Revision 85764 of "Magunk közt" on huwikisource

{{fej
| szerző     = Móra István
| fordító    = 
| cím        = Magunk közt
| szakasz    =
| előző      =
| következő  =
| kulcs      = Magunkkozt
| megjegyzés = 1893
{{kiadás}} {{szövegminőség|75%}}
}}
<poem>
Térdemen ringatom
Kicsike lányomat,
Fehér galambomat,
Piros virágomat.
Te szótalan angyal,
Te édes, te drága,
Te vagy életemnek
Legszebb napsugára.
A mig elmerűlök
Nevető szemedbe,
Elrepül a lelkem
A jövőbe, messze:
Álmodlak bimbónak,
Kinyilott rózsának,
Alkonyodó éltem
Vigasztalójának,
Korán beállt telem
Melengetőjének,
Öreg gyerekségem
Gondviselőjének.

Három fürge bátyád
Nem követi lelkem, —
Tudom, hogy elhagynak
Árvaságra engem...
Most is ugyan vágtat,
Repűl mind a három, —
Ránk se hederítve,
Avas lengenádon.
Sasmadár a férfi,
Elviszik szárnyai:
Utánam is sohajt
Távolbó1 valaki...
A lány meg almafa
A kertfal enyhiben,
Az áldott lomb alatt
A kertész megpihen.
Anyácskád dolgozik
Csendesen, dalolva,
Soha sem ér véget
Az ő baja, dolga.

Lege1őször kel fel,
Legutószor fekszik:
Ezer apró gondja
Mégse szegi kedvit.
Ingecske kibomlott,
Kis kabát megvásott:
Őnála keresi
Mind az orvosságot —
Összebeszél néha
Kettő, három, négy is,
Mikorra fölkelünk
Begyógyul az mégis.

Repülő huszárok
Megunták a nyerget,
Kettőjök az öreg
Divánon pihent meg;
Laczika meg e1bújt
Az ajtó-sarokba,
Pirosszárnyú angyal
Szemeit befogta.
Még csak te nem alszol
Ringatott virágom,
Hófehér galambom,
Kicsike kis lányom..,

Sanda lyuk nem ásit
Már a kis kabáton, —
Finom a varrása,
Szinte nem is látom!
Gyere feleségem
Régi szalmaszékre,
Eredj kicsi lányom
Anyád kebelére.
Elibetek ülök
Gyönyörrel betelve,
Fehér 1abacskákat
Szoritok ölembe;
Ringatom fejemet
Puha kis térdeken:
Hálát adok neked
Édes, jó Istenem!
</poem>

[[kategória:versek]]