Revision 85776 of "Az angyal (Móra István)" on huwikisource

{{fej
| szerző     = Móra István
| fordító    = 
| cím        = Az angyal
| szakasz    =
| előző      =
| következő  =
| kulcs      = Azangyal
| megjegyzés = 1894
{{kiadás}} {{szövegminőség|75%}}
}}
<poem>
Óránk ketyegése
Meghallik a csendbe’, —
Édes kis Jézuskám:
De soká lesz este.
Fogy a tűrömfüve
Fiúnak, leánynak,
Alig-alig bírja
Csepp szívük a vágyat…
Nem köll most a nóta,
Se mese, mondóka, —
Pedig Hófehérke
Föléled azóta…
Maradhat magának
Ökörszem-királyfi:
Az én drága népem
Angyalt akar látni, —
Alig gvőzi várni.

Ám a legtudósabb
Ráijeszt a vágyra:
Hétszer leste ő már.
De soha se látta.
Hegyibe a híres
Könyvébül idézett,
Nagy búbánatára
Laczika szívének:
Azt mondja, az angyal
Csupa tiszta lélek,
Láthatatlan lélek…

Addig-addig aztán,
Hogy pör lett’ belőle, —
Én leszek a bíró,
Gondoltam előre.

Igazságot mondok,
Arany igazságot,
Tudok én egy angyalt,
Mindennap is látok;
Egész életünket
A ki aranyozza,
Ezer örömünket
Egy maga okozza.

Mikor elalusztok
Sorra jár az angyal,
Hogy föl ne riaszszon:
Lábújjhegyen, halkkal,
A kinek lecsúszott
Patyolat dunnája,
Ovatos kezekkel
Igazítja rája,
Súg a fületekbe
Bűbájos igéket,
Olyankor álmodtok
Annyi csudaszépet;
A fiút, a leányt
Egyaránt beczézi:
Olvasatlan csókját
Még meg is tetézi, —
De szeretem nézni…

Láttam az esté is,
Nagy dologban éppen —
Mi mennyi drágaság
A keze ügyében!
Láttam ott kibontott
Arany-ezüst hálót,
Hétszín miligyertyát,
Dióhajban állót.
Annyi kardot, puskát,
Annyi angvalfiát —
Ki boldogítana
Egész ármádiát.
De volt ott bábu is,
Ki szőke, ki barna,
Rózsaszín ruhájok
Gyöngyökkel kivarrva, —
Meg angyali csóktól
Pirosodott alma,
Kész kerek tükör volt
Nekie a hamva;
A diót, mogyorót,
Nem is hozom szóba, —
Aranyos szeplővel
Van az mind beszórva:
Ki-kiporcziózva.

Rendezte az angyal
Drága portékáit,
Ki s melyik kié lesz:
Tünődött sokáig,
Eltalálta végre
Valamennyünk részét, —
Meg is csókoltam a
Köntöse szegélyét,
Az isten áldja meg
Valahány lépését…

Te tudós galambom
Fogd be a kicsiny szád:
Látom, kitaláltad
A beszédem nyitját.
Szavamat megérted
Jó előre tudtam, —
Ugy-e kis bárányom
Egy szót se hazudtam?
…Beborult azonban
Nézzétek, az alkony,
Az angyalnak ezüst
Csengetyűjét hallom:
Az öreg házunkban
Kigyúlt a szövétnek,
Ugy-e, de szépen szól
Az angyali ének,
Istennek dicséret!
</poem>

[[kategória:versek]]