milyennek kell lennie. Annyi fej soha nem lesz egy és ugyanazon véleményen ebben a kérdésben. Ha mindenkinek szabad lenne választani, eltekintve a konfúziótól, ami ebből születne, a legkevésbé jutnánk olyan eredményhez, amit legjobban óhajtunk. 

Polükleitosz<ref>Polükleitosz: görög szobrász, i.e. 3-5 sz.</ref>  a kiváló szobrász készített két szobrot: egyiket a nézők különböző elképzeléseit követve, a másikat a művészet törvényei szerint. Az egyiket úgy alkotta meg, hogy a nézők véleménye szerint folyton változtatta, a másikat saját ítélete alapján készítette. Amikor mindkettőt kiállította egymás mellett, az egyiket mindenki megcsodálta, a másik nevetség és viccelődés tárgya lett. Így szólt: „Az, amelyiket annyira kinevettek, az a tiétek, amit annyira dicsértek, az pedig az enyém.” Ha a zűrzavar természete, amelyben most élünk két különböző reformra kényszerítené önöket: az egyiket a közvélemény vágyai szerint, a másikat pedig az igazi államigazgatási maximákat követve, amelyeket a gazdasági gyakorlat sugall önöknek, nincs kétségem az iránt, hogy hasonló helyzet állna elő. Félretéve a köznépi képzelgéseket dolgozzanak csupán a nagy művön és saját kútfőből! Mert minden, aminek nem egy egységes terv a kiindulópontja káoszhoz és torzuláshoz vezet a végrehajtáskor. Ami ezzel kapcsolatban a mi dolgunk az, hogy az önök engedelmével hozzájáruljunk legjobb képességeink szerint a gyakorlatban és a tudományban egyaránt az önök eszközeinek gazdagításához abból a célból, hogy akár csak egyetlen döntésükben felhasznált egyetlen gondolattal hozzájáruljunk a mű megalkotásához, hogy az sikeres legyen Felségetek halhatatlan dicsőségére, és alattvalóik javára általában és egyénenként egyaránt. Betzael és Oliab<ref>Betzael és Oliabe: judeai építészek.</ref>  nagy tiszteletet élveztek a héberek között a Tabernakulum<ref>Tabernaculum: héber szent hely.</ref>  megépítése miatt, amelyre Isten adta az utasítást és hozzá a szellemi képességet is. Ők nem csupán jól tudták felhasználni, díszíteni és finomítani mások ötleteit, hanem el tudták képzelni és meg tudták alkotni azt, ami a legszebb, legfinomabb és legkiválóbb lett. Reméljük, hogy Felségetek politikai megelégedéssel fogják csodálni iparukat az üzleti élet újbóli feltámasztása során.

Nem utasítva el az ezzel kapcsolatos jó és segítő véleményeket, amelyeket nap, mint nap kapnak az alattvalóiktól és leghűbb szolgáiktól, hanem felülírva ezeket saját ismereteik alapján, ugyanakkor felfigyelve mindenre, amiről ezek nem szólnak.
 
Titus Livius<ref>Titus Livius: római történetíró</ref>  írja, hogy amikor a római szenátus elrendelte, hogy a katonákat, akik korábban nem kaptak zsoldot, a továbbiakban a közösség tartsa el, a nép rohant a palotához, hogy megköszönje, és csókolgassa a szenátorok kezét alázatos hálából jó atyjuknak nevezve őket, mert rájuk terhelték azt, amire soha nem gondoltak, és amit a tribünök soha nem kértek tőlük. A hálából történő juttatások és a köszönet az önök irányában sem lesz kevesebb királyságuk tartományai részéről, amikor meggyőződnek arról, hogy önök is a közösség hasznára alkalmazzák királyi szellemi erejüket, és ehhez képest (az igazat szólva) minden más kellemes gyümölcs csak járulékos. A jó eredmény annál is inkább kellemes, mert váratlan. Kívánságaink és óhajaink nem mértékei annak, amit önök nyújtani tudnak, mert az önök jóakaratának, amelyet mi végtelennek hiszünk a népük irányában, jövőbeli következményei számunkra felfoghatatlanok. Ez volt a fő oka annak, hogy belekezdtem ebbe a műbe, és hogy Felségeteknek ajánlva lábaik elé teszem alázatos könyörgéssel, hogy fogadják az önök és hazám javát szolgáló hűséges szeretetem jeléül. Ha méltóztatnak venni a fáradtságot, hogy felolvastassák (amit én ezt írván a legnagyobb megtiszteltetésnek reméltem) bizonyosan fel fognak figyelni arra, hogy Franciaország ma Themisztoklész<ref>Themisztoklész: i.e.5. sz. Ő volt a haditengerészet szószólója.</ref>  hasonlatával egy olyan hatalmas platán, amelyre titokban mindenki ráveti magát, majd távozva leszakít, és elvisz valamilyen ágat; és felfigyel arra is, hogy országa mennyivel termékenyebb és gazdagabb mindenféle javakban és lehetőségekben, mint a föld bármely más országa. Ennek ellenére az élet sokak számára annyira megnehezült, mintha Afrika forró arénáiban, vagy Szkítia<ref>Ókori nomád nép a Duna és a Don közötti szteppén</ref>  gyilkos jeges világában élnének. Földjét valaha források öntözték, amelyek ma is élnek, és láthatóak, de az utóbbi időkben elhanyagolják őket. Nem csoda, ha a patakok kiszáradtak, az emberek, akiket a legboldogabbnak vélünk, nemes nyomorban élnek, hogy a többiek, akik fáradtságra és munkára születtek, ha Felségetek nem tesznek értük, gazdag szegénységben távoznak; bár egyébként kivétel nélkül mindenkit megront a gazdagodás vágya, és a legnagyobb bűn itt nőt talál, és az erény még a házasságban is alig van jelen.
 
Kérem Felségeteket, ne tegyék félre beszédemet azzal, hogy látszólag túl kis dolgokat tárgyal. Az igazat szólva az általam javasoltak nem látványosak és nagyszerűek, de arról tudom önöket biztosítani, hogy ha megfelelő eszközökkel hasznosítani tudják őket, ezek a kis dolgok hamar nagyok és egyre nagyobbak lesznek. Csodálatosan vastag fák ezek, amelyeken madarak építik fészkeiket, árnyékot adnak a vándoroknak, és a nyájaknak, így hát kevés vetőmagot termelnek. Elég egy kis víz, hogy táplálja a legelőket, a gyümölcsfákat és a virágokat. Egy hőség utáni pici nyári áldásos eső szerelmes frissítést ad a kiszáradt földnek, ahol ezután termékeny pára keletkezik, öntöz és termékenyít. Ahogy a magasságos égből megkapjuk az erőt és a napfényt, éppen úgy szükséges, hogy az önök hatalma és szeretete kibontakozzék népeik iránt, hogy újra felébresszék bennük a cselekvés vágyát, ami fuldoklik segítség hiányában. Tegyék ezt értük, hogy minden vonatkozásban boldog bőségben éljenek, kötelességük legyen jogarukat áldani, és minden erejükből csatlakozzanak azokhoz, akik nap, mint nap könyörögnek az önök egészségéért, és hosszú életéért, valamint ennek a birodalomnak a növekedéséért és dicsőségéért.

Keresztény Felségetek legalázatosabb és legengedelmesebb, és leghívebb alattvalója.

Ant. De Mont-Chresiten

== A MECHANIKUS MŰVÉSZETEK HASZNOSSÁGÁRÓL ÉS A MANUFAKTÚRÁK SZABÁLYOZÁSÁRÓL ==

=== AZ ÁLLAM ÉS SZEREPE ===
 
Akik az államok kormányzására hívatottak, azok fő célja a dicsőség, a növekedés és a gazdagodás. A rómaiak dicső Augustusa, aki békével lett a birodalom birtokosa nagyon igaz és nagylelkű és nagyszívű uralkodóhoz méltó dolgot mondott: „Én téglából épült Rómát találtam, de márványból épült Rómát hagyok magam után.” Ezzel az ünnepélyes óhajjal olyan nagyságra kötelezte magát, amilyent mi el sem tudunk képzelni. Magam részéről nem szűkíteném ezt az ígéretet a magas falakra, a csodás templomokra, a hatalmas diadalívekre, az amfiteátrumokra és más szép építményekre, amelyekkel a világ királynőjét erősíteni, és emelni kívánta a végtelenig. Joggal ki lehet terjeszteni a kiváló rendre, a törvénykezésre, amelyek a szilárd építményeknél is jobban hozzájárultak ahhoz, hogy sok kiváló ember Örök Városnak nevezze.

Van-e nagyobb és tiszteletre méltóbb cél, amelyre békeszerető felséges uraink törekedhetnek; van-e hasznosabb és méltóbb tevékenység, mint azoké, akiket Felségetek kiválasztanak közszolgálatra: nem csupán gazdasági ügyeik intézésére, hanem arra is, hogy éberen és aktívan őrködjenek a közrend felett, cselekedjenek az önök népei foglalkoztatása és megbékélése érdekében? A régi jó szokások felújításával és felfrissítésével kijavítani ebben a királyságban mindazt, amit az idő tönkretett, helyettesítve és kiegészítve azzal, amit a gyakorlat, a kor valamint az üzlet hasznosnak és szükségesnek tekint? És ha lehet a költők Médeájának mesterkedését alkalmazva visszaadni az öreg és gyenge apa Aiszón<ref>Aiszón, Jázon apja, akit Médea felélesztett.</ref>  legszebb, legvidámabb fiatalságát?
A természeti tárgyak esetében egyedül az öregség nagy betegség: mindig van valami, ami megbetegszik, megsérül, elveszti normális működését. A világban uralkodó minden törvény megköveteli, hogy a régi államok nem maradhatnak örökké régi állapotukban. Sok veszedelmes indulat halmozódik fel bennük, amelyek akadályozzák, vagy rossz irányba viszik egyébként legitim cselekedeteiket. De aki nem tudja visszaállítani jó egészségi állapotukat, kötelessége, hogy legalább jól szabályozza őket egészen addig, amíg Aszklépiosz<ref>Asclépiosz: az orvoslás istene a görögöknél.</ref>  nem rendel számukra biztos gyógymódot, amely az egészséges részek hőmérsékletét rendbe hozva erőt ad elűzni, ami természetellenes, és így mutációval a test újra jó állapotba kerül.

A népeink bizalma biztosít minket arról, hogy főként Hölgyem hívatott arra, hogy kikúrálja ennek az államnak a betegségeit. Mert egyszerre dolgos és kegyelmes. Három fontos dologban ön hívatott cselekedni. Az ön természetes jóságára nincs példa napjainkban. A franciák hajlandósága, hogy engedelmeskedjenek az ön akaratának, soha nem volt ilyen erős. És ennyire ügyes és mérsékelt segítőkész hercegek sem születtek Szent Lajos<ref>Szent Lajos: IX. Lajos,1214-1240</ref> ágából. Mennyire meg lenne koronázva az emléke is, ha ezt a pihenőt felhasználja arra, hogy egy ilyen szép eredményt elérjen! Micsoda tisztelet és megbecsülés várja önt az utókor részéről, ha királyunk kezébe úgy tudja adni ezt a Delias-nál<ref>Kincsekkel megrakott hajó, amelyet Athén küldött Délosznak</ref> is különb Galiont olyan épen és egészségesen, amilyen valaha volt, jó elemekkel pótolva az önre hagyott elgyengült, rothadó, férges részeket. Ígérhetünk-e kevesebbet magunknak, annak tudatában, amit már eddig is tett? Először is, olyan szilárd bázisra helyezte Franciaország biztonságát, hogy senki nem tűnik képesnek azt megrendíteni. Mint bölcs Salamon király idejében Izrael és Júdea biztonságban éltek, egyik a szőlőskertek, a másik a fügefák alatt. A Nap mindig úgy süt, mint Szirakúzában. A dolgok itt csendesek, békések, nyugodtak. Ön egy kis sót dobott beléjük, és keserű ízű forrásaink vize meglágyult. Nem csupán azok, akiknek a természet adja ezt az érzést, de a városok és a vidék is örülni látszik a nyugalomnak az ön birodalmának kegyelme alatt, amely felett az ég kegyes, tiszta, világos, és ködtől is mentes. Mars porát<ref>Mars pora: a puskapor.</ref> kiráztuk; most lehetőségünk van pihenni és aludni Minerva fája alatt. Az uraságok és a katonák el vannak ragadtatva királyi kezének jótetteitől. A nép pedig a sokféle gyümölcs tömegétől. És minden alattvalója a kellemes nyugalomtól. A csillagok is barátaink, és kedvtelve figyelik ifjú Napunk felemelkedését, aki felkeltével világosságot áraszt, és hamarosan elhalványítja az összes királyi fényt, amelyek most beragyogják a földet. Azzal zárnám az ön bölcsességének dicséretét, hogy amint az isteni gondviselés létrehozta az egymással szemben álló elemek minőségi egyensúlyát, ugyanúgy tette ezt ön, aki sokáig viselte a vallási harcok súlyát, amikor ön csodálatosan óvatos meggondolással mindkét félnek okot adott arra, hogy megszülessen közöttük a szép egyetértés és jó akarat, ami uralkodásának és államunknak a harmóniáját, nyugalmát megteremtette.
 
Felségetek feladata marad (akik hatalma a legfelsőbb isteni hatalom földi megnyilvánulása alattvalóik felett, a továbbiakban is legyen az a széles csatorna, amelyből elágazik az egész királyságban az önökből áradó jóság), hogy továbbra is szeressék úgy, és kormányozzák őket olyan gondossággal, mint a múltban. Lévén, hogy az önök igazi isteni vonása az, hogy helyesen cselekedjenek, és az igazi királyoké pedig az, hogy akarják is ezt. És másrészt, akik számára csupán az a dicsőség marad, hogy önöknek engedelmeskedjenek, és jól szolgálják azokat a terveket, amelyeket e célból megfogalmaznak, letaposott úton járnak a mi boldogságunkra az önök megelégedésére. Amióta önök kerültek ennek az államnak a kormányához, szerencsés nyugalmas időt élünk, és a legnagyobb szellemek sem tudják eldönteni, hogy önt a szerencsés boldogságáért vagy okos előrelátásáért csodálják. Ki ne ijedt volna meg (és ez nem képzelgés) ennek a nagy birodalomnak mindenki szeme láttára történt a minapi rettenetes hajótörésétől, amikor elhagyva érezte magát a világ legjobb, legtapasztaltabb és leghatározottabb kormányzójától? És azután, ön azonnal visszahelyezte a kormánykereket oda, ahonnan leszakították, és a vihar, amely a hajó körül tombolt, elmúlt, a tengerünk megnyugodott, az égboltunk kiderült. A rettegés eltűnt szívünkből és a szemünkből. És önök segíteni kezdtek bennünket, hogy mi, nyugodt és békés hajózással bonyolíthassuk üzleti tevékenységünket.
 
Bizonyos, hogy minden egyes alkalommal, amikor Felségetek kezüket és szívüket az égre emelik könyörgésre, emlékeznek az ezernyi kegyre, amivel az ég elhalmozta és továbbra is elárasztja önöket, amelyek kifejezésére kevés a szavam, és meghaladják az önök saját vágyait is.
 
Hasonlóképpen népeik is, akik az önök jótéteményeiből részesülnek isteni akarat visszatükröződéseként, rendkívül el vannak kötelezve, hogy minden pillanatban imádkozzanak és könyörögjenek az önök nagyságának az üdvéért. Hogy az isteni áldás továbbra is bőségesen áradjon Felségedre, a jövőben is kísérje segítséggel fia szerencsés uralkodását, és századról századra öröklődjön dicsőséges utódlása.

Számunkra ebben a teljes megnyugvásban, amikor úgy lélegezhetünk, hogy semmi okunk sincs sóhajtásra, csak kívánjuk boldogságunk folytatódását úgy, ahogy elkezdődött, vagy inkább, hogy örökké tartson, és soha meg ne szűnjön, hogy múltbéli jótéteményei biztosítékot jelentsenek a jövőben is. Annak szimbólumaként, hogy az összhangot fenntartja közöttünk, és életünk minden napjában ihassuk a barátság kedvesen felénk nyújtott kelyhéből, az ön különleges óvatos előrelátása révén megteremtett béke italát, a korábbi szembenállást feledtető kancsókát,<ref>Kancsóka: Jó illatú rovarfogó és rovarevő növény.</ref> amelyet oly kedvesen nyújt felénk.

Kötelességünk szeretni és imádni azt, aki hasznos számunkra és megelégedésre ad lehetőséget. A világ legrosszabb indulatú embere sem fog rosszat gondolni vagy mondani, amikor összes érzékeivel örül annak, amiben részesedik. Íratlan törvény, de a természet is beleoltotta mindenfajta állatba, hogy szeresse, aki jót tesz vele, és gyűlölje, aki rosszat. Mi tehát természetünkből és civilizált voltunkból következően is ragaszkodunk ahhoz, hogy hálásak legyünk önöknek, tiszteljük és szolgáljuk, minthogy önök a legláthatóbb intézmények, amelyek által napjainkban Isten megmutatja és elismerteti nem csupán jóságát, de hatalmát is.

A platonikusok<ref>Platónt követők, vagy Ficino (1433-1499) által újragondolt tanai követők. (M. Ficino: Platonikus írások, Szent István társulat, Budapest 2003. 232. o.)</ref> azt mondják, hogy a hatalmas világban lélek van, amely belülről táplál és erjeszt, szétosztja az erőt az artériákon keresztül mozgatva minden nagy és kis testrészt, amelyekben él ez az erőteljes pusztulásra soha nem ítélt szellem. Így terjed szét Felségetek tekintélye és hatalma ebben a nagy államban, és egységét megőrizve érvényesíti minden részben hatalma érvényét. Nincs szem, amely ne általa látna, nincs fül, amely ne ettől hallana, láb, amelyet ne ez hajtana, nincs kéz, amelyet ne ez mozgatna.

Önöknek kell hát gondosan figyelnie, hogy minden rész szükségleteinek arányában táplálkozhasson belőle, és legyen a javakból annyi tartalék, ami szükséges a fenntartásukhoz, és hogy ez a gazdag tartalék szétosztható legyen abból a célból, hogy minden rész hasznosan tudja betölteni funkcióját az állam és az önök érdekeit szolgálva, amelyek egyébként minden egyes ember érdekei is. Ebből születhet egy nagyon komplex egészséges test.

A nagy mű az önök által teremtendő rendtől függ megszüntetve minden zűrzavart, amelyek az idők folyamán észrevétlenül behatoltak, és amelyek most tapinthatók. Ha most keservesnek is látják Felségetek a kezdetet, a folytatás és a mű szemmel látható tökéletesítése könnyíteni fogja nap, mint nap. És kis idő múlva már csak a fenntartására kell gondolnia. Az önök számára ez kellemes és elégedett pihenés lesz, hasznos és tisztességes foglalkozás. A teremtő Isten, ahogy a teológusok és filozófusok mondják, megszüntette a káoszt. De mióta a világot megalkotta, mindig megtartotta a maga nyugalmában. Ez nem lustaság, vagy tétlen pihenés, hanem a tökéletességé, amely magával hozza a békés nyugalmat. Mert, mint Mózes mondja, Isten valódi célja az ember, akikre egy egész napot szánt, hogy gyönyörködjön bennük. De ugyanakkor nem szűnt meg megőrizni a világot sem fenséges erejével, kormányozni tanácsaival, megtartani jósága révén, elrendelni sok dolgot, a földön és az égen egyaránt tudása és tetszése szerint. A világ teremtése hat nap alatt befejeződött, de a kormányzás most is érvényes. És Isten, e csodálatos gépezet alkotója, amelyben minden más csoda is megtalálható, folyamatosan munkálkodik, hogy rendjét megőrizze.

=== A RENDEK ===

Ön számunkra őt képviseli ebben a nagy monarchiában, Utánozza őt! Az önök államának három fő tagja van: az egyházi, a nemesi és a népi. Ami az igazságszolgáltatást illeti, én cementnek vagy gipsznek tekintem, amely összeragasztja, egyesíti a három tagot. Az értekezés, amelyet Felségeteknek bemutatok, nem vonatkozik rá, mint ahogy a két első tagra sem. Ezek túl kényes részek, és csak az önök hatáskörébe tartoznak. Értekezésem tehát csupán az utolsót érinti, a látszólag leginkább elhanyagolhatót, de valójában nagyon is figyelemre méltót. Mert ez az államok legfontosabb alapja, mint ahogy a Föld a talapzata és a középpontja a másik három elemnek. És, mint Thalész<ref>Thalész: i.e. VII. század, a hét bölcs egyike, kereskedő, utazó, matematikus.</ref>  mondja, ha ezt megszüntetnék, bizonyosan zűrzavart okozna. Azt is mondhatjuk, hogy e nélkül a korpusz nélkül, amely az államban a legnagyobb, a többi nem tudna sokáig fennmaradni anélkül, hogy ne zuhanna vissza az őskáosz zűrzavarába.

=== A HARMADIK REND ÉS A MUNKA DICSÉRETE ===

Ez a harmadik rend háromféle emberből tevődik össze: a földművesekből, a kézművesekből és a kereskedőkből. Ezek kapcsolatban vannak egymással, és könnyen keverednek mintegy szimbolizálva a közös minőséget, életmódbeli hasonlóságot, erkölcsöket, kedélyállapotot, cselekvési módot és társadalmi helyüket. Képzeljék el úgy, mint egy kéz ujjait, amelyeket a szükség szelleme különbözőképpen mozgat egyetlen rugó segítségével; három közhasznú csatorna, amelyek a vizet szállítják a városok nagy tereire a víztárolóhoz, ahonnan mindenki olthatja a szomját. A kútmesternek nagyon szigorúan ellenőriznie kell, hogy ez a nedv el ne szökjön a föld alatt valami lyukon, vagy el ne vezessék máshová.

E három csoporthoz tartozó emberek gyakorolják az a tényleges vagy hatékony művészeteket, amelyeket közönségesen mechanikusoknak mondanak (a kézi munkát és nem a tevékenység méltóságát hangsúlyozva). Minden dolog valamiféle hasznosra irányul, mint céljára. És tárgyaiktól függően a célok is különbözőek. Mert egyes tárgyak célja közönségesen felfogható, míg mások, ugyanolyan cselekedetek esetén, egy kiválóbb műveletsorba kapcsolódnak. Mert az egyikben látjuk, hogy bizonyos foglalkozásokban egyetlen fő cél van, másokban pedig magának a műveletnek is kiválónak kell lennie. Látunk olyat is, bizonyos foglalkozások esetén, ahol a tárgy maga a fő cél, míg más esetekben mintegy tiszteletbeli hálából készülnek a tárgyak. Így kapcsolódnak egymáshoz a különböző művészetek. Észre kell vennünk, hogy a „mechanikus” kifejezés képszerűen ugyanarra a megfontolt tudásra és bölcsességre utal, mint ami beragyogja a szabad művészeteket több, kevesebb érdemük szerint. Ha egy tükörrel szembehelyezünk több más kisebb tükröt, ezek nagyságuk szerint tükrözik vissza a képet. Azonos forrásból eredő patakok ezek, szétterülve az emberi szükségleteknek megfelelően. A költők Prométheuszról<ref>Proétheusz: az emberek számára lehozta a tüzet. Büntetés: A Kaukázus hegyeihez kikötve sasok tépték a máját</ref>  mondják, hogy kettéosztotta az égi tüzet, és abból ellopott egy szikrát ide, és egyet oda. Ez azt jelenti, hogy minden művészet darabkáját képezi az isteni bölcsességnek, amelyet az ész eszközével együtt közölt velünk.

Ennél a meggondolásnál megállva nagyon elcsodálkoztam, hogyan van az, hogy tudós emberek (a művészeteket negligálva) illetékesnek tekintették magukat, hogy beszéljenek az égi rendről, a Nap és a Hold járásáról, a planéták mozgásáról, a csillagok állásáról, röviden a minket körülvevő firmamentum méreteiről, és a testekről, amelyek benne vannak. Mennyire messze vannak ezek az általunk belátható térségektől, és milyen felfoghatatlan mértékben meghaladják az ember által felmérhető távolságot! Ezek annyi ragyogástól elragadtatva, mint új Phaetonok<ref>Phaeton: Héliosz, a Nap fia, megmentette a világot apja haragjától.</ref>  az égből a földre tottyanva alig vették észre (és végképp nem teremtették meg) a rendet, amely mindegyiküket érinti külön-külön és mindnyájunkat együtt. A bölcs isteni gondviselés érvényesül itt lent és a világ egészében, úgy ítélem meg, hogy az emberiség által felhalmozott szükséges természetismeret minket kétszeresen érint a szellemi képességünk és a belőle származtatható hasznosság arányában.
 
A filozófia két nagy csillaga, Platón és Arisztotelész<ref>Platón és Arisztotelész (i.e. 382-322. és i.e. 429-347) Montchrestien korában mindkét filozófus, de főként az utóbbi volt tekintély.</ref>  valamint leghíresebb tanítványaik közül mindazok, akik tudatosan vagy alkalomszerűen foglalkoztak a polisszal, felfigyeltek arra, hogy a közös szükség közös segítségért kiált, és ez volt az oka az emberek csoportosulásának és szövetségének, ami a városok kialakulásához vezetett. De akikről beszéltünk, ahelyett hogy lépcsőn jöttek volna le, amelyet nem találtak meg, leestek fentről, és vissza sem tudtak mászni lépcsőnként, és mindmáig nem tudták megérteni annyi ismeret birtokában sem, hogy az isteni gondviselés irányításával alakult ki közöttünk különbözőségükben is csodálatos élethivatás. Mivel ők mindent a nagybetűs természetnek tulajdonítanak, így egyetlen érvük van erre: mindannyian különbözőknek születünk, tehát különböző módon vagyunk hajlamosak élni, de mindegyik életmód egyaránt megfelel a polgári társadalomnak.

Ez az a helyzet, amelyben Platón megkülönböztetett parancsoló és engedelmeskedő embereket. Olyanokat, akik a bölcsész tudományokat szerették, és másokat, akik a mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a szabad mesterségeket űzték, vagy a mértékekkel mérhető kézművességet, amelynek művelőit a különböző fémek megmunkálása szerint különböztetett meg. Akik valamilyen vonatkozásban az aranyhoz kötődtek, jobban vágytak a magasabb életszínvonalra, akik pedig a vassal dolgoztak, azok erre a nehezebb életre voltak kárhoztatva.

A jogászok visszavezetik erkölcseink különbözőségét az égi testek állására, és ebből vezetik le az alacsonyabb szintű testek különbözőségét. Az orvosok ehhez kapcsolják testnedveink rendellenességeit, a testhőmérséklet kiegyenlítettségét. Vagyis, mindenki keresi a saját szakmájában, amit nem tud megtalálni. És a nagy római szónok, aki az embereket a közös feladatokra tanította, miután megfogalmazta mondandóját az életmódról, amelyet mindenkinek el kellene fogadnia (attól való félelmében, hogy téved) több képzeletbeli dolgot összekeverve mindent az ember erejétől, szellemétől, természetétől és Fortunától tesz függővé. Röviden azt mondhatjuk, hogy egyikük sem ismerte azt a biztos és határozott elhívatottságot, amely felé bennünket irányít és megkövetel az isteni gondviselés. Ezeknek a nagy embereknek jó része ezt homályosan a sors fogalmával próbálták megragadni. És tisztánlátás hiányában abba a hibába estek, aminek mi is rabjai vagyunk mindenben és mindenhol vak és meggondolatlan vezetőt követve.

Mi, akik iskolázottabbak vagyunk, azt tanultuk tanító mestereinktől, hogy Isten örök bölcsessége kormányoz mindent lent és fent, és mi erre irányulunk, mint a kör a középpontjára, és bizonyosnak tekintjük, hogy nem véletlenszerű a pályaválasztásunk, hanem egy felső gondviseléstől kapja mindenki a feladatát a közösség életében; a feladatot, amelyre született, amelyre rendeltetett; egyetlen szellem működik mindenben és mindenkiben.

A régiekhez visszanyúlva azt látjuk, hogy bár nagyon gondosak és szorgalmasak voltak törvényeket, előírásokat és maximákat írni számunkra a polisz kormányzását illetően, nem kell csodálkozni azon, hogy elhanyagolták, elhallgatták, vagy csak futólag érintették ezt a területet. Még kevésbé találunk könyveikben megfelelő eszközöket és rendelkezéseket a rendek, a művészetek és mesterségek kezelésére és szabályozására vonatkozóan. Pedig sok-sok embert érint ez, akik képessége, beállítottsága, hasznossága elengedhetetlenül szükséges minden országnak, ezért mindennél fontosabb, hogy a jól rendezett állam leglényegesebb részét képező emberek közül válasszák ki, és hatalmazzák fel őket mind a köz, mind az egyes emberek szolgálatára, épp úgy, ahogy a tengerjáró vezetéséhez jó kapitányokra és kormányosokra van szükség valamint jól elhelyezett matrózokra és kisegítő személyzetre. Ki ne vetné meg a gondatlan iparost, aki rendelkezik a szükséges eszközökkel, de nem ismeri a nevüket, és használni sem tudja azokat? És mennyire bírálható a politikus, akinek nem élettelen tárgyak a munkaeszközei, hanem érző, gondolkozó és cselekvő emberek, ha nem tudja pontosan, mire lehet és kell alkalmasnak lenniük a közös nagy mű, a közjó megteremtéséhez, ami legfőbb törvénye minden vágyának és tettének.
 
Való igaz, hogy a nagy embereknek elnézhető ilyen hanyagság, hisz nem büntethető az ismeret vagy az érdeklődés hiánya e fontos tényező iránt, ugyanis általánosan elfogadott előfeltételezésük szerint a közös szükségletből létrejött mesterségek maguktól is képesek működni és önmagukat irányítani. Ahogy a tanúbizonyságként használt tárgy is beszél annak, aki meg akarja hallgatni, és figyelembe akarja venni, úgy találhatók minden civilizált embercsoportban hozzáértő szakemberek, akik szolgálják a közösséget és az egyes embereket minden politikai előrelátás nélkül.
 
Fogadjuk el ezt az érvelést, mint tartozásunkat a soha eléggé nem tisztelhető antikvitásnak, de engedtessék meg, hogy kimondjuk az igazságot: az állam irányításának kulcsa az emberek különböző tevékenységének szabályozása, és az ebből születő rend az élet alapelve az emberi társadalomban. Ám, ha ez az alap nem elég szilárd, az egész építmény inog a legkisebb szélben is, és összeomlással fenyeget; röviden: ha az emberek biztos és ügyes vezetése hiányzik, a társadalom messzire elmarad attól a tökéletességtől és nagyságtól, mint amit el tudna érni.

Lássuk be, hogy mindaz, amit látunk, nyilvánvaló ingatag volta következtében ki van téve a változásoknak, a visszaesésnek, az elzüllésnek, a korrupciónak és az összeomlásnak; egyébként, ha eltekintünk a bennünket felépítő elemektől, észrevesszük, hogy a nyomorúság, amelytől szenvedünk tökéletlenségünk következménye, az pedig a bűné, amely miatt szellemi munkára és a test izzadására vagyunk kárhoztatva.

Az emberek gyengeségük következtében saját szükségletüket sem képesek kielégíteni, hát még másokét; ezért alakult ki a művészetek sokfélesége, ami nem csupán dísz, hanem gazdagsága és mindennapi tevékenysége azoknak a családoknak, amelyek, mint mondtuk, az állam harmadik tagját alkotják. A szorgalom démona különbözőképpen dolgozik bennük nap, mint nap, és a kezüknél fogva vezeti őket a hasznos, a kellemes, a vonzó, a remek és a nagy dolgok létrehozásához.
 
A természet bölcs munkása és mestere mindennek, ami él, érez és gondolkodik a világon. Mérlegelve azt, hogy az adott tevékenység mennyire szükséges azon dolgok gondozásához, amelyek örömét és élvezetét nekünk adja, az emberre bízta, mint égi ajándékot és azt akarta, hogy életelvei erre a radikális impulzusra támaszkodjanak abból a célból, hogy örökké fennmaradjon. Mindenben, ami táplálkozásunkra, öltözködésünkre, egészségünk megőrzésére és lakókörnyezetünk fenntartására szolgál, ez az erő nyilvánul meg, és csak nyilvánvaló tudatos elvakultság esetén kételkedhetünk abban, hogy ez a tény életünk a természet által eldöntött elválaszthatatlan része, hogy fenntartsa ennek a csodálatos kis világnak az épületét. Lássuk ezután a szabad, és a kézműves mesterségeket, amelyekből oly sok sugárral árad a fény. Nagyon szükségesnek, hasznosnak és gyönyörködtetőnek látjuk, sőt, ez a természet által kiválasztott alap, amire ez a kis világ szerkezete épül. Ha pedig fokról fokra lentebb megyünk, feltűnik, hogy nehezen tudnának meglenni egyikük nélkül sem, mert csodálatos aranyláncot alkotnak, amelynek mindegyik gyűrűje él, mozgatja, és magához vonzza a földi dolgokat olyannyira, hogy Homérosz Jupiter kezébe adta a lánc utolsó szemét.
Az egyének tevékenységének eredményeként létezik a közjó. A magánember számára saját háza előbbre való, mint a tartomány, a tartomány pedig, mint a királyság. Ezért függ a politika művészete áttételesen a gazdaságtól; és mivel közöttük sok a hasonlóság, róla kell példát vennie. Mert a családi ház jó irányítása, ha belegondolunk, a közösség kormányzásának egyfajta modellje, ugyanis ha a parancsolás jogára gondolunk, vagy a hűséges engedelmességre; szoros kapcsolat van közöttük. 
A jó politikai vezetés az állam minden alkotó elemének és magának az állam egészségének feltétele, következésképpen minden magánemberé. Mert nem kevésbé fontos gondoskodni a legalacsonyabb rendű részekről, mint a legnemesebbekről; akikről tudunk, vagy akikről nem tudunk, mert azok, akik mások szolgálatára teremtettek, azok munkája a legszükségesebb az állam működtetéséhez, és megőrzéséhez. A nagy politikusnak elsősorban a természetet kell utánozniuk, amely testünk minden részébe szétosztja a szükséges tápanyagot, és ha valamelyik rész nem kapja meg a szükséges mennyiséget, a gondolatok egyre kevésbé születnek, a test elgyengül, feléli önmagát és bomlásnak indul.

E komoly meggondolásnak arra kell késztetni Felségeteket, hogy támogassák, ápolják az állam népi részét. És, mint ahogy a csillagok hatásai is más elemeken keresztül érvényesülnek, de legfőképpen a Földben állnak meg, ott kell megállnia kedvező hatásuknak is. Az önök kezében sok jó eszköz van, a helyes cselekvéshez. Isten azért tette meg önöket helytartóinak, hogy előre lássák ennek a néprétegnek a szükségleteit, és segítsék felemelkedését. Az önök feladata az Isten által nyújtott javak egy részének megőrzése, más részének elosztása. Ez a hatalmas firmamentum, amely minden irányból átöleli a világot és éltet itt lent minden földből származó életet. Egyesek az esőtől, mások a széltől nőnek, megint mások a csillagoktól. De a Nap és a Hold, amelyek minden dolgok felett uralkodnak, és oltják beléjük a mindent összetartó szeretet. Éppen úgy a sok jó, amit Isten tetszése szerint tesz velünk, csak Felségetek közvetítése által van módunk felhasználni, és élvezni. Három fő eszköz szolgálhatja uralkodásuk dicsőségét, népességük növekedését és gazdagodását: azon mesterségek és manufaktúrák szabályozása és számuk növelése, amelyek nálunk ma fellendülőben vannak vagy lehetnek a jövőben. Fel kell fejleszteni a hajózást, amely szemmel láthatóan hanyatlik nálunk, pedig a mindennapi gyakorlat és a kor logikája parancsolóbb, mint eddig bármikor; sürgős a kereskedelem helyreállítása, amely napról napra gyengül ebben a királyságban. Ami pedig a kereskedelem rendbe hozását illeti, amely napról napra pusztulóban van a királyságban (végtelenül fontos Felségetek megbecsülése és alattvalóik java szempontjából) olyan, mint egy haldokló test, amikor a lélek kezd belőle kiszállni, a részek már nem tudják magukat fenntartani, és egymást befolyásolva elhagyják magukat. Nem is történik több az önök népeivel, minthogy van még itt-ott néhány mozgékony emberke, akiknek még forró a feje, és még hol itt, hol ott megmozdul a vérkeringése is. De most hagynám későbbre ezt a pontot és a hajózás kérdését is, hogy első témámnál álljak meg, ami fő témája beszédemnek. Fenntartva emezt addig, amíg megtudom, kegyeskednek-e Felségetek ilyen ismereteket önökhöz méltónak tekinteni, lévén, hogy az önök joga kormányozni a dolgokat és az embereket, következésképpen mindent, ami elképzelhető és leírható ebben a tárgyban.
   
Thalész mondta, hogy az a legjobb filozófus és a nagy vezető, aki szellemi képességei segítségével egy éven belül meggazdagodik, és az a boldog ember, aki egészséges és tudása van; Szókratész<ref>Szókratész: i.e. 470-399, görög filozófus: őt tekintjük a nyugati filozófia és etika megalapítójának.</ref> szerint pedig egyetlen javunk a tudás, és egyetlen bajunk a tudatlanság. Aki valamilyen mesterség ismeretével hasznos tud lenni másoknak, dicsekedhet a bölcs Apollóval együtt, hogy világpolgár; mert bárhová is menjen a földön, ahol emberek élnek, szállást adnak neki, becézik, keresik. Jót tanácsolnak azoknak, akik megszerzik fiatalon azt, ami segítheti őket öreg korukban. Olyan tudásra gondolok, amit az ember magával vihet, nem lehet sem megégetni, sem elveszíteni, ha csak semmi nem marad egy hajótörésből. Arisztipposz<ref>Arisztipposz:i.e.435-356, a hedonista filozófia megalkotója.</ref> ügyes volt, amikor azt mondta, hogy úgy lehet megkülönböztetni a tudással rendelkező embert a tanulatlantól, hogy mindkettő kezébe kell adni egy baguettet és el kell küldeni őket egy idegen országba. „Bátorság! - mondta (mivel már volt tapasztalata a tengerrel, és mivel megtalálta a geometrikus vonalat), ezen a földön vannak emberek.” 

Biztos, hogy ahogy szemünkkel látjuk a körülöttünk lévő világosságot, szellemünk a művészetekből kapja a fényét, legyen az szabad művészet, vagy mechanikus (azaz kézi). Theophrastosznak<ref>Theophrasztosz: i.e. 371-287. Arisztotelész utóda a peripatetikus iskolában.</ref>  látszólag igaza volt, amikor haldokolva a természetre panaszkodva azt mondta, hogy hosszú életet ad a szarvasoknak és a kígyóknak, és keveset az embereknek, de ez az időtartam elég arra, hogy a művészetekben a tökéletesítsük magunkat az ismeretek révén.

A legrangosabb német főurak ma is megtaníttatnak valamilyen mesterséget gyermekeikkel. Ezt nem kötelező példaként említem, csupán rámutatok, hogy szerintük száműzetés, rabság vagy más nehéz helyzetben ennek segítségével fenntarthatják életüket. Régi mondás, hogy „minden föld képes táplálni a mesterségeket”. Nincs olyan gazda, aki ne bánna jobban egy ügyesebb rabszolgával, mint egy tudatlannal. Mindent összevéve, a jó kézművesek másban is különböznek az állatoktól, mint az arcuk. Csak a tudás szabad, a szerencse alig játszik benne szerepet. Mert csak egy pici gyönge férges részünk van neki alávetve. De a nagyobbik résznek urai, gazdái vagyunk, és ebben vannak elhelyezve és alapozva legjobb képességeink, helyes nézeteink, megalapozott döntéseink, a művészetek, a tudományok, az erényes beszéd, a jótett halhatatlan vágya, a becsületes törekvés a tiszteletre, minden soha meg nem romló dologra, amitől nem foszthatnak meg bennünket.

Miután Felségetek figyelmébe ajánlottam a művészeteket és a tudományokat általában, és megkíséreltem megmutatni szépségüket, kapcsoljuk most össze az emberi tevékenységek teljességét meghatározó két tényezőt: a hasznost és a kellemest. A dolgok közül, amelyek szükségesek az életünk fenntartásához, egyesek élettelenek, mások képesek mozgásra. E mozgások között van olyan, amelyet az ész irányít és van, amelyet nem. Az élettelen dolgok legnagyobb részét vagy alkotják, vagy szerkesztik az ésszel rendelkezők, az emberek. És ezekkel a dolgokkal nem rendelkezhetnénk, ha kéz és az ügyessége nem kapcsolódna be a létrehozásába; és nélkülük használni sem tudnánk ezeket a dolgokat. Mert sem a sebek begyógyítása, sem betegségek gyógyítása, sem folyami vagy tengeri hajózás, sem a földek megművelése, sem a termékek gyártása, sem a termékek betakarítása, sem a gyümölcsök begyűjtése, konzerválása, sem elosztásuk nem lenne lehetséges nélkülük.

Nélkülük még azon dolgok szállítása sem lenne lehetséges, amelyekben bővelkedünk, és azok behozatalában sem, amelyekből szűkölködünk. Nélkülük az építkezéseinkhez szükséges kövek és márványok sem lennének méretre formálva. Sem vasat, sem aranyat, sem ezüstöt nem lehetne kihozni a föld gyomrából annak az embernek a keze munkája nélkül, akitől mindenféle szükségletünk kielégítése céljából a közös lét napi gyakorlata kényszerít segítséget kérni. Tegyük még hozzá, hogy a hidak, a vízvezetékek, a folyószabályozás és a kikötők is mind az emberi munka eredménye. Mert, hogyan tudnánk előteremteni ezeket a dolgokat az emberek alkotó munkája nélkül? És annyi minden más, amit mi közvetlenül élettelen tárgyak gyümölcseinek és hasznosítható dolgaiként fogadunk el, csak azoknak a műveleteknek a következményei, amelyeket a közjóra született elmék fektettek bele kezük nehéz művészetével, amelyet gyakran kiváló külföldiek bölcsessége és cselekvő erénye váltott ki gyakran versenyben saját polgártársaikkal. Ezeket a megbecsülés és a gazdagodás vágya, mint két hatalmas serkentő erő készteti munkára szakadatlanul.  
Mint ahogy a tűz fellángol, ha éghető anyag közelébe jut, úgy forrósodik és lángol fel bennünk a tanulás és tudás vágya a művészetek és azok természetes tárgyai iránt. A természet, amikor az embernek juttatta az értelem képességét, ami nem csupán az állatok fölé emelte, de önmaga, az elemek és az egek fölé is, azt akarta, hogy az üres táblához legyen hasonló, amelyre zavaros keveredés nélkül írhasson mindenféle szellemi képet. És hogy a kívánsága beteljesüljön, mint nyersanyag megteljen a vággyal, hogy több formát kapjon, abból a célból, hogy mint egy jól ellátott raktárból kiválaszthassa a szükséges művészeteket az élet fenntartásához és kényelmesebbé tételéhez, amelyeket mi az ész megannyi sugarának tekinthetünk, amelyek, az akarat által áramlanak és folynak az érzékelhető cselekvésekbe, amelyekből természetszerűen keletkezik, és következik a teljes megelégedettség.

=== ELMÉLKEDÉS ÉS CSELEKVÉS ===

Az ember arra született, hogy folyamatosan gyakoroljon, és folyamatosan el legyen foglalva. Amikor az emberről beszélek, arra a szellemre gondolok, amely az egész világot elrendezi a fejében, anélkül, hogy ezt tudná. Aki egymásutániságban rendezi össze az elmúlt időket. Aki felfog, és magába ölel minden dolgokat, és valamiképpen önmagát is. Aki megfigyeli a fenti dolgok változásait, és dolgozik az alantiakkal. Aki felemel egy maroknyi földet az égbe, és lehozza az eget a földbe. Aki ezt az embert tétlenül akarja hagyni (ha nem használható semmire, amire kellene, és amire pedig képes lenne), akkor bűnözésre tanítja. A folyamatos foglalkoztatás révén jogot szerez a pihenésre, és javítja életérzését. És ezek a foglakoztatások főként a művészi dolgokra koncentrálódnak, a gyakorlatra, és a kitartásra. A gyakorlat a példa, annak felhasználása az ész következménye: a példa meggyőz minket, az ész biztonságot ad.

Igazság szerint az elmélkedő élet közelít leginkább Istenhez, de cselekvés nélkül nem hatékony, és könnyen lehet inkább káros, mint hasznos a közösségeknek. Ahogy a világunkban, amely egy jól szervezett állam igazi tükörképe, a Hold (amely önmagában egy kopár homályos test) a Naphoz közeledve, párosodva vele égi erényekkel telik meg, amelyeket azután szétszór az alatta lévők között; a cselekvés alkalomszerűen az elmélkedéshez kapcsolódva nagyon sok jót ad a közösségnek. De ha a Hold örökre együtt maradna a Nappal, akkor egészen biztosan elpusztulna az elemi világ; semmi kétség azzal kapcsolatban, hogy ha a civil tevékenységeket megakadályoznák, és beletemetnék az elmélkedésbe, a társadalom szükségszerűen romba dőlne.  
Azt, hogy a cselekvés önmaga hasznosabb, mint az elmélkedés cselekvés nélkül, az emberi szükségletek eléggé bizonyítják. Ebből arra kell következtetni, hogy az igazság szeretete óhajtja az elmélkedést, társadalmunk profitja azonban az elmélkedés és a cselekvés egységét keresi és követeli. Isten tökéletes törvényei szabályozzák mindezt, amikor megköveteli az embertől, hogy mindkettőt művelje. De úgy hogy hat napot a munkára szánjon, és a hetediket elmélkedésre Isten művéről, és cselekedeteinek dicsőítésére.

Jól szólt Arisztotelész mondván, hogy, aki elszakad az emberektől, mert ő vagy több mint ember (és másra nincs szüksége, elég önmagának), vagy kevesebb az embernél (mert ez az állatfajta természeténél fogva társasági lény, mert gondolkodásra képes, és nem csupán önmaga, hanem polgártársai hasznára is él, akikkel egyesülnie kell kölcsönös segítségben és kölcsönös kötelezettségekkel.). Erre maga a természet tanít minket sokféle teremtményeivel, amelyek mindegyikét egyben a többiekért is alkotja. Hogyan tudná jobban tanúsítani derék voltát az ember, mint tovább adva elmélkedésének eredményét? És miközben felismeri Isten műveit figyelve végtelen jóságát önmaga irányában, nem köteles cselekvéssel utánozni az igazságosságot és a könyörületet mások irányában? Minden filozófus egyet ért azzal az állítással, hogy a nagyszerűség nem más, mint az erény által irányított cselekvés, amely szokássá válva újabb és újabb hasonló cselekvésekben nyilatkozik meg, amelyek mind a fő cél, vagyis a végső nyugalom helyére irányulnak. Az így egy korábban erényben megformálódó cselekvés által a tökéletesség csak a művészetekben nyilatkozik meg. Mert, képesebbek leszünk kiváló cselekedetekre, több hasonló után, mint ahogy az építészek is ügyesebbek lesznek, miután már nagy művek vannak mögöttük.

Homérosz (akiből, mint bőséges forrásból eredt az emberi filozófia minden patakja) írta ezeket a sorokat:
:Aki az emberek elől kitér
:Tudhatjuk-e valójában mit ér?

Úgy is mondhatnánk, hogy ez a magatartás megsérti a közös a közös polgári életet, szakít  a természet törvényével, és elhagyja az emberi társadalmat, amely számára semmi sem fontosabb, mint megőrizni és táplálni cselekvőképességünket, amely a legbiztosabb alapját képezi. Ha az emberek példát vennének az állatoktól, láthatnák, hogy azok, amelyek az erdők mélyén vagy a sivatagban félre húzódva élnek, sokkal inkább kártékonyak, mint hasznosak. Azok pedig, amelyek csoportosan élnek földjeinken, rendkívül hasznosak. Az emberek a közösségben a civilizált életmódot megtanulják, kialakul bennük a vágy, hogy örömet okozzanak, és hogy örömet kapjanak egymást táplálva. Lélekerőt kapnak és cselekvőképességet a többiekkel való kapcsolatukból ugyanúgy, ahogy az állatcsoportoknál is minden állat a többiekkel együtt él, táplálkozik, eszmél, és mozog, a társadalomba egyesült emberek is a kölcsönös érzelmi kapcsolatokra, és a közjó tiszteletére alapozva maradnak olyan szoros szövetségben, hogy csak a kard választhatja el őket egymástól.

Ebből következik az állam legfontosabb teendője: ne viselje el a munkátlanságot semelyik alkotó részében. Amiből az következik, hogy hasznos és tisztességes dolog az ipar és a természetes képességek hasznosításával kiművelni az ott élő embereket, elfogadhatóvá és hasznossá téve őket a közös fennmaradás érdekében, amelynek lélekkel rendelkező tagjai; fellendíteni a magasra és alacsonyra értékelt tevékenységeket, mint az egyedüli szellemi hajtóerőt, ami felgyorsítja az érverést, amely a tökéletes egészségi állapot jellemzője. Ezek a tulajdonságok megtalálhatók benne éppen olyan könnyen, mint az, hogy milyen talajba milyen növényt célszerű termeszteni, csak meg kell nézni, milyen vad növényeknek kedvező a hely, és melyeket érdemes nemesíteni, hogy megfelelő termést nyerjünk.

Az erényt kétféleképpen kell értelmezni: az egyik a lelkünk működéséhez tartozik, a másik pedig napi viselkedésünket finomítja. Az, amely az értelem műveleteiből áll, a tudományok révén létezik, és a művészetek fejlődésével növekszik; és ezeknek az időbeli tapasztalatokra van szüksége. A másik, amit közönségesen erénynek nevezünk, annak még a megnevezése hosszú és állandó szokásokból és megszokott cselekvési módokból származik. Ebből tudjuk evidens módon, hogy semmilyen erény nem nevezhető velünk születettnek. Mivel semmilyen természetes és lényeges természetből jövő minőség nem változtatható ellentétes viselkedés révén; mint a kő melynek a minőségéhez tartozik, hogy lefelé esik, soha nem fogja elveszíteni ezt a tulajdonságát, még ha milliószor is feldobjuk. De a tűz felfelé menő irányát sem tudná megváltoztatni senki. Ebből az következik, hogy se a természet, sem valami természeten túli nem formálta erényeinket. De a természet olyanná alkotott minket, hogy képesek vagyunk befogadni, és jó tettek szokássá válása esetén békés birtoklóivá válni. Azt, ami az érzékeinkben megjelenik, mert a megértés érzését sem a látásból, sem a hallásból nem kapjuk meg. De mivel a látás és a hallás természettől adottan velünk született alkalmakként használjuk őket, vagy már használatuk előtt bírunk ezzel a képességgel. Következésképpen, aki ennél többre kényszerít bennünket, már rosszat tesz.

Felségetek hatalmas államot birtokolnak nagy, gazdagon termő területet, virágzó népességgel, hatalmas és erős városokkal, amely fegyverekkel legyőzhetetlen, dicsőségben győzedelmes. Földje képes ellátni végtelen számú lakóját: termékenysége biztosítja a táplálékot, bőséges állatállománya az öltözéket; egészségük megtartásához és jólétükhöz kegyes az ég, kellemes a hőmérséklet és jó a vizük. Lakásukhoz és védelmükhöz megvan a szükséges és kényelmes anyag házat és erősségeket építeni Ennél jobb alkalommal nem is lehetne, hogy a franciák magukra vonatkoztassák a tragikus költő verssorait, amelyekben az ő Attikáját énekelte meg:

:Nem jöttünk, mint mások idegen földekről
:Nyomorult nemzetként, mit a sors felőröl.
:Ez a szülőföldünk hosszú idő óta,
:Bár átment felettünk sok vándorló horda, 
:Mint kiket sakktáblán ide-oda löktek,
:Számunkra semmi jót sosem kölcsönöztek.
:A levegőnk olyan, minek örülhetünk,
:Lágyan mérsékelt, tőle nem szenvedünk,
:Nem túl meleg a nyár, a tél sem kegyetlen.
:Európa összes vadászzsákmányait
:Hozzánk menekülve megtalálhatjuk itt.

Ha népei számára különleges megelégedésre is ad okot, hogy Franciaországban nevelkedhettek és élhetnek, vagyis a világ legszebb, legszabadabb, legboldogabb és klímáját tekintve is legjobb országában, az önök dicsősége sem kevesebb, mint hogy összehasonlíthatatlan birodalom felett rendelkeznek. Mert Franciaország egyedül meg tud lenni a szomszédai földjei nélkül, miközben egyetlen más terület sem tud meglenni őnélküle. Gazdagsága végtelen, ismert és megismerendő. Ha meggondoljuk, ez a legkiegyensúlyozottabb királyság napkelettől napnyugatig a legsokrétűbb összetételű lakossággal, amelyek szimmetrikusan kiegészítik egymást egy jól szervezett állam keretei között. Minden tartományban léteznek és létrejöhetnek mindenféle szép és hasznos mesterségek. Ő maga számára lehet egy teljes világ. Ez másfajta dicsekvés, mint Perzsák királyának a feleségéé, aki egyik provinciáját a hajfrizurájának, a másikat a szoknyájának, megint másikat a papucsának, és még másikat a karkötőjének nevezett. Franciaország legkisebb tartománya is sokkal többel szolgál Felségeteknek gabonával, borral, sóval, vászonnal és gyapjúval, vassal, olajjal, és pasztellel, amelyek gazdagabbá teszik, mint a világ minden Peruját.<ref>Peru a mesebeli kincsek országa.</ref> Mindezt belső szállításokkal képes biztosítani önöknek. Legnagyobb gazdagságát azonban az emberek kimeríthetetlen bősége jelenti annak, aki jól tud bánni velük; mert ezek okos és aktív szellemű emberek, teli intelligenciával, kemények, mint a vas, hevesek, mint a tűz, találékonyak a mesterségekben, képesek újat kigondolni és véghezvinni azt.
 
Paradoxonnak tűnhet az érvelés, pedig nem az. Miképp lehetséges, hogy az emberben bőséges Franciaországot láthatólag ez a bőség nyomasztja és terheli túl? Ki kell mondani: csak úgy, hogy a rend hiányában tudatlanságból vagy hanyagságból felhasználatlanul hagyva legfőbb értéke válik legfőbb betegségévé. Egyébként ki ne tudná, hogy a rend az államok létfeltétele és mozgatója, első és legtökéletesebb tette a nagy testületeknek, és az őket képező elemek jól szervezett harmóniájának. Mint Arisztotelész mondja, a lélek mozdulatlan, de ő élteti, szabályozza és mozgatja az egész testet. A rend ilyenformán megszilárdítja, sérthetetlenné teszi az államot, ugyanakkor minden alattvaló esetében szabályok keretében működteti minden cselekedetüket mindig egy lépéssel megelőzve a garázdálkodást és a társadalom megzavarását.

Kurus<ref>Cyrus: i.e. 600-576, azaz II. Kurus, a perzsa birodalom megalapítója.</ref> király, amikor meg akarta mutatni Lüszandrosznak,<ref>Lüszandrosz a spártai hajóhad parancsnoka i.e.405-ben, amikor szétverték az athéni flottát.</ref> hogy milyen jól tud irányítani, és elrendezni a dolgokat (hogy kicsikarja tőle az aláírást kérés és felszólítás nélkül a „szerencsés jó királyi cím megszerzése érdekében, amelyet mindenütt mindenki megadott neki), elvitte a kertjébe, amit saját kezével telepített, és gondozott. Nagy Sándor, amikor meglátogatta a kertet, amely nagyon érdekesen volt kialakítva, úgy ítélte meg, hogy a kertész kezébe fogja adni egy tartomány irányítását és ezt meg is tette. Paullus Macedonicus,<ref>Lucius Aemilius Paulus Macedonius, kétszeres konzul: i. e. 182. és 168; cenzor: i.e.164)</ref> aki győzelme után megfosztotta trónjától Perszeuszt,<ref>Perszeusz, III. Fülöp fia, i.e. 212.</ref> Macedónia királyát, nagy ünnepségeket szervezett, amelyek során minden részletet csodálatosan elrendezett barátai számára, mondván, hogy az ilyen hozzáértésből és magabiztosságból következik egy csata megszervezése is, az ellenséggel szemben. Ezért nevezte Homérosz a legaljasabb „tömegszervező királyi lénynek.” A filozófusok is azt mondják, hogy a nagy Isten kezébe véve ezt a világot nem tett mást, mint a káoszt renddé változtatta, anélkül, hogy a világból elvett volna, vagy hozzátett volna valamit. Csak mindent a helyére tett, és szép formát adott a természetnek, amely annak előtte rendezetlen volt. 

=== A MUNKANÉLKÜLISÉG, AVAGY A „BEKERÍTÉS” ===

Semmilyen állat sem születik az embernél gyöngébbnek és butábbnak; de néhány év multán képessé tehető nagy szolgálatokra. Aki ügyesen tud bánni ezzel a minden területen fogékony, minden műveletre képes élő eszközzel, ezzel a mozgó szerszámmal, azzal dicsekedhet, hogy saját házában a gazdálkodás csúcsára érkezett. A szervezés jobb állapota miatt az északi népek is jobban és rendezettebben hasznosítják. Több nagy római férfi húzott jelentős magánhasznot belőle. Többek között az idősebb Cato,<ref>Marcius Porcius Cato, a pun háborúról elhíresült konzul.</ref>  Crassus<ref>Crassus, római hadvezér és politikus, i.e. 115-153.</ref> és Cassius<ref>Cassius: Lucius Claudius Dio Cocceianus görög származású történetíró és konzul 229-ben.</ref> akik közül az első, mint olvassuk, sem időt, sem pénzt, sem erőfeszítést nem kímélve oktatta és alakította szolgáit arra a képességre, hogy jól szolgáljanak és hasznosak legyenek. Úgy tűnik, hogy mestert és kereskedőt is csinált belőlük.
 
Mi, Franciaországban majdnem általánosan híján vagyunk ennek a tudásnak; pedig számunkra is rendelkezésre áll saját, mintegy házi tulajdonként bőségesen ez a lehetőség, csak nem tudunk élni vele vagy hanyagságból, vagy nemtörődömség miatt saját veszteségünkre és ártva a köznek. Ennek a következménye, hogy az emberek legnagyobb része kényszerül máshova menni állást és munkát keresni: Spanyolországba, Németországba, Flandriába. És hányan róják az utakat közülünk? Erősek, robusztusak, a legjobb életkorukban és egészségükben tántorognak ide, oda, nappal és éjjel foglalkozás és lakás nélkül. Mindenki döbbenten tapasztalja ezt naponta. Mint a hangyák, úgy vannak jelen a városokban az utcasarkoknál, országutakon. Szerencsétlenségük meghaladja a jótékonykodás lehetőségeit, amit eddig a beteg öregeknek szántak.
 
Az egyiptomi törvény szerint mindenkinek kötelező volt valamiféle foglalkozással rendelkeznie, és évenként kellett számot adnia a hatóságoknak, hogy miből él, még ha csak kitalálta is. És aki ezt be tudná vezetni ebbe a királyságba, az mérhetetlen jövedelemhez juthatna. De ez pontosan az a pont, ahol némi cenzúra szükséges lenne. Ennek az államnak a különböző testületinek a hangulata nagyon veszélyes, és félő, hogy Kénytelenek rossz üzletet kötni, megroppannak, és kevesebb munkájuk lesz.

Valens<ref>Valens: i.e. 328-378. Harcolt a gótok ellen, az ariánusok pártján volt.</ref> császáruk, aki Rómát hasonló betegségektől szenvedőnek látta, mindenkinek megadta az engedélyt arra, hogy elfogja és rabszolgaként alkalmazza őket. Ki ne látná a közösség veszteségét abban, hogy oly sok ember, akik nem jutnak olyan jövedelmekhez, amelyekből megélhetnek, sem olyan mesterségekhez, amelyek pénzt hoznának, és így a semmittevéshez szoknak hozzá mintegy igazolást kapva a hatóságtól, hogy munka nélkül folytassák az életüket. Ellenkezőleg: a törvénynek az a feladata, segítse a rászorultakat, de ne a segítse elő a tétlenséget.

Igaz hogy Franciaország más országgal nem megosztható dicsősége, hogy nála régtől fogva otthonra talált a szabadság, a rabszolgaság soha nem honosodott meg, és a jobbágy felszabadult, még a külföldi is, mihelyt hogy ide betette a lábát. De bár józan és keresztény döntéssel megszüntettük a szolgaságot, gond marad, hogy a közösségnek kötelessége alkalmazni az embereket különféle mesterségekben és munkákon, összekapcsolva a személyes profitot a közösség hasznával.

Az igazi rendfenntartó nem az, aki szigorú kínzásokkal elpusztítja a brigantikat és a tolvajokat, hanem az, aki elfoglaltságot ad azoknak, akik kormányzása az ő feladata, és megakadályozza, hogy egyáltalán legyenek ilyenek. Elérhető, hogy a királyság minden arra alkalmas tartományában, ahol könnyen megvalósítható, alakítsanak ki különböző műhelyeket és manufaktúrákat. És ezek egészen biztosan jó kézműves faiskolákhoz hasonló tanulóhelyek lesznek, amelyek igazi gazdagodást hoznak az országnak. És ezek fognak ledönteni ezer és ezer akasztófát és megszüntetni a kerékbetörést az igazságszolgáltatás villámainak közbejötte nélkül, amelyek látványa amilyen rettenetes, annyira felesleges.

Salamon<ref>Salamon: i.e. IX. század</ref> király uralma békés volt: következésképpen olyan szerencsés és virágzó, amilyen soha sehol másutt nem volt. Ez idő alatt a zsidók nem tettek mást, mint fegyvert forgattak, lovakat ösztökéltek, és kocsikat irányítottak. Feltételezték, hogy becsületüket túlságosan sértené, ha kezüket valami közönséges munkával megbecstelenítenék, amire Isten oly sok más népet ítélt. De a bölcs Salamon, hogy ezt a közösségnek káros lusta hanyagságot gyógyítsa, sarcot vetett ki bizonyos számú újonnan Júdeába befogadott kánaáni nőre és férfira, hogy ott kézi munkát végezzenek. És erre alapozott hatszáz kormányzatot, amelyek felett teljhatalma volt.
 
Többféle jobbágy van. De akik önként azok, természetesen azok; nem szégyellvén mások kenyerén nyomorult kajmán életet élni. ''Láttam, egy Mycius nevű személyt'' - mondta Kratész<ref>Kratész: görög „cinikus” filozófus, i.e. IV. sz.</ref>-  ''aki kártolta a gyapjút; a felesége pedig fonta. Minden erővel az éhség ellen küzdve.'' Miért nem tesznek ugyanígy? Hogyhogy nem küldik el őket erőszakkal a kerekes kúthoz, amelyet Kleanthész<ref>Kleanthész: .e. 331/330-213/232. Ssztoikus filozófus. Éjjel vízzel látta el a várost, nappal filozófiával foglalkozott.</ref> forgat bátor erővel, hogy megéljen, és akkor nem kellene felhagynia a filozófiával? Az ilyen franciák méltatlanok a szabad névre, és ezeket igazságos és természetszerűen méltányos munkára kötelezni. Így szélesedne az ipar rengeteg emberrel, akik haszontalanul senyvednek. A közösség tehertől szabadulna meg, ugyanakkor bebizonyosodna, hogy nincs olyan kis mesterség, amely ne lenne képes táplálékkal ellátni és öltöztetni a művelőjét. Így gyarapodna a kereskedelem, amely egyértelműen a termelés eredménye. Ahogy a víztároló kielégíti a közösség szükségletét, és kicsordul belőle annyi is, amennyivel kielégülnének a külföldiek is anélkül, hogy megengednénk, pedig teszik, hogy kénye kedvükre merítsenek belőle.
 
Örök emlékű királyunk sok területen felismerte sok alattvalóban a dicséretes szenvedélyt, akik új mesterségekkel szépítették és gazdagították a királyságot. Szívesen fogadta, amit e célból felkínáltak neki; előnyös privilégiumokat juttatott számukra, és néha komoly hajtóerőt is adott nekik. Gondoskodása csodálatosan végigfutott az állam minden részén, és okosan alkalmazást nyert minden, amiről sejteni lehetett, hogy hozzájárul a királyság erősítéséhez. Ezek a jó mozzanatok, amelyeket kétségtelenül Isten oltott a szívébe népe java érdekében, különböző hatásokat váltottak ki. Királyi gondoskodása átáramlott az állam minden tagján, és eljutott mindenkihez, aki valamilyen mértékben hozzá akart járulni a nagyságához. Voltak olyan kezdeményezések, amelyek hasznot hoztak, mások nem, de mindentől függetlenül nagy és jó uralkodónak kell őt elismernünk. – Aki annyi mindent kísérel meg, nem teljesülhet minden óhaja.


=== BEHOZATALI TILALOM ===

A dicséretes törekvésből, ami hajtotta, és amelyet önöknek is örökölnie kellet a jogarral együtt, engedjék meg Felségetek, hogy kiemeljek egy nagyon figyelemre méltó pontot, amelynek kapcsán szinte magától értetődik, hogy mindannyian tévedünk. Magasabbra értékeljük a külföldi termékeket, mint a sajátunkéit, és nagyon távol keressük azt, ami kéznél van. Ha fantáziánk szerint a szomszéd feleségét szebbnek és kellemesebbnek látjuk, attól még nem kell megvetni és gyűlölni a sajátunkét. Érzelem nélkül kellene dönteni akkor is, ha egy jól mutató külföldi termék, egy jól mutató új arc, vagy egy ismeretlen dísz megtévesztené a látásunkat, és előtérbe helyezné azzal szemben, amit természetesen családilag megszoktunk. Mert ez esetben nem volna-e jobb egyszerűen hozzátenni (hisz lehetőségünk van rá) azt, ami nekünk tetszik, ami számunkra kézenfekvő, amit költség nélkül élvezhetünk, és megszerezhetünk veszély nélkül és konzerválhatunk veszteség nélkül.
 
Szeretném megértetni Felségetekkel, hogy Franciaország, amely az önök egyetlen szereleme és legnagyobb gyönyörűsége, bővelkedik olyan hasznos művészetekben és mesterségekben, amelyeket a külföldiek is gyakorolnak éppen úgy, mint mi, de be akarnak csapni bennünket, jogtalanul örökre ki akarják sajátítani itt született és jogos iparunkat. De ebből a tényből józan meggondolással – szemben a közvélekedéssel és a látszattal – bárki felismerheti, hogy nincs sem több, sem olyan tökéletes, vagy még különb iparuk, mint az, ami az önök kezében van. Amiben termékeik különböznek, az legfeljebb egy kis csillogás és felületes szépség, és ezt a mieink is tudnák biztosítani, ha nem hanyagolnák el, miközben meg vannak áldva mindenki másnál természetesebb és nagyobb tehetséggel, sajátos udvariassággal és kedvességgel. Csak egy hibájuk van, ha ez hiba, hogy nem tudnak sarlatánok lenni sem a kezükkel, sem a szavukkal. Nem drágítják valós lényegi értékük fölé a dolgokat a felesleges külszín segítségével; inkább jól dolgoznak, mint dicsekednének vele. Tegyünk hozzá egy bűnt, ami sajátosan jellemző rájuk: legtöbbjük nem képes értékelni valós tudását, ennél fogva saját maga kisebbítik önmagukat. Így azután inkább hibáik, mint erényeik miatt nem valósul meg munkájukban a kívánt rend, és ez kétségtelenül nagyon káros természetes tudásuk érvényesítésében.
 
Az ég és a Föld kiolthatatlan Napja (mondja Pindarosz ) szétteríti aranyló fényét. A Landes-ok  hangája éppen úgy megérzi ezt, mint a cédrusok vagy a fenyők. Nem vet meg semmilyen tárgyat, legyen az bármennyire közönséges vagy kicsi. Megszépít mindent, lévén ő maga a ragyogás. A jó gazdálkodás kiterjed a háztartás legalább való és legcsúnyább dolgaira is. És nagyon gyakran ebből van a legtöbb jövedelme.

A legkirályibb kormányzás, amelybe Felségetek belefoghatnak, az hogy helyreállítsák a rendet, ami teljesen szétesett, szabályozzák és elválasszák egymástól a zűrzavarosan keveredett mesterségeket, állítsák talpra a pénzforgalmat és a hosszú ideje megszakadt és megzavart kereskedelmet. Ha ezt a három területet ki tudják emelni a káoszból, ahol minden összekeveredik és biztosítani tudják számukra a tiszta és megfelelő formát, azzal dicsekedhetnek majd, hogy nagy művet hoztak létre, és ennek továbbgyűrűzése alattvalóik legyengített fémpénzeire végtelenül gazdag kincstárat, felbecsülhetetlen értéket, hihetetlenül nagy hasznot fog képezni.

A víz feltárásában, összegyűjtésében, elvezetésében tudós Herkules és sok más régi hérosz elismertették mindenkivel a tanulást és az időt, amelyet arra áldoztak, hogy forrásokat és bő vizű folyókat találjanak, hogy vízzel elláthassanak egy nagyvárost vagy megitathassanak mindentől elzárt táborban lévő embereket, hogy ezer és ezer helyen öntözhessék a szép kerteket és királyi gyümölcsösöket. Mennyivel több elismeréssel és méltó dicsérettel áraszthatnák el az emberek Felségeteket, ha ez által a három eszköz, mint három nyitott száj segítségével szétterítenék nem csupán egy helyen, hanem az egész Franciaországban a profitforrás zuhatagának eme három ágát, amelyekből végtelen számú alattvalójuk csillapíthatná a természetes nyereségvágy maró éhséget, és fürödhetnének benne, mint a gyönyör és a hiúság folyamában.
 
A földművelők közül sem az húz legtöbb hasznot a földművelésből, akinek a legtöbb földje van, hanem aki legjobban ismeri földje legkisebb darabkájának a tulajdonságait; mit érdemes leginkább az adott táblába vetni, és mikor kell megadni neki minden szükségeset. Egy állam gazdagsága sem kizárólag területének kiterjedésétől függ, sem a népessége számától, hanem attól, hogy ne maradjon egy darabka föld sem műveletlen, és mindenki okosan szervezve végezhesse feladatát. Semmilyen adminisztrációban sincs ártalmasabb hanyagság, mint nem ismerni azokat, akiket kormányoznak, és nem győződni meg arról, hogy természetük szerint mire a leginkább alkalmasak.
 
Platón szerint (akivel sok régi tudós egyetért) minden ember két géniuszt kapott a sorsától. Az egyik születését és életét uralja, a másik a megélhetését nyújtó foglalkozást, amelyet (ebben nem értek vele egyet), nagyon munkásnak és kevéssé hasznosnak tekint. Bárhogy is legyen, két fajta szerencsétlen és boldogtalan embert ismerünk: olyanokat, akik henyélnek, így nem hoznak hasznot az emberek közösségének, és olyanokat, akik úgy érzik, hogy mesterségük nem felel meg természetes hajlamuknak, és idejüket, meg fáradtságukat vesztegetik. Az első fajta nem csupán a lustaságában bűnös, hanem a természet ellen is lázad. Az ellen a törvény ellen, amely sérthetetlen, és amelyet követniük kellett volna születésüktől fogva. Az utóbbiak viszont megérdemlik együttérzésünket, amikor látjuk, hogy belső indíttatásuk ellenére olyan irányba mentek (homályos, villámszerűen gyors döntés következtében) amelyet követve minél messzibbre mennek, annál inkább eltévelyednek.
Minden ugyanarra a pontra megy vissza: egy államban úgy, mint egy családban a legszerencsésebb és legtöbb haszonnal jár, ha kímélettel és hajlamainak megfelelően bánnak az emberekkel. Annak alapján, amilyen kapcsolatban vannak egymással a hasznosság vonatkozásában és még sok más okból, amiket hosszú lenne most kifejteni, jogos állítani Arisztotelésszel és Xenophónnal  szemben, hogy nem lehet szétosztani a polisz gazdaságát anélkül, hogy az egészet, mint egészet szét ne darabolnák, és azzal sem, hogy amit ők a javak megszerzése tudásának neveznek, azonos a közösség és a családok esetében. Nem tudok eléggé csodálkozni azon, hogy egyébként nagyon ügyesen megírt politikai értekezéseikben elfeledkeztek a közháztartásról, amit pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni az állam szükségletei és kötelezettségei miatt.
 
Nagyon jelentős kapcsolat van a jól szervezett államokat alkotó csoportok és az állatok teste között. Az állatokat három egymástól elhatárolt képesség irányítja, amelyeket az orvosok lelkeknek neveznek. Az első a vegetatív (amiben közösek vagyunk a fákkal és minden más növénnyel), ami a májban és az ott képződő vérben lakozik. Ez táplálja a testet, és a vénák által eljuttatott vérrel a végtagokat. A földművesek és a földdel dolgozó kétkezi munkások töltik be a vegetatív lélek szerepét a közösségben. A második az érző lélek, amely a szívben helyezkedik el, ez a forrása a természetes melegnek, és a szívből árad az egész testbe az artériákon keresztül. Az államban a kézművesek és a mesteremberek töltik be ezt a szerepet. A harmadik a lelki, amely az agyban található, ahonnan az ösztönöket és cselekvéseket irányítja az elágazó idegrendszer révén, és teszi lehetővé a mozgást. Sok okból ezt a szerepet töltik be a kereskedők a civil közösségben.

=== A LEGSZÜKSÉGESEBB MESTERSÉGEK ÁLTALÁBAN ===

Ez a három embercsoport – a földműves, a kézműves és a kereskedő – táplálja, tartja fenn és gondozza az egész államot. Általuk jön létre, és tőlük származik minden jövedelem.  Szerepük olyan, mint a testben az emésztés: értékesebbé alakít. Mert a csilipaprika finomabb, mint az élelmek, a vér finomabb, mint a csilipaprika; az artériák vére finomabb, mint az egyszerű vér, az u. n. állati lelkek finomabbak, mint az arteriális vér. Így van megalkotva a természetes gazdaság.
 
A közösségben létrejött minden gazdagság léte e három különbözően megbecsült társadalmi csoportnak köszönhető, amelyek mintegy kézből kézbe adva láncszerűen hozzák létre és tökéletesítik a profitot, amelynek természetes alanya, mint két soha ki nem apadó patak, a kéz és a szellem, hol külön-külön, hol együtt. Akár egyiket, akár a másikat nézzük, az ön népei a legélénkebb és legbőségesebb forrással rendelkeznek. Nem kell értük a szomszédokhoz menniük. Kolerikus jelleműek, ami Galiénosz  szerint óvatosságot, bölcs óvatosságot jelent a tárgyalások során és aktivitást a munkában. Nem kell hátrányukra következtetni abból, hogy több neves ember, majd utánuk Cézár, Tacitus  és Pollion  könnyelműeknek tekintették őket. Annál is kevésbé, mivel – ha mélyére nézünk eme okos, bár nem feltétlenül javunkra elfogult szerzők szándékainak – megállapíthatjuk, hogy ez a jelző inkább dicsérő, mint sértő a számunkra; ezzel a többféleképpen értelmezhető szóval arra a természetes vidámságra és gyors észjárásra utalnak, ami minden dolgunkban megnyilvánul. Mert a valóság az, hogy nincs a világon élesebb eszű nemzet, mint a francia, amely fegyverforgatásra, bölcsészetre, kereskedelemre és mesterségekre alkalmasabb volna nála. Felségetek is tapasztalhatják ezt nap, mint nap Párizsuk utcáin, hogy az nem csak egy város, hanem maga is egy nemzet, mint Arisztotelész Babilont nevezte; és, hogy rajta is túltegyünk, igazság szerint nem is egy nemzet, hanem egy világ.

Ami a fegyveres dicsőséget illeti, ez kétezer év óta a lándzsa hegyére van írva. A bölcsészet kapcsán pedig főként a szónoklat terén a híres athéniak és a nagy Róma óta senki sem vitatja el; ez utóbbiban miénk az elsőség. Az áruk és az ezzel foglalkozó emberek bőségét tekintve mondhatjuk, hogy több kereskedő és több piacra vitt termék van Franciaországban, mint bármely más királyságban, vagy mint haszontalan levél és gyom. Ami a kézműves ipart illeti, minden más nép nekünk köszönheti. És sok olyan is van, amivel mások nem rendelkeznek, és jelenleg is a miénk az elsőbbség jogán. Az egyetlen dolog, ami hiányzik neked, ó hatalmas ország: az önismereted és erőd hasznosítása.

Felségeteknek szellemi értelemben egyetlen dolgot kell óhajtaniuk. Hogy írástudóik (mert ezek általában a legműveltebbek) ne maradjanak folytonosan odaláncolva a kaukázusi sziklához!  Vagy, ne maradjanak állandóan ama bizonyos sziget lótuszevőinek  a csábításában! A tudomány nem szobrász, aki mozdulatlan hideg szobrokat készít, hogy valamiféle talapzatra állítsa azokat. Inkább egy szép szerető, aki megdobogtatja a férfiszíveket, és érzékennyé teszi szép dolgok iránt. Nagy lendületet és gyors cselekvési szándékot oltva beléjük, amely becsület megszerzésére készteti őket. Egy sor olyan dologra, ami a közösség számára is hasznos. A becsületes cselekvés szándékára. Bátor és őszinte cselekvésre készteti őket, magabiztosságra, őszinte jóságra, a halhatatlan dicsőségre, amely bátor tettekből születik.

A megbecsülés táplálja a mesterségeket, és a mesterségek táplálják az embereket. A szeretet, amely nagy uralkodóikból, hercegeikből és hűbéruraikból árad feléjük, adja az őket fenntartó erőt.. Ahogy a festészet és a szobrászat virágzott Görögországban és Ázsiában Nagy Sándor alatt, úgy lett tekintélyes a bölcsészet a hatalmas Ferenc király  idején. És később, napjainkban, felvirágzott a fegyverek és a remek struktúrájú épületek kora nagy Henrikünk  alatt.

Amikor Felségetek felkarolják a tehetséges és művelt embereket, és kiemelik őket a nép tömegéből, ahol a fatális szükség miatt elnyomva és rejtve vannak, ezer örökké áradó profitforrást fognak nyitni Felségetek dicsőségére és hasznára. Azután pedig, amikor ez a Patrokloszénál  is értékesebb aranyforrás elindul nem csupán ebben a királyságban, hanem innen kiindulva az egész világon, jönni fognak az emberek a föld két végéről, hogy ebből igyanak és oltsák szomjukat, de az önök természetes alattvalói lesznek mindenki közül az elsők. Mert soha nem lehet ésszerű sem jogilag, sem szokás alapján, hogy a külföldiek azonos privilégiumokkal és versenyfeltételekkel rendelkezve konkurensei legyenek a polgároknak. Az emberi társadalom azt kívánja tőlünk, hogy mindenkivel jót tegyünk, de főképpen a saját polgárainkkal. Ebben a vonatkozásban szükségünk lenne egy pici angol jellemre.

Szolón, a nagy üzletember és híres alkusz nem meggondolatlanul vezetett be egy törvényt, mely szerint nem kaphatott olyan ember polgárjogot Athénban, akit nem száműztek a hazájából. A mi XII. Lajos  királyunk lehetővé tette olyanok számára is, hogy a mi jogainkban részesedjenek, akiket Szolón kizárt volna a köztársaságából, de megfosztotta minden honossági jogától azokat a személyeket, akik elhagyták királyságát. A római törvények alapján a külföldieknek nem volt joguk az örökségben részesedni. Miután kiszívták a hazaiak vérét és velejét, nem fizethetnék ki őket csőd, vagy vagyonmentés estén? Bizonyos okok miatt ki lehet zárni őket jogaikból akár béke, akár háborús időkben, de be is lehet fogadni őket bizonyos feltételekkel. Mint mindig is volt, legyen szabadabb befogadásuk nálunk, mint bárhol másutt a világon, de legalább a kereskedési lehetőségeik, és ügynöki joguk legyen korlátozva és körülhatárolva. Lükurgosz,  (hogy eltávolítsa az aranyat és az ezüstöt Spártából), száműzte a külföldieket. Nekünk nem kell idáig menni, hogy Franciaországban tartsuk. A görögök régen az ilyeneket ellenségnek tekintették, mint ahogy a latinok is, amint erre Cicero  Tizenkét táblája is utal. Napi szóhasználatunkkal ma is „hostes”-nek, befogadottaknak nevezzük őket.

Vannak korszakok, amikor az államérdek azt követeli az uralkodóktól, hogy vonzzák ezeket az embereket. Thészeusz  mindenkinek megadta a polgárjogot, aki Athénba akart költözni, csodálatosan meg is nőtt a lakosság. Romulus  azzal kezdte, hogy menedéket biztosított mindenféle bűnözőnek, így gyorsan benépesítette városának külső övezetét (amely azután átvette a hatalmat az egész város felett). A velenceiek befogadva minden halászt és más hajótöröttet benépesítették és felvirágoztatták a mocsarukat. Az egyiptomi Alexandria alapítója által a polgároknak biztosított sérthetetlenség révén néhány év alatt a világ egyik legszebb és legvirágzóbb városa lett. A mi XI. Lajosunk  így népesítette be újra Bordeaux-t, megengedve az angolok kivételével minden külföldinek, akár barátok, akár ellenségek voltak, hogy élvezzék privilégiumait. Richard,  Anglia királya így népesítette be kézművesekkel és kereskedőkkel legfontosabb városát, Londont, megadva a helyiek jogait mindazoknak, akik ott laktak legalább tíz éve. I. Ferenc nagy királyunk, aki Normandiában kiépítette Le Havre városát, így telepített le az új falakon belül rövid idő alatt sok-sok családot, akiknek mentességet adott.

Most, hogy Franciaországban már nincs üres hely, amint a természetben sem, önöknek már nem kell királyi szellemüket azzal fárasztani, hogy külföldieket hívjanak be. Jönnek elegen saját elhatározásukból, de nem azért hogy hozzanak, hanem hogy vigyenek. Felségeteknek csak az a feladata, hogy egy kicsit szívesebben és jobban fogadják azokat, akik, mintegy a mi polgárságunknak fizetséget adva valami új hasznos és előnyös ipart honosítanak meg nálunk. Erre késztetnek szomszédaink, akik jobban hasznosítanak bennünket, mint mi saját magunkat. Egy értelmes embernek mindenütt birtokolnia kell természet adta jogát.  Gyakran ugyanis annyi a távolság két ember, mint az ember és az állat között.

Minden dolgok között a verseny késztet a legjobb teljesítményre. Általa tudnak az emberek minden mesterséget a tökéletességig fejleszteni. Nincs jobb eszköz a gyakorlatban eljutni a csúcsig, mint az ipari konkurencia, mint ahogy nincs más lehetőség becsületet és díjat nyerni a kopjatörésben. A legszorosabb önvédelemre késztet körültekintően végiggondolni mindent, ami segíti és megkönnyíti a mesterséget, valamint jól megszervezni a munkát. Ez történik a színtársulatok esetében is, amelyek hanyagul, rosszul szavalva, próbák nélkül adják elő, amit tudnak, ha egyedül játszanak a városban, de amint egy másik kompánia is megjelenik, a verseny a lehető legnagyobb erőfeszítésre készteti őket, nem csupán jobban felkészülnek, de eszközeiket is felfrissítik, lelkesen játszanak, és mindent beleadnak, amire csak képesek.

Ebben a közös munkában, amely oly sok művességre és mesterségre oszlik, főként egy dologra kell figyelni alattvalóiknál: egy kézben ne keveredjen és szóródjék nagyon sok tevékenység. A németek és a flamandok a leginkább utánozhatók, mert ők szívesen egy területre összpontosítanak. Így ők sikeresebbek, mint a mi franciáink, akik egyszerre akarnak mindent csinálni – rosszul. Ez nagyon akadályozza őket, és el is téríti a helyes útról, amely tökéletességre vinne egy speciális területet. Az újító szellem gyengébb, ha túl sok mindenre figyel, és sem ideje, sem ereje nincs, hogy a helyes utat keresse, amikor vagy a szükség, vagy a kíváncsiság viszi örvénybe.

Ennek gyógyítása valamint állhatatlanságra és csapongásra való hajlamunk megakadályozása céljából, ha ez úgy tetszik Felségeteknek, engedélyezzék Franciaország különböző vidékein sok olyan mesterség műhelyeit létrehozni, amelyekre mindenütt egyetemesen szükség van, átadva ezek felügyeletét és vezetését tisztességes és hasznos privilégiumok biztosításával megfelelően képzett intelligens embereknek abból a célból, hogy ezek ésszerűen elosszák a feladatokat és a munkát a kézművesek között képességüknek és természetes adottságaiknak megfelelően. És ebből a jól megalapozott rendeletből meg fog születni a művészetek és mesterségek kifinomult tudománya és kiváló gyakorlata alattvalóik javára és hasznára, az önök bölcsességének bizonyságára és Franciaország dicsőségére.

Ami a többi szabályt illeti, Felségeteknek csak jóvá kellene hagyni, és akkor a mű kész. A király szava hatalom. És ki kérdezheti meg: „Mit teszel?” Egyébként, a szép, jó és biztos szellemek, akikről beszéltem (és akikből bőségesen található ebben a királyságban), boldogan bevetnék tudományuk legjavát, és gyakorlatuk legmegbízhatóbb elemeit. Önként nyitnák meg tudásukat önök előtt vagy egyszerűen becsületből, vagy miután már felmutattak valamit képességükből esetleges alkalmazásuk céljából. Mert ki ne unná már a tétlenséget, amire a többség kényszerül hasznot hozó tevékenység hiányában? Nehéz dolog semmit sem csinálni. Ezt a tétlenséget hívják élve temetésnek. Minden erény természeténél fogva cselekvéshez kötődik, megszokáshoz és elhatározáshoz. És minden munka, bármilyen is legyen az, elvezethet a tökéletességig. A vízszerző Klanthész, a malmot hajtó Epiktétosz  rá a bizonyíték. Thalész  árulta az olajait, Szolón  kereskedett.
 
Mint ahogy hogy a mindenben természet beleültette az állatokba is az élvezet magvait, amelyek élet és fajuk fenntartásukhoz szükségesek, megadta nekik a kölcsönös szeretet, hogy megvédjék és fenntartsák egymást. Azért van különbség az állat és az ember között abban, hogy az  állat csak a jelenhez alkalmazkodik, csupán érzékei tárgyaira támaszkodva, csak nagyon gyenge emlékezetére a múltra vonatkozóan, és nincs semmi előrelátása. Az értelmes beszéddel rendelkező ember óhajtja ismerni az okokat, meg tudja ítélni a következményeket, el tudja képzelni a véletlen akadályokat, fel tudja mérni a haladást, a hasonlóságokat, össze tudja mérni a múltat a jelennel, és munkával javítani a hibákat, hogy meg tudja szerezni, amit jónak tekint nem csupán a maga, de az utódok számára is. Előfordul, hogy mintegy önmaga kiterjesztése céljából elfogja a közszolgálat vágya. Úgy érzi – mint Platón írja Architasnak,  hogy nem csupán önmagának született, hanem a hazájának, amelyhez mindenféle érzelem és segíteni akarás kapcsolódik. Ami azt is jelenti, hogy életének kisebb részét tarja meg magának, a nagyobbat szívesen áldozza a többiekre. Ezért nevezik az embert a szó szoros értelmében társadalmi és politikai lénynek.
De, mivel nem vagyunk tökéletesek és nem élünk tökéletes személyek között, beszéljünk erről a pontról a világ folyása szerint, ahol mindenki a profitot keresi, és a szemét arra fordítja, ahol felcsillanni látja a haszon szikráját, amire az ember törekszik természeténél fogva, az éhség vagy szokás miatt, amit második természetnek is neveznek. A legügyesebb és a kereskedelemmel foglalkozó könyveket sokat tanulmányozó emberek a napi közös tapasztalattól meggyőzve állították, hogy az egyes emberek által egyénileg érzett különböző szükségletek voltak a fő okozói a nagy közösségek létrejöttének. Mert a legközönségesebb kapcsolat és a leggyakoribb csoportosulás a kölcsönös segítségen és szolgálaton alapszik, amit egymásnak kézből kézbe adnak. De oly módon, hogy mindenkit inkább a saját profitja hajt, és mellette létezik egy általános motiváció, amit anélkül, hogy számolna vele, az első hajtóerő természete ad neki. Merkúr  állandóan tévelygett a világban ide-oda, de soha nem távolodott el a Naptól. Oly sok ember megannyi küszködésének, munkájának egyetlen célja van: a nyereség. A kereskedés egész körforgása erre az egy pontra irányul; e nélkül mozgás sincs.

=== MEZŐGAZDASÁG ===

Létünket a természet adja; jólétünket részben a fegyelem, részben az alkotás biztosítja. Nem szólva most a fegyelemről, amely, ha olyan könnyen megvalósulhatna, amennyire szeretnénk, egységesnek kellene lennie és egyenlő mindnyájunkban. Bármilyen fontos is legyen az állam számára, hogy mindenki jól és becsületesen éljen, álljunk meg a művészeteknél, amelyek, mint mondtuk, olyan sokfélék az emberek között, mint amennyire a különbözök az életvitelek. Általánosságban szólva működésük szerint azokra szűkítem mondanivalómat, amelyek a szükségest, a hasznost, az illendőt és a kellemest nyújtják nekünk, annál is inkább, mivel mindegyik valamilyen célért dolgozik, és főként ezek a célok. Ha az eredetig akarunk visszamenni: azóta, hogy ősszüleink bűne miatt a föld arra lett kárhoztatva, hogy csak gaz és tüskés bokor borítsa, a fáradtságot és a munkát mintegy örökségként kaptuk e parancs következtében: „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet.” Így lett az élet és a munka elválaszthatatlan. Ezért nem élhetünk táplálék nélkül, és nem tudjuk megkapni az ételeket a föld megművelése nélkül, és az emberek tőle veszik el étküket, éppen úgy, ahogy mindenki természettől adva az anyjából él. Innen van a földművelés, amely folyton a föld terméketlensége ellen harcol, és kényszeríti neki is jót téve, hogy megjutalmazza őt a rá áldozott sok munkáért, és fizesse meg a kölcsön után a kamatot. Ezért kötelező a növény gondozása, a szőlő és a gyümölcsfák ápolása. Innen vannak a csatornák a legelők öntözésére, hogy a füvek kicsírázzanak és növekedjenek. Ebből következik állatok őrzésének és etetésének a kötelezettsége, amelyek húsát esszük, és lenyúzzuk bőrüket, hogy öltözhessünk. Főként ezek a dolgok foglalják el a falusi életet, amelynek a mezőgazdaság a munkája és a tudománya. Ha azt az alapszabályt elfogadjuk, hogy ami a legrégebbi az a legjobb, akkor a mezőgazdaság bizonyosan minden másnál kiválóbb. A régiek szentnek tartották, és sérthetetlennek, akik pedig gyakorolják, azok nyugodtak és türelmesek, az egyszerűség hívei, ellenségei a zűrzavarnak és mindenféle ellenségeskedésnek. Arisztotelész erre utalva mondta, hogy a nép nagyobb részét nekik kell alkotni. A világ kezdetén csak ezt művelték (ha hozzáadjuk az állatok táplálását). Mert Káin földműves volt, Ábel meg birkapásztor. Egészen Noéig, emberiség második atyjáig, aki először ültetett szőlőt. Az özönvíz után egészen Ábrahámig,  akit a szentírás pásztor-királynak nevez, majd héber utódain keresztül egészen Saulig,  aki még királlyá választása után sem hagyott fel a pásztorsággal. Ugyanott van írva, hogy amint elkezdett marhatenyésztéssel foglalkozni, hozták neki a hírt az ellenség közeledtéről. Mivel minden társadalom emberekből áll, az emberek pedig nem tudnak élni táplálkozás nélkül, és a föld termésének felhasználása nélkül nem tudnak táplálkozni, szükséges, hogy legyen földművelő, aki vet, arat, és aki kereskedik.

:Ó lusta Perzsia, ki nem termelsz semmi!
:Műveld a földedet, vagy nem eszel semmit
:Isten neked adta, ne várd más kezéből
:Ne várd más kezéből napi kenyeredet
:Szomszédod visszadob minden kérésedet, 
:Hiába hajtod meg mélyen a fejedet;
:El nem érsz semmit sem, bármily szépen beszélsz,
:Amíg idejében munkádból, meg nem élsz.
  
Ez Hésziodosz  tanácsa, amelyre mindenkinek figyelnie kell abban a közösségben, amelybe születünk: rendelkeznünk kell azzal, amiből megélünk. Mert sokkal inkább megfelel a természetnek, ha adunk, mint ha kapunk. Aki ad, az szabad és úr. Aki kap, azt rabszolgának nézik. Ha csak nem kölcsönös kéztől kézig megvalósuló segítségről van szó.

Romulus az új köztársaságot földművelőkből és katonákból hozta létre. És Numa  – mint mondja Plutarchos  a rómaiakat a mezőgazdaság, a béke, és a becsületesség irányába vitte. Célja bizonyára az volt, hogy egy vallásos és békés államot teremtsen. Mert ezek a foglalkozások bármely másnál alkalmasabbak, hogy elérhető legyen ez a cél. Arisztotelész, kutatva az emberek erkölcseit, a földművelőket, és az állattenyésztők erkölcsét tekintette a legegyszerűbbnek, legkönnyebben követhetőnek, a legkevésbé gyanúsnak és veszélyesnek. Lévén, hogy nagyjából csak annyival rendelkeznek, ami fenntartásukhoz szükséges, munkájukhoz ragaszkodnak, és nem kívánják a másét. És szívesebben végzik a munkájukat, mintsem a világ hiúságai érdekelné őket. Többre értékelik a profitot, mint a nemesi becsületet, és ebből kifolyólag képesek feltörekvésre.  Ha hagyják őket saját ügyeikkel foglalkozni, és nem veszik el javaikat erőszakkal, türelmesen elviselnek maguk felett minden uralmat. Sőt (mivel a testük megkeményedett a munkától, megszokták elviselni a hideget és a meleget, elviselni az éhséget és a szomjúságot, az alvást a szabad ég alatt és a korai kelést) a katonáskodásra is nagyon alkalmasnak tartotta őket. És Cato  ez a bölcs római mondta, hogy közöttük születnek nagyon erős emberek, és nagyon éber katonák.

Természetesen, a rusztikus élet megelőzi a városit, ahonnan csak a lealjasodás jön. Amely most, ahogy látni lehet, fehér gyapjú, amelyen az ravaszság színfoltjai láthatók. De az államnak így is úgy is szüksége van a munkájára.

:Meg kell elégedned levegőt legelni
:Ha a termőföldet nem fogod művelni.

Röviden: a földművelést (ez a véleménye Arisztotelésznek és Catónak is), úgy kell értékelni, mint minden gazdagság forrását, beleértve vagy vele együtt említve az állatállományt is, ami a legnagyobb jövedelmet hozta a régieknek, főként azon királyoknak, akikről Varro  azt írta, hogy Szaturnusz  fajába tartoztak. Azért készíttetett Thészeusz  Athénban ökör címerű pénzt, hogy biztassa a polgárokat a földművelésre. És Servius Tullius  Rómában egy bárányt metszetett a pénzre, hogy a rómaiak többet törődjenek a birkákkal és jobban gondozzák őket, így lehettek képesek megszerezni az élet fenntartásához legszükségesebbeket. Cicero szerint is úgy tudták naggyá és erőssé tenni az örökölt kicsi és gyenge közösséget, hogy jól megművelték és táplálták földjüket, azért, hogy ne legyenek kénytelenek másoknak udvarolni alapvető táplálékokért.
A megélhetésért szükséges munkából a múlt legnagyobb emberei erényt csináltak. És a földművelőt a legártatlanabbnak tekintették, akik önként dolgoznak mások hasznára és saját megelégedésükre. A görögök között a filozófusok, a perzsák között a királyok, a rómaiaknál a hadvezérek és a császárok látták így. Például Q. Cincinnatus,  akit az ekétől hívtak el a diktatúra Portius Cato, Serranus  és sokan mások, amikor leváltották őket köztisztségükből, visszatértek a mezei munkához, hogy abból éljenek, és azt maguk hasznosítsák. Kétséges-e, hogy a talaj örült a régi szép időkben, amikor ilyen diadalmas kezek ápolták? Hogy örült és dicsőségnek tekintette, hogy babérkoronát viselő emberek sebezték meg? De mindent felülmúló bizonyítékként, hogy a  dicső rómaiak meggyire megbecsülték, a vidéki és mezei életet, nevezzük meg csupán Fabies-t Lentules-t, Pistos-t, Tuberons-t; a Taur családot, a Vitellus-okat, a Porciákat, a Statiliseket … Mindannyian földműves eredetűek voltak.
Apáink idején a jómódú emberek és a nemesek is vidéken éltek megelégedetten, és nagy nyugalomban. Mióta a városok kedveltebbek lettek, növekedett a gonoszság, kialakult a tétlenség, a luxus elharapódzott, és lustaság lett a divat. Nálunk most, mint a thespieneknél  szégyen a földet művelni. Akik ezt csinálják, azokat nemtelen közönséges senkiknek tekintik. Mi tudta megváltoztatni a dolgokat? A gondolkodás vagy a közhiedelem? Az erény vagy a bűn? Úgy látom, hogy nagy büdös medencében vagyunk beágyazva, és elhagytuk atyáink táplálék, elégedettség, profit és becsületforrásait. Sasokból hárpiákká lettünk. Átalakultunk valamiféle Kirké  által oroszlánból disznóvá. Micsoda változás! És mi nyomorultak, jól érezzük magunkat benne, sőt még dicsőséget is csinálunk belőle! Sok milliónyi ember közül, ha lehet találni egyetlen Odisszeuszt. Túl sok a Herkules Iole- ban és Omphale-nál . De kevesen viselik jogosan Néméenne bőrét. Mindent elfoglalnak a szörnyek. A Busírok,  a Cacusok  visszatérnek a világba. És nem tudom, ki lesz képes kiüldözni őket… Térjünk vissza a tárgyunkra, és ez Felségetekről szól.
A földművelés és a földművelők eme megvetése ellenére, nem hiszem, hogy lenne a világon másik ország, ahol többet foglalkoznának az egyikkel, és több lenne a másikból, mint Franciaországban. Még többen foglalkoznának ezzel a nemes munkával, ha a többség hamis vagy hiábavaló becsülettől és gyakran illegitim nyereségvágytól hajtva nem törekedne Valami biztos zivatartól és vihartól fedett kikötőbe, vagyis a köztisztségek csapdájába, amelyek gyakorlása teljesen felesleges és szegénységbe dönt. Kénytelenek lennének hasznosítani saját földjeiket, amelyeket bérlőknek, csaló intézőknek, szolgáknak adnak ki bérbe, akik kimerítik a talaj termőképességét ahelyett, hogy tisztességesen megművelnék, és feljavítanák. Az igazság az, hogy a parasztjaink sokat degenerálódtak, és napról napra még rosszabbak lesznek. A földjeink is kezdik ezt megérezni, de ez a mi hibánk. Megfeledkeznek rólunk, ahogy mi megfeledkeztünk róluk; megvetnek bennünket, mint ahogy mi is megvetettük őket; nincs kedvük jót tenni azokkal, akik nekik a lehető legkevesebbet nyújtják vagy nyújtatják. Rabszolgáknak tekintjük őket, erre ők csak a látszatra teremnek. Ezért ne a rossz évszakokat, a csillagok rosszindulatát vádoljuk, bár még az is lehet, hogy azok is bosszút akarnak állni rajtunk; földjeink terméketlenségének közvetlen oka a földművesek szegénysége. Milyen kevesen vannak, akik birtokolják saját földjeiket! És teljes egészében másnak dolgozva elveszítik a kedvüket, hogy jó munkát végezzenek. És mily sokan vannak, akiket perek és jogi csalások következtében megfosztanak földjeiktől! És a föld felgazosodik elnyomva a jó vetéseket! És hányan vannak, akiknek az igás lovai az éhségtől pusztulnak el, ők maguk meg rosszul táplálkoznak? Hogyan lesznek így képesek lenyomni az eke szarvát?  Ezek a jelenségek évek óta tapasztalhatók, és folytatódnak a jövőben is, ha Felségetek jósága nem teremt rendet.

Mint ahogy a vizenyő mindig az alsó legbetegebb végtagokba száll le, a nép szenved mindig legjobban mindezen terhektől. Mondhatjuk, hogy a földművesek az állam lábai; mert ők tartják fenn és cipelik a test minden terhét. Felségeteknek meg kell óvni őket az kifáradástól, mert ha nem bírják tovább, belepusztul a fej és minden más testrész. Ha hiányoznának, a fej nem tudna többé oda menni, ahová akarna. Felségeteknek különösen nagy gondot kell fordítani rájuk. Révükön fizetik Felségetek a hadseregüket, tartják fenn a kaszárnyáikat, látják el az erődítményeiket, és töltik fel a kincstárukat. Belőlük él az önök nemessége, és ők táplálják a városokat. És ha úgy vesszük, még azt is mondhatjuk, hogy az államban olyan szerepet töltenek be, mint a testben a máj. A máj előállítja a vért, amely az életet szállítja a különböző testrészekbe; a földművesek pedig az életet fenntartó táplálékot szállítják. Felségeteknek tehát éppen úgy szüksége van a segítségükre, mint Felségetek alattvalóinak, akik mindannyian, – és erről meg vagyok győződve -, az egybe gyűlt három rend hangján a legalázatosabban kérve fordulnak Felségetekhez táplálóik érdekében, hogy a megérdemelt elégtételt megkapják a közösség számára gyakran izzadással és könnyel járó munkájukért. 

Ha természetes az, hogy az ember köteles szeretni és óvni kedveseket, hogyne lenne köteles szeretni és óvni azokat, akik éltetnek bennünket és a többieket is? Ha a könyörületre tekintettel a szánalom jeléül alamizsnát osztogatunk, nem a leggyöngébbekkel és a legártatlanabbakkal kellene ezt a gesztust gyakorolni? Ha az igazságszolgáltatás, amelyre Isten rábízta a szegények védelmét éppen úgy, mint a gazdagok megmaradását, és feladata őrködni jólétük fölött, kikre kellene legfőképp irányítani őrző tekintetét, ha nem azokra, akik leginkább ki vannak téve mindenféle sértésnek? Ha sokan vannak a lázadók, az lehetővé teszi, hogy megbocsátást és felmentést kapjanak. Ha ez így van, mit kellene tenni azokért, akik mindig készek engedelmeskedni? Mindig a legerőszakosabbak terhét csökkentik, amennyire csak lehetséges. Pedig kiket kell jobban becsülni, mint azokat, akik járom alá hajtják fejüket, és azután ezt hordják békében? Következtetésként azt mondhatjuk, hogy bárki hívatott a népek kormányzására, köteles azt szeretni, hogy őt is szeressék. Mert az ő szeretetük a legerősebb sánc és a legbevehetetlenebb erődítmény. Aki őket szereti, nem rak rájuk akkora terhet, amekkorát nem kaphat meg könnyen; mert maga is óvatosan mérlegeli, hogy a teher megfelel-e az emberek teherbíró képességének, vagy túl megy azon. És aki kíméli őket a terhelésben, valójában saját érdekében teszi ezt szükség esetére. Mert végső soron minden, amit az alattvalók birtokolnak az övé vagy parancsszóra, vagy az alattvalók jóindulatából.

=== MANUFAKTÚRÁK ===

Dolgozni kell, hogy táplálkozhassunk és táplálkozni kell, hogy dolgozhassunk. Ezért tárgyaltam a fentiekben summásan a mezőgazdaság kérdését abból a célból, hogy a dolgok logikáját követve eljussak azokhoz a kézi munkásokhoz, akik valamilyen természetes tárgyon dolgoznak. Mert a természetes dolgok az elvi alapjai a mesterségeseknek, amelyek közvetlenül az ember sajátjai Hermész Triszmegisztosz  szerint, aki azt mondja, hogy „Isten hatóköre a tett, a világé a természet, az emberé művészetek és a tudományok. Így Isten a tökéletes, értelmes dolgokat teremt. A Nap az érzékenyeket. Az ember a mesterségeseket. És ezt téve, mint szemben a tükörrel, a szellem tükröződik a szellemben, amely révén kialakul önmaga arca, mint saját tette. Ezek a művészetek, és mesterségek igazság szerint nem annyira abszolút szükségesek az életünkhöz, mint a mezőgazdaság. De ilyenné váltak a mindennapokban és a szokások révén olyannyira, hogy nélkülük az élet hiányokat szenvedne és nehezebb lenne. Mint ahogy az anyag, nem mintha nem lenne mindig mindenre képes, lusta maradna, és nem mozdulna, ha semmi sem mozgatná. De valami formát ad neki, úgy alakítja, ahogy akarja, és különböző testeket hoz létre. Így, bár a művészet csak természetutánzás: tárgyakon dolgozik, amelyek nélküle értéktelenek maradnának, vagy kevésbé lennének hasznosak. Sokféleképpen alakítja azokat a felhasználó szándékainak megfelelően saját, vagy mások kényelme érdekében úgy, hogy többé vagy kevésbé használható legyen attól függően, hogy kicsi-e vagy nagy.

A számunkra legfontosabb isteni tulajdonságokat leginkább megközelítő, mindenki által elérhető természetes dolgok a legértékesebbek. Ilyen a belélegzett levegő, az általunk látott fény, a minket felmelegítő tűz (mint Evenus mondja) mindent bearanyoz. Így, a mesterséges dolgok közül is azokat kell leginkább megbecsülni egy államban, amelyek hasznosságuk miatt a legelterjedtebbek. Arisztotelész a közösség számára leginkább életfontosságú dolgok közé az élelmiszerek után a mesterségeket sorolta. Minden társadalomnak ezekből kell bőségesen ellátnia önmagát. Egyáltalán nem szabad másoktól kölcsönözni azt, ami szükséges, mert amilyen mértékben másokra van utalva, olyan mértékben gyenge. A vízért a lehető legtöbb helyen szondázni kell a földet és leásni az agyagig Platón szerint is, mert ez az egyetlen szükséglet, ami kényszeríthet, hogy másoktól szerezzük be, ha nekünk egy csepp sincs. Erről mindenki azt gondolja, hogy a sajátját használja, és nem másoktól kölcsönözi. Bármilyen munkát vállalnunk kell, hogy ellássuk magunkat minden szükségessel. És a királyok, a népek atyjai kötelesek népük számára gondoskodással és hozzáértéssel elérni azt a minőséget, amelyet Homérosz az isteneknek tulajdonít: hogy könnyen fenntarthassák magukat. Ami csak akkor lehetséges, ha minden hasznos és tisztességes művészet működik.

==== VASMŰVESSÉG ====

Minthogy számunkra a hasznosság a fő szempont, az összes mesterségek közül a vasművességgel kell kezdenünk, ami nélkül a többi nem működhet. Megérdemli, hogy az élen legyen, és a legmagasabb rangja, mert elsőszülött fia Pénie  istennőnek, aki

:Nem lustálkodik langy meleg ágyában 
:Mindig új dolgokat forgat az agyában.

Bizonyos természetfilozófusok mondják, hogy a világ kezdetben nem akart világ lenni, és a testecskék nem akartak keveredni és összekapcsolódni, hogy a természetnek közös formát adjanak; olyannyira, hogy mindent a tűzvész borított égészen addig, amíg a Föld növekedni nem kezdett a hozzá tapadó testekkel, majd nem kezdett meg belsejében és környezetében kialakítani egy szilárd és biztos központot önmaga és a környező testek számára. Így lehet elgondolni, hogy az első emberek képzeletében a különböző művészetek összekeveredve jelentek meg, nem tudván különböző részekre csoportosulni. Megmaradva keveredett állapotukban nem tudtak volna eljutni ahhoz az egymást kiegészítő egységhez, ahogyan mi ma látjuk őket, ha ez a művészet, amely mindegyiket virtuálisan magába foglalja, és cselekvésre készteti, nem adott volna nekik később szilárd és hosszan tartó alapot. Jogosan nevezzük tehát a művészetek művészetének, hisz közös eleme mindegyiküknek, a keze minden dolgos kéznek, és eszköze minden új találmánynak; és állítjuk, hogy azon a helyen, ahol a többiek neki köszönhetően működnek, ő a mozgató és a mozgás szerve; az eszköz, amely a kíváncsi kutatás által mozgatott képzelet révén megtalált a természetben mindent, aminek a tökéletesítése a mesterséges műveletektől függ. Így egy fém az emberi munka által az ember akarata szerint a legkülönbözőbb célok szolgálatára alakul át, és annyi hatalma van a legkeményebbek fölött is, hogy nagyon sok embert idő előtt sírba dönt, hogy ugyanakkor életben tartson sokakat. 

Eme meggondolásból, hihető lehet, hogy Amat, a törökök császára (fiának körülmetélése alkalmából rendezett pompás ünnepségen) elrendelte, hogy a nagyszerű mesterségek sorában, amelyeket meg akart tisztelni, a kovácsmesterség megelőzte még a földművességet is. Azzal érvelt, hogy a kovács készíti a csoroszlyát, amivel a földet művelik, és a kardot is, amivel meg lehet védeni a birodalmakat. Ez a vélemény kétségtelenül nagyon kellemes volt Pirrhos az epiróták  harcos királya számára, mivel ő minden olyan mesterséget megvetett, amely nem volt kapcsolatban a katonasággal. De a lakedomiaiak, és a korai rómaiak számára is, akik ugyanígy éreztek, és hálóval kutattak mindenkit, aki Minervát egyszerre tekintette mesternek és harcosnak.

:Tartsd melegen fejedet és lábad
:Ha nem teszed, úgy élsz, mint egy állat.

A Szentírás tanúskodik arról, hogy Kain a földműves korábban Tubál  volt és kovács. De mai életfelfogásunk szerint ezt a török véleményt nem lehet megemészteni. De végül is ez a vélekedés megfelel a népek gyakorlatának, következésképpen az egyetemes ésszerűségnek.

Vegyük figyelembe, hogy akiknek látszólag a legkevésbé van rá szüksége, azok sem tudják nélkülözni. Maga kölcsönzi önmagának a fogóvasakat, a kalapácsokat és az üllőket; a fejszét a favágóknak, a szekercét az ácsoknak; a különböző eszközöket a segédmunkásoknak; a körzőt és a vonalzókat a matematikusoknak. Minden szakma felhasználja. Még a jogászok sem tudnának jól kialakított tollhegyek nélkül dolgozni. Ha ez a művészet megszűnne, megszűnne a földművelés is, amely olyan szükséges, mint a levegő, amit belélegzünk. Ennek a művészetnek a megszűnésével elvesztenénk a sok-sok manufaktúra által nyújtott járulékos kényelmet, amelyet a megszokás annyira szükségessé tesz, mint a létfenntartást.

Ez nem minden. Az ember az ember farkasává vált, és a gonoszság oly magasra hágott, minden tetszés szerint megtehető, és így mindenki kényszerül önmagát védeni minden támadás elől. Ez a művészet ellát az eszközökkel. Ezért egy jól irányított állam köteles ennek a vágyát felerősíteni, fenntartani, és megismertetni a lehetőségeket. Amennyire csak lehetséges, ezekben a saját embereire kell támaszkodni megszabadulva minden külső kényszertől. Más szóval, nem kell-e megteremteni önmagunknak, ami nélkül halálos ellenségeinkhez kellene fordulni? A legjobb eszköz arra, hogy elgyengítsenek egy népet, ha megfosztják a táplálék és az erő eszközeitől. Ilyen célból vitt el Nabukonodozor  Jeruzsálemből Babilonba minden a vas megmunkálására képes embert. Kérdezzék csak meg a barbárokat! Megtudják, hogy azok mennyire tisztelik a kohó művészetét, és minden másnál előbbre helyezik. Kérdezzék meg a kannibálokat, akik tisztán természeti gondolkodásúak: a természet után a második helyre teszik ezt a művészetet.
 
Ezt a népeid számára oly hatalmas és egyetemes művészetet, amelyet a barbárok is imádnak, a vadak pedig keresnek, ezt kell leginkább Felségetek figyelmébe ajánlanom már csak azért is, mert az általa gyártott fegyverek segítségével emelkedett az égig ennek az államnak a dicsősége, nőttek a határai egyik tengertől a másikig, és virtusától – ez a minősítés kizárólag a mi értékünkhöz kapcsolódik – a föld minden népe remeg. Mondom ezt azért, hogy elhallgattassak mindenkit, akik azzal fognak vádolni, hogy Felségetek tekintetéhez méltatlan dolgokról beszélek, ám figyelembe sem veszik, hogy írásom egésze arra irányul, hogy Felségetek vessék tekintetüket szegény népükre, ismerjék meg életét és munkásságát, és megnyissák a jövedelem forrásait, amelyek patakjai egyre inkább kimerülőben vannak, és hamarosan kiszáradnak. Főként pedig azt a célt szolgálja, hogy visszaálljon ebben a királyságban a munka hitele, a henyélést hagyják a külföldiekre, tegyék lehetővé, hogy mindenki elégedett legyen, és senki sem panaszkodjék másra, mint önmagára.

Folytatva mondandómat merészelem biztosítani Felségeteket – és pontról pontra bizonyítom Felségeteknek az általam ajánlott művészet szükségességét – hogy az államukban több mint ötszázezer személy él szalamandraként a tűz kellős közepén, ami valójában oly sok mesterségre terjed ki, hogy több oldal kellene a felsorolásukhoz is. Úgy gondolom, hogy a lényegen túl vagyok, ha megértetem Felségetekkel, hogy nálunk egyetlen mesterség sem hiányzik, mindegyiket lehet tökéletesen gyakorolni, és hogy szomszédin mindet tőlünk tanulták, és hogy a tanulók még nem tekinthetők mesternek. Anglia lehet számunkra elégséges példa, amely a nálunk lezajló polgárháborúk idején kihasználva a királyság zűrzavarát, sokat tanult a honfitársainktól, akik mint egy nyugalmas kikötőbe menekültek hozzájuk, és most dicsőséggel hasznosítják azokat a művészeteket, amelyeket mi tulajdonként őriztünk; olyan munkafolyamatok, amiket csak mi ismertünk, amelyekből csak nekünk volt hasznunk, most csak számukra hoz nyereséget. Ők, akik még ott élnek, gyermekeikkel együtt, a mi halottaink trófeái. Nekik köszönhető mindenféle fegyverek megalkotása: a szakállas puskaművesség, a zárak gyártása, a késes mesterség és rengeteg más hasonló természetű mesterség. Amit mondtam Angliáról, azt mondhatom Flandriáról, és legfőképp Hollandiáról. Mert e vonatkozásban többet köszönhet nekünk, mint Németország annak ellenére, hogy erkölcsök és nyelv vonatkozásában jobban összekapcsolódnak.
 
Franciaország, amely mindenkor a fegyverekben látta legnagyobb dicsőségét, éppen annyira volt Vulkán butikja, mint Mars színtere. Igazság szerint Németország nagyon dicséri önmagát a vas megmunkálásában; de a mi általunk szállított termékek, azon vélemények ellenére, amelyek a külföldi dolgokat becsülik, mindig is értek annyit, mint az övéik; és amikor azt mondom, hogy még jobbak is, nincs bizonyíték, ami megcáfolna. Általános népszokás többre becsülni a külföldi munkát és terméket; leginkább mi, akik semmit sem szeretünk annyira, mint azt, amit nem ismerünk. Ez a szellemi betegség ártalmas nekünk. Az állam orvosainak ki kell ebből gyógyítani bennünket, ha meg akarják tartani az egészségét. Más csinálja meg, amit mi is meg tudunk csinálni? Jó menedzser az, aki pénzes zacskójához nyúl, hogy megvásárolja azt, amit megtalál a saját javai között, aki más földjét műveli, miközben a sajátját parlagon hagyja, akinek megvannak a karjai, de képtelen velük dolgozni és a szomszédjához fordul segítségért? Felségeteknek éppen elég embere van ebben a királyságban, akik legalább annyira, vagy még ügyesebbek, mint a külföldiek. Adják meg nekik az eszközt, hogy megmutathassák, mire képesek, és csodákat fognak művelni. Ez az eszköz pedig az, hogy ne engedjék, hogy munkájukat a külföldi munka fojtsa el, hogy övék legyen a vas és acél manufaktúra egésze abból a célból, hogy munkájukból ne csak tengődjenek, hanem valódi profitjuk is legyen, ami ennek az Államnak a dicsőségét, erejét és gazdagságát fogja eredményezni. Más szóval, nincs kétség afelől, hogy ha továbbra is nyereséghiányban szenvednek ezek az oly szükséges művészetek, amelyek már ma is nehezen működnek, és a továbbiakban sem tekintik gyümölcsözőnek, az egyetemes károkat okoz. Gyógyítsák mihamarabb! Ne hagyják kialudni a kohó tüzét! Könnyebb megőrizni, mint újraéleszteni, ha már kialudt.
Először is azt mutatom meg Felségeteknek, hogy minden vasipari termék, amelyek előállításával a királyságon belül és kívül, nem csupán egész városok, hanem egész tartományok is foglalkoznak, tömegesen előállítható ésszerűbb áron Felségetek uralma alatti területeken, mint külföldről behozva és megvásárolva, ami annyit jelent, hogy alattvalóik ezreit fosztják meg létfeltételüktől, akik számára ez az ipar örökség, és ez a munka minden jövedelmük alapja. Ez a helyzet az önök saját gazdagságát is csökkenti, amelyet népeik teremtenek meg, és növelnek. Ily módon elveszik az állam életereje, és mástól kell kölcsönözni a fennmaradás eszközeit. Ha nem volna elég ember az országban, bárhonnan elő kellene teremteni őket. Az ő kezükben van a közösség java. A törökök és sok más nép jól tudja ezt, mert megtartják azokat, akiket el tudnak fogni. Az elmúlt években nagyon sokan kimentek ebből a királyságból. Ha maradtak volna, erősebbek és gazdagabbak lennénk. Mi volt tiltottabb atyáink idejében, mint fegyvert adni a barbárok kezébe? Mit gondolhattak azokról, akik megtanítják nekik a használatát és gyártását? Olyan ez, mintha saját késünkkel vágnánk el a torkunkat.

Ami pedig a nagy munkálatokat illeti, ha Felségetek figyelembe veszik, mennyi profit származhat belőlük, amit a külföldiek érzékelnek is, Felségeteknek el kellene rendelniük, hogy az ország ezekből maga lássa el önmagát jogos és bőséges munkával. Hogy ez könnyen megvalósítható, bebizonyosodik kevéssel azt követően, hogy önök kegyesek lesznek elrendelni. Hogy az ország ezt mindenki másnál jobban meg tudja csinálni, bizonyíték a gyakorlat mind értékben mind árban. Tegyenek bennünket saját iparunk gyümölcseinek élvezőívé, vagyis adjanak bennünket vissza önmagunknak! Értékeljenek bennünket annyira, amennyit érünk! Tegyék lehetővé, hogy olyannak ismerjük magunkat, amilyenek vagyunk, hogy ne értékeljék többé tudatlan és durva emberek kezeit a mieinknél többre, szellemét találékonyabbnak, testét munkában türelmesebbnek, amikor ellenkezőleg, a kézművesség számunkra természetes, az ipar általános, a munka kellemes.

Már az is meggyőzhet bennünket, hogy eddig nem gyakoroltuk a megfigyelést és az ellenőrzést. Álljunk meg egy sajátos példánál, mert túl sok idő és szó kellene ahhoz, hogy ezt az „étlapot” kimerítsük. Ebben a királyságban nagy mennyiségben forgalmaznak kaszát. Németország minden évben az összes kalapácsát arra használja, hogy nekünk kovácsoljon. Egész Lotaringia utánozza, és segíti ebben a munkában; a profit kapcsolja össze őket. És mit tesznek ez alatt a mi sokkal jobb és becsületesebb kézműveseink? Munka nélkül vannak, és az éhség gyötri őket. Azért, mert nem ismerik ennek az eszköznek a készítését? Dehogy. Az általuk készített szerszámok duplájába kerülnek. Súlyos hiba ez, keressük az olcsót, és örülünk, ha tömegesen találkozunk vele. Kevéssé ismeri az olyan ember a dolgok természetét és értéküket, aki nem a felhasználási cél szerint értékeli azokat. Csinálhatnának formás kaszát ólomból is, ám fűvágásra nem lenne alkalmas; sarlót is készíthetnének ónból, de éle túl lágy lenne elvágni a gabona szárát. Nyugodtan lehetne fejszét is előállítani aranyból vagy ezüstből, és értékes is lenne, de nem a használata, hanem anyaga miatt. Ebből világosan látszik, hogy minden eszköz ára a használati értékének felel meg, és értéke annál inkább csökken, minél kevésbé képes feladatát ellátni. Engedtessék meg kézműveseinknek, hogy olyan rossz terméket csináljanak, mint a külföldiek, és ha ezt nem is vetik szemükre, akkor éppen olyan olcsó kaszákat gyártanának. Mondom, és hangsúlyozom, hogy a külföldiek, ha tisztességesen dolgoznának, nem tudnák a franciáknál alacsonyabban árulni portékáikat, akik kötelesek kétszer olyan jól dolgozni, és hogy nyerjenek rajta, és nehogy rossz hírbe keverjék, ami tönkretenné őket. A külföldiek közül jó, ha egy a hatból megfelelő, és ez már sok; én a legjobbakról beszélek; a többekből legfeljebb kettő vagy három a százból. És ennek ellenére ki ne tudná, hogy az összes ilyen terméket nagyra becsülik Franciaországban? Ki ne hallaná, ha vidéken jár, hogy szegény kézi munkások panaszkodnak, hogy becsapták őket vásárláskor? Ki ne látná, hogy a városokban selejtes holmit tartanak a butikjukban?

Annak az orvossága, hogy ne csapjanak be bennünket, és megakadályozzuk évente több mint nyolcszázezer font kivitelét Franciaországból, amit ez az árutömeg képvisel, a ma pusztulóban lévő ipar újjáélesztése, és e célból – mint már korábban mondtam – minden tartományban műhelyeket kell létesíteni, az országban már létezőkhöz kell kapcsolódni, amelyek sokkal tisztességesebbek, mint a külföldiek, és képesek lesznek hasznosan ellátni az országot, sőt még tartalékot is képezni. Mert Németország és Lotaringia többé nem tudná elárasztani árujával ezt a királyságot, könnyen lehet az árakat csökkenteni a rakodási és szállítási költségekkel, ami a manufaktúrák esetében az egyetlen igazán fontos tétel. Semmi nem csökkenti jobban az árakat, mint a bőség; a bőség pedig sokak keze munkájának eredménye; és sokak termékei között bőven akad jól eladható áru. Az országnak ebből kettős haszna van: haszna a termék gyártásából és haszna a foglalkoztatottak növekvő számából. Törvényes lesz az ellenőrök helyszíni látogatásának eredményeként ilyennek minősített termelés, és törvénytelen a másik. A hamisított termék büntetendőbb lesz a gyártó számára, mint a vásárló közönség számára. Mert most kit kapnak el közülük? Hisz mindent, ami kaszának látszik, kaszaként adnak el. A vasat acélként, mert szemmel nehéz megkülönböztetni őket. Ha van némi ellenőrzés, az is csak formális; olyan emberek végzik, akik nem is értenek hozzá. Egyébként nem is csak a nagy városokban árulják, hanem a kis városokban és a falvakban ünnepek és vásárok alkalmával is. Oly sok van belőlük, hogy százezreket szállítgatnak tartományról tartományra, és csak a jó Isten tudja, kit nem csapnak be. Ugyanezt mondhatom a sarlókról, és minden más áruról, amelyeket a szemfényvesztők csalétekként használnak, amire a tömeg ráharap szegénysége miatt, de sokszor azért is, mert jobbat nem talál.

Soha nem tapasztalhattuk a vasművességgel foglalkozó emberek nehézségeit oly mértékben, mint jelenleg. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy felhívjam erre Felségetek figyelmét. Németország erőteljesen elkötelezett ezen a területen. A legnagyobb városokban tömegével vannak a kézművesek, aki főként Franciaországnak szállítanak; mert a mi országunk az, ahol minden a legjobban és a leggyorsabban elkel. Ugyanakkor soha nem tudták ezt olyan kényelmesen megvalósítani, mint az utóbbi években, amikor a hosszadalmas és drága szárazföldi kocsival történő szekerezés helyett a hollandok megnyitották számukra a tengeri szállítást, ami lehetővé tette, hogy a súlyos és tömeges szállítmányok sokkal olcsóbban juthassanak célhoz. Akik eddig hosszú távolságokat voltak kénytelenek nehezen járható utakon megtenni, kényelmesebb megoldást találtak. Így az önök polgárai, akik továbbra a városok közötti nagy távolságok miatt hosszú földi szekerezéssel kénytelenek áruikat szállítani, hátrányban vannak a külföldi manufaktúrákkal szemben; lassan már kifulladnak, sőt már-már úgy érzik, kénytelenek feladni tevékenységüket. Hozzá kell tenni, hogy már sincs senki, aki szellemileg és egyben pénzeszközök birtokában megengedhetné magának közöttünk, hogy hajtóerő legyen, és lehetővé tegye a különböző tevékenységek gyorsítását és kivitelezését; és ez nem a kézügyesség vagy a tudáshiány miatt van így, hanem inkább a félelem miatt, hogy nem tudnánk eladni a tömegesen gyártani kezdett termékeket, pedig szívesen tennénk Felségetek elégedettségére és a közjó érdekében, ha meghoznák a szükséges rendelkezéseket. Elég egyetlen ügyes és bátor ember, hogy sokakat a helyes útra tereljen.

Eszköz nélkül semmit nem lehet csinálni, de eszközökkel mindent. A három legfőbbel rendelkezünk: a megfelelő helyekkel, az anyaggal, az emberekkel, és a formát illetően az iparral; ami a helyet illeti, van erdőnk és vizünk; ami az anyagot illeti, van vasunk és acélunk; ami az embereket: vannak jó kézműveseink. Amikor azt mondom, hogy jók, az azt jelenti, hogy képesek a tökéletességig, sőt a legtökéletesebbé fejleszteni egy terméket. Nem azt mondom, hogy az áruk, amelyek Németországban, Lotaringiában, Flandriában, Angliában készülnek, vagy bárhol másutt, nem lennének még mindig divatosak ebben a királyságban, de ezen országok legképzettebb kézművesei sem lennének oly mértékben alkalmazva, mint most, és mehetnének munkát keresni a szélrózsa minden irányába. Mert akkor a mi választásunk lenne, a külföldiek példáját követve, befogadni vagy elutasítani őket. Ha akarnánk, vagy tudnánk tanulni tőlük valamit, méltónak tekinteném őket a befogadásra; ha nem, azt mondanám, hagyatkozzunk a sajátjainkra. Soha nem túl sok kézművest képezni egy államban. Az első ok: a közösségnek sok kényelmetlenség származik a hiányukból, miközben a külföldiek által gyártott kézműves termékek kimerítik vásárlóerőt. Mint mondják, ide jutottak a thespienek a thébai ipar révén; a második az, hogy mivel nincs veszedelmesebb dolog annál, mint amikor az ország lakói két részre szakadnak közvetítő nélkül; ám a kézművesek, lévén középen a szegények és gazdagok, a jók és gonoszok, a bölcsek és bolondok között, meg tudják akadályozni az egyik fél lázadását, és a másik árulását.

Nem szeretném lekötni hosszasabban Felségetek figyelmét a vasipartól való függőséggel. Csupán azért könyörgöm, hogy minden önök által mindenütt megfigyelhető kézi munkás mesterségekkel együtt neki is szüksége van az önök figyelő segítségére, hisz végtelen számú embert foglalkoztat minden szakmában, és ebből kiindulva az önök óhajára is szükség van, hogy ezek közül a legjelentősebbek gyakorlását és hasznát az önök alattvalói megtarthassák. Kényszerítsék a tűz természetét, amelyet alkotásra képtelennek hiszünk, és tegyék felbecsülhetetlen haszon termelőjévé Franciaország számára, amely sok kézen átmenve kis patakokká átalakulva töltik fel az önök egyre növekvő tartalékát. Adják meg maguknak az örömet, hogy láthassák kalapácsütéssel szétverni a bűnbarlang bazárok lustaságát, és azt, hogy a vas arannyá változzék alattvalóik kezében, ahelyett, hogy Franciaország aranya vassá váljon a külföldiek mesterkedése következtében. Ajándékozzák meg magukat azzal a dicsőséggel, hogy a legjobb és legjobban dolgozó kézművesekkel rendelkezzenek mindennel, ami a fegyvereken múlik a háborúban és eszközök révén a békében. Adják meg maguknak azt a dicsőséget, hogy álljon rendelkezésükre minden eszköz a védekezésre és a támadásra, ha a bátorság vagy a meggondolás egyikre vagy másikra kötelezi önöket. És emlékezve arra, hogy minden állam olyan eszközök segítségével marad fenn, amelyeket korábban megszerzett; értékeljék a legtöbbre azt, aki ellátja ezekkel az eszközökkel.

== Jegyzetek ==
<references/>