Revision 85766 of "A pusztáról" on huwikisource

{{fej
| szerző     = Móra István
| fordító    = 
| cím        = A pusztáról
| szakasz    =
| előző      =
| következő  =
| kulcs      = Apusztarol
| megjegyzés = 1893
{{kiadás}} {{szövegminőség|75%}}
}}
<poem>
Bolyongok egvedül napsütött mezőben,
Keresek valamit, keresek hiába...
Oda van, vége van, elvesztette színét,
Mint a hogy gondra vált ifjuságom álma.
Bolyongok a pusztán, keresem a pusztát,
Tele vadvirággal, tele költészettel;
Furulyaszót lesek. daruszóra vágyom,
De csak egy-egy varjú kiabál rekedten.

Hova lett a nádas ezer madarával,
Fehér nympháival, szűz liliomával?
Hol van a kakukfű, hol az árvalányhaj?
Merre jár a túzok szaladó fiával?
Hol a gólyamadár, hol a darumadár?
Hová lett a gulya, merre ment a ménes?
Tiszta selyemfüvön fehérítni vásznát
Piros arczú leány mért nem jön az érhez?

Itt legelt a ménes, itt hevert a gulya,
Selyemszőrű csikó, tagbaszakadt gőböly, —
Ha télben, ha nyárban, soha sem fogyott el
A hullám az érbül, a fű a mezőről.
Komor paraszt szántja most a sovány hantot,
Sehogysem boldogul ösztövér lovával,
Káromkodik hosszan, zúg a kötél-ostor,
Idetekint olykor, de köszönni — áta11.

Itt volt a számadó szélütött karámja,
Este a csikós is ide-ide tévedt;
Üstön az ürühús, szalonna a nyárson,
Nyárfaerdő fája sustorogva égett.
Megjött a bojtár is tele csobolyóval:
Maradt-e még fiam? Adja még a csárda.
Összenéznek aztán, — egy a gondolatjuk:
A szomszéd határon kolompol az ára...

Itt volt a karám, itt... ma is van egy kunyhó
Kukoricza-szárból, gazzal betetőzve, —
Épen vizet merít hevenyészett kútból
A mai uraság kukoricza-csősze.
Látom este néha, hogy tüze világol,
Belebámul soká a hamvas parázsba;
Míg a mult időkbe száll sóhaja vissza:
Lesi, pirúl-e már apró burgonyája?

Suhanó ér mellett hogy pezsgett az élet!
Ide járt a falu piros fehérnépe,
Karcsu szép leányok, gömbö1yű menyecskék
Szapulták a ruhát dalolva, fehérre.
Elhalt az a nóta, elmúlt az az élet,
Most tilos az érpart selyem füvén járni;
Meleg nyárderékon lopva jár egy ember
Lusta sekélyesben pióczát halászni.

Ez a ''korcsma'' itten ''csárda'' volt valaha,
Zengett a czimbalom, a sarkantyú pengett,
Mulattak a deli csikósok, gulyások,
Kocsmárosné lánya, mint az orsó, pergett.
Most egy ágról szakadt zsidó lakik benne,
Az éjet aluszza, a napot ellopja,
Nem is csodálkozom, ha olyan a jámbor,
Mintha esztendőn át hosszunapja volna.

...Bolyongok a pusztán, keresem a pusztát.
Vége van, oda van, keresem hiába,
Elvesztette színét, elvesztette hangját,
Mint a hogy gondra vált ifjuságom álma.
Még a délibáb is, melynek tengerében
Annyiszor megfürdött álmodozó lelkem,
Elriadt; helyette sűrü homoktengert
Hajtanak a szelek köröttem, felettem.
</poem>

[[kategória:versek]]