Revision 85759 of "Nagyszombaton" on huwikisource

{{fej
| szerző     = Móra István
| fordító    = 
| cím        = Nagyszombaton
| szakasz    =
| előző      =
| következő  =
| kulcs      = Nagyszombaton
| megjegyzés = 1893
{{kiadás}} {{szövegminőség|75%}}
}}
<poem>
Távol harangszó ide téved,
Ma tisztábban zeng, mint szokott, —
Fülembe cseng a hálaének:
Krisztus, Krisztus, feltámadott.
Künn bolygok a szabad mezőkön,
Itt van tanyám és templomom —
S a régi gondon tépelődöm:
Föltámadunk-e egykoron?

…Két szilfa állt kis kertem alján.
Az egyik már buján fakad,
A másik áll kopáron, barnán,
Elhalt a hosszú tél alatt.
Tar galylya hull, lecsonkul ága,
Törzsét bevonja rongy moha, —
Hiában a tavasz sugára:
Ez a fa nem lesz zöld soha!

Elment a hó, zöld a barázda,
Pacsirta bújja rejtekét;
Halott szinét a föld lerázta,
De itt-amott ma is setét.
Hol megfutotta télviz árja,
A duzzadó mag elrohadt, —
A nyári szél csapongó szárnya
Nem ingat ott kalászokat!

A régi, puszta templomhelynél
Egy óhitű pór szántogat,
Az új ekét alant eresztvén,
Kiforgat sárga csontokat.
Rug egyet a reves lapoczkán,
A száraz csont porzik bele, -
És száll a por, a szél sodorván
Ki tudja merre, hány fele?

Hány tája van a zöld erdőnek,
Mely nem virúlna hamvakon;
Van-e röge a tágas földnek,
Mely nem lett volna sírhalom?
Ha élvezem tavaszban, nyárban
A rétek balzsamos legét:
Nem szívom-e az illatárban
Egy elhalt ősöm porszemét?

Az ezredéves harczmezőket
Bevonta gyöppel az idő;
Fa verte föl a temetőket
Es porrá vált a síri kő.
Nincs csont se már a híves mélyen,
Megette föld és fűgyökér, —
Ki fogja összeszedni, kérdem,
S hogy lesz a porból újra vér?

...Mégis hiszek rendíthetetlen,
Habár a példát nem lelem;
És meg nem ingat mély hitemben
Hiú, kisértő bölcselem:
Föltámadunk!.. Porom a légbe
Szét hadd vigyék futó szelek!
''Ki'' a hitet szivembe véste:
''Megismer minden porszemet!''
</poem>

[[kategória:versek]]