Difference between revisions 81108 and 81109 on huwikisource

{{fej
| szerző     =Antoine de Montchrestien 
| fordító    =Újfalusi Németh Jenő 
| cím        =[[Gazdaságpolitikai értekezés]] (1615)
| szakasz    =A MECHANIKUS MŰVÉSZETEK HASZNOSSÁGÁRÓL ÉS A MANUFAKTÚRÁK SZABÁLYOZÁSÁRÓL Az állam és szerepe
| előző      =
| következő  =A RENDEK
| megjegyzés =A fordítás alapja: Antoine de Montchrestien: Traicté de l’oeconomie politique. Édition critique par François Billancois. Librairie Droz, Genève, 1999. Série: Les classiques de la pensée politique; 
(contracted; show full) mondja, Isten valódi célja az ember, akikre egy egész napot szánt, hogy gyönyörködjön bennük. De ugyanakkor nem szűnt meg megőrizni a világot sem fenséges erejével, kormányozni tanácsaival, megtartani jósága révén, elrendelni sok dolgot, a földön és az égen egyaránt tudása és tetszése szerint. A világ teremtése hat nap alatt befejeződött, de a kormányzás most is érvényes. És Isten, e csodálatos gépezet alkotója, amelyben minden más csoda is megtalálható, folyamatosan munkálkodik, hogy rendjét megőrizze.


=== A RENDEK ===

Ön számunkra őt képviseli ebben a nagy monarchiában, Utánozza őt! Az önök államának három fő tagja van: az egyházi, a nemesi és a népi. Ami az igazságszolgáltatást illeti, én cementnek vagy gipsznek tekintem, amely összeragasztja, egyesíti a három tagot. Az értekezés, amelyet Felségeteknek bemutatok, nem vonatkozik rá, mint ahogy a két első tagra sem. Ezek túl kényes részek, és csak az önök hatáskörébe tartoznak. Értekezésem tehát csupán az utolsót érinti, a látszólag leginkább elhanyagolhatót, de valójában nagyon is figyelemre méltót. Mert ez az államok legfontosabb alapja, mint ahogy a Föld a talapzata és a középpontja a másik három elemnek. És, mint Thalész  mondja, ha ezt megszüntetnék, bizonyosan zűrzavart okozna. Azt is mondhatjuk, hogy e nélkül a korpusz nélkül, amely az államban a legnagyobb, a többi nem tudna sokáig fennmaradni anélkül, hogy ne zuhanna vissza az őskáosz zűrzavarába.

=== A HARMADIK REND ÉS A MUNKA DICSÉRETE ===

Ez a harmadik rend háromféle emberből tevődik össze: a földművesekből, a kézművesekből és a kereskedőkből. Ezek kapcsolatban vannak egymással, és könnyen keverednek mintegy szimbolizálva a közös minőséget, életmódbeli hasonlóságot, erkölcsöket, kedélyállapotot, cselekvési módot és társadalmi helyüket. Képzeljék el úgy, mint egy kéz ujjait, amelyeket a szükség szelleme különbözőképpen mozgat egyetlen rugó segítségével; három közhasznú csatorna, amelyek a vizet szállítják a városok nagy tereire a víztárolóhoz, ahonnan mindenki olthatja a szomját. A kútmesternek nagyon szigorúan ellenőriznie kell, hogy ez a nedv el ne szökjön a föld alatt valami lyukon, vagy el ne vezessék máshová.

E három csoporthoz tartozó emberek gyakorolják az a tényleges vagy hatékony művészeteket, amelyeket közönségesen mechanikusoknak mondanak (a kézi munkát és nem a tevékenység méltóságát hangsúlyozva). Minden dolog valamiféle hasznosra irányul, mint céljára. És tárgyaiktól függően a célok is különbözőek. Mert egyes tárgyak célja közönségesen felfogható, míg mások, ugyanolyan cselekedetek esetén, egy kiválóbb műveletsorba kapcsolódnak. Mert az egyikben látjuk, hogy bizonyos foglalkozásokban egyetlen fő cél van, másokban pedig magának a műveletnek is kiválónak kell lennie. Látunk olyat is, bizonyos foglalkozások esetén, ahol a tárgy maga a fő cél, míg más esetekben mintegy tiszteletbeli hálából készülnek a tárgyak. Így kapcsolódnak egymáshoz a különböző művészetek. Észre kell vennünk, hogy a „mechanikus” kifejezés képszerűen ugyanarra a megfontolt tudásra és bölcsességre utal, mint ami beragyogja a szabad művészeteket több, kevesebb érdemük szerint. Ha egy tükörrel szembehelyezünk több más kisebb tükröt, ezek nagyságuk szerint tükrözik vissza a képet. Azonos forrásból eredő patakok ezek, szétterülve az emberi szükségleteknek megfelelően. A költők Prométheuszról  mondják, hogy kettéosztotta az égi tüzet, és abból ellopott egy szikrát ide, és egyet oda. Ez azt jelenti, hogy minden művészet darabkáját képezi az isteni bölcsességnek, amelyet az ész eszközével együtt közölt velünk.

Ennél a meggondolásnál megállva nagyon elcsodálkoztam, hogyan van az, hogy tudós emberek (a művészeteket negligálva) illetékesnek tekintették magukat, hogy beszéljenek az égi rendről, a Nap és a Hold járásáról, a planéták mozgásáról, a csillagok állásáról, röviden a minket körülvevő firmamentum méreteiről, és a testekről, amelyek benne vannak. Mennyire messze vannak ezek az általunk belátható térségektől, és milyen felfoghatatlan mértékben meghaladják az ember által felmérhető távolságot! Ezek annyi ragyogástól elragadtatva, mint új Phaetonok  az égből a földre tottyanva alig vették észre (és végképp nem teremtették meg) a rendet, amely mindegyiküket érinti külön-külön és mindnyájunkat együtt. A bölcs isteni gondviselés érvényesül itt lent és a világ egészében, úgy ítélem meg, hogy az emberiség által felhalmozott szükséges természetismeret minket kétszeresen érint a szellemi képességünk és a belőle származtatható hasznosság arányában.
 
A filozófia két nagy csillaga, Platón és Arisztotelész  valamint leghíresebb tanítványaik közül mindazok, akik tudatosan vagy alkalomszerűen foglalkoztak a polisszal, felfigyeltek arra, hogy a közös szükség közös segítségért kiált, és ez volt az oka az emberek csoportosulásának és szövetségének, ami a városok kialakulásához vezetett. De akikről beszéltünk, ahelyett hogy lépcsőn jöttek volna le, amelyet nem találtak meg, leestek fentről, és vissza sem tudtak mászni lépcsőnként, és mindmáig nem tudták megérteni annyi ismeret birtokában sem, hogy az isteni gondviselés irányításával alakult ki közöttünk különbözőségükben is csodálatos élethívatás. Mivel ők mindent a nagybetűs természetnek tulajdonítanak, így egyetlen érvük van erre: mindannyian különbözőknek születünk, tehát különböző módon vagyunk hajlamosak élni, de mindegyik életmód egyaránt megfelel a polgári társadalomnak.

Ez az a helyzet, amelyben Platón megkülönböztetett parancsoló és engedelmeskedő embereket. Olyanokat, akik a bölcsész tudományokat szerették, és másokat, akik a mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a szabad mesterségeket űzték, vagy a mértékekkel mérhető kézművességet, amelynek művelőit a különböző fémek megmunkálása szerint különböztetett meg. Akik valamilyen vonatkozásban az aranyhoz kötődtek, jobban vágytak a magasabb életszínvonalra, akik pedig a vassal dolgoztak, azok erre a nehezebb életre voltak kárhoztatva.

A jogászok visszavezetik erkölcseink különbözőségét az égi testek állására, és ebből vezetik le az alacsonyabb szintű testek különbözőségét. Az orvosok ehhez kapcsolják testnedveink rendellenességeit, a testhőmérséklet kiegyenlítettségét. Vagyis, mindenki keresi a saját szakmájában, amit nem tud megtalálni. És a nagy római szónok, aki az embereket a közös feladatokra tanította, miután megfogalmazta mondandóját az életmódról, amelyet mindenkinek el kellene fogadnia (attól való félelmében, hogy téved) több képzeletbeli dolgot összekeverve mindent az ember erejétől, szellemétől, természetétől és Fortunától tesz függővé. Röviden azt mondhatjuk, hogy egyikük sem ismerte azt a biztos és határozott elhívatottságot, amely felé bennünket irányít és megkövetel az isteni gondviselés. Ezeknek a nagy embereknek jó része ezt homályosan a sors fogalmával próbálták megragadni. És tisztánlátás hiányában abba a hibába estek, aminek mi is rabjai vagyunk mindenben és mindenhol vak és meggondolatlan vezetőt követve.

Mi, akik iskolázottabbak vagyunk, azt tanultuk tanító mestereinktől, hogy Isten örök bölcsessége kormányoz mindent lent és fent, és mi erre irányulunk, mint a kör a középpontjára, és bizonyosnak tekintjük, hogy nem véletlenszerű a pályaválasztásunk, hanem egy felső gondviseléstől kapja mindenki a feladatát a közösség életében; a feladatot, amelyre született, amelyre rendeltetett; egyetlen szellem működik mindenben és mindenkiben.

A régiekhez visszanyúlva azt látjuk, hogy bár nagyon gondosak és szorgalmasak voltak törvényeket, előírásokat és maximákat írni számunkra a polisz kormányzását illetően, nem kell csodálkozni azon, hogy elhanyagolták, elhallgatták, vagy csak futólag érintették ezt a területet. Még kevésbé találunk könyveikben megfelelő eszközöket és rendelkezéseket a rendek, a művészetek és mesterségek kezelésére és szabályozására vonatkozóan. Pedig sok-sok embert érint ez, akik képessége, beállítottsága, hasznossága elengedhetetlenül szükséges minden országnak, ezért mindennél fontosabb, hogy a jól rendezett állam leglényegesebb részét képező emberek közül válasszák ki, és hatalmazzák fel őket mind a köz, mind az egyes emberek szolgálatára, épp úgy, ahogy a tengerjáró vezetéséhez jó kapitányokra és kormányosokra van szükség valamint jól elhelyezett matrózokra és kisegítő személyzetre. Ki ne vetné meg a gondatlan iparost, aki rendelkezik a szükséges eszközökkel, de nem ismeri a nevüket, és használni sem tudja azokat? És mennyire bírálható a politikus, akinek nem élettelen tárgyak a munkaeszközei, hanem érző, gondolkozó és cselekvő emberek, ha nem tudja pontosan, mire lehet és kell alkalmasnak lenniük a közös nagy mű, a közjó megteremtéséhez, ami legfőbb törvénye minden vágyának és tettének.
 
Való igaz, hogy a nagy embereknek elnézhető ilyen hanyagság, hisz nem büntethető az ismeret vagy az érdeklődés hiánya e fontos tényező iránt, ugyanis általánosan elfogadott előfeltételezésük szerint a közös szükségletből létrejött mesterségek maguktól is képesek működni és önmagukat irányítani. Ahogy a tanúbizonyságként használt tárgy is beszél annak, aki meg akarja hallgatni, és figyelembe akarja venni, úgy találhatók minden civilizált embercsoportban hozzáértő szakemberek, akik szolgálják a közösséget és az egyes embereket minden politikai előrelátás nélkül.
 
Fogadjuk el ezt az érvelést, mint tartozásunkat a soha eléggé nem tisztelhető antikvitásnak, de engedtessék meg, hogy kimondjuk az igazságot: az állam irányításának kulcsa az emberek különböző tevékenységének szabályozása, és az ebből születő rend az élet alapelve az emberi társadalomban. Ám, ha ez az alap nem elég szilárd, az egész építmény inog a legkisebb szélben is, és összeomlással fenyeget; röviden: ha az emberek biztos és ügyes vezetése hiányzik, a társadalom messzire elmarad attól a tökéletességtől és nagyságtól, mint amit el tudna érni.

Lássuk be, hogy mindaz, amit látunk, nyilvánvaló ingatag volta következtében ki van téve a változásoknak, a visszaesésnek, az elzüllésnek, a korrupciónak és az összeomlásnak; egyébként, ha eltekintünk a bennünket felépítő elemektől, észrevesszük, hogy a nyomorúság, amelytől szenvedünk tökéletlenségünk következménye, az pedig a bűné, amely miatt szellemi munkára és a test izzadására vagyunk kárhoztatva.

Az emberek gyengeségük következtében saját szükségletüket sem képesek kielégíteni, hát még másokét; ezért alakult ki a művészetek sokfélesége, ami nem csupán dísz, hanem gazdagsága és mindennapi tevékenysége azoknak a családoknak, amelyek, mint mondtuk, az állam harmadik tagját alkotják. A szorgalom démona különbözőképpen dolgozik bennük nap, mint nap, és a kezüknél fogva vezeti őket a hasznos, a kellemes, a vonzó, a remek és a nagy dolgok létrehozásához.
 
A természet bölcs munkása és mestere mindennek, ami él, érez és gondolkodik a világon. Mérlegelve azt, hogy az adott tevékenység mennyire szükséges azon dolgok gondozásához, amelyek örömét és élvezetét nekünk adja, az emberre bízta, mint égi ajándékot és azt akarta, hogy életelvei erre a radikális impulzusra támaszkodjanak abból a célból, hogy örökké fennmaradjon. Mindenben, ami táplálkozásunkra, öltözködésünkre, egészségünk megőrzésére és lakókörnyezetünk fenntartására szolgál, ez az erő nyilvánul meg, és csak nyilvánvaló tudatos elvakultság esetén kételkedhetünk abban, hogy ez a tény életünk a természet által eldöntött elválaszthatatlan része, hogy fenntartsa ennek a csodálatos kis világnak az épületét. Lássuk ezután a szabad, és a kézműves mesterségeket, amelyekből oly sok sugárral árad a fény. Nagyon szükségesnek, hasznosnak és gyönyörködtetőnek látjuk, sőt, ez a természet által kiválasztott alap, amire ez a kis világ szerkezete épül. Ha pedig fokról fokra lentebb megyünk, feltűnik, hogy nehezen tudnának meglenni egyikük nélkül sem, mert csodálatos aranyláncot alkotnak, amelynek mindegyik gyűrűje él, mozgatja, és magához vonzza a földi dolgokat olyannyira, hogy Homérosz Jupiter kezébe adta a lánc utolsó szemét.
Az egyének tevékenységének eredményeként létezik a közjó. A magánember számára saját háza előbbre való, mint a tartomány, a tartomány pedig, mint a királyság. Ezért függ a politika művészete áttételesen a gazdaságtól; és mivel közöttük sok a hasonlóság, róla kell példát vennie. Mert a családi ház jó irányítása, ha belegondolunk, a közösség kormányzásának egyfajta modellje, ugyanis ha a parancsolás jogára gondolunk, vagy a hűséges engedelmességre; szoros kapcsolat van közöttük. 
A jó politikai vezetés az állam minden alkotó elemének és magának az állam egészségének feltétele, következésképpen minden magánemberé. Mert nem kevésbé fontos gondoskodni a legalacsonyabb rendű részekről, mint a legnemesebbekről; akikről tudunk, vagy akikről nem tudunk, mert azok, akik mások szolgálatára teremtettek, azok munkája a legszükségesebb az állam működtetéséhez, és megőrzéséhez. A nagy politikusnak elsősorban a természetet kell utánozniuk, amely testünk minden részébe szétosztja a szükséges tápanyagot, és ha valamelyik rész nem kapja meg a szükséges mennyiséget, a gondolatok egyre kevésbé születnek, a test elgyengül, feléli önmagát és bomlásnak indul.

E komoly meggondolásnak arra kell késztetni Felségeteket, hogy támogassák, ápolják az állam népi részét. És, mint ahogy a csillagok hatásai is más elemeken keresztül érvényesülnek, de legfőképpen a Földben állnak meg, ott kell megállnia kedvező hatásuknak is. Az önök kezében sok jó eszköz van, a helyes cselekvéshez. Isten azért tette meg önöket helytartóinak, hogy előre lássák ennek a néprétegnek a szükségleteit, és segítsék felemelkedését. Az önök feladata az Isten által nyújtott javak egy részének megőrzése, más részének elosztása. Ez a hatalmas firmamentum, amely minden irányból átöleli a világot és éltet itt lent minden földből származó életet. Egyesek az esőtől, mások a széltől nőnek, megint mások a csillagoktól. De a Nap és a Hold, amelyek minden dolgok felett uralkodnak, és oltják beléjük a mindent összetartó szeretet. Éppen úgy a sok jó, amit Isten tetszése szerint tesz velünk, csak Felségetek közvetítése által van módunk felhasználni, és élvezni. Három fő eszköz szolgálhatja uralkodásuk dicsőségét, népességük növekedését és gazdagodását: azon mesterségek és manufaktúrák szabályozása és számuk növelése, amelyek nálunk ma fellendülőben vannak vagy lehetnek a jövőben. Fel kell fejleszteni a hajózást, amely szemmel láthatóan hanyatlik nálunk, pedig a mindennapi gyakorlat és a kor logikája parancsolóbb, mint eddig bármikor; sürgős a kereskedelem helyreállítása, amely napról napra gyengül ebben a királyságban. Ami pedig a kereskedelem rendbe hozását illeti, amely napról napra pusztulóban van a királyságban (végtelenül fontos Felségetek megbecsülése és alattvalóik java szempontjából) olyan, mint egy haldokló test, amikor a lélek kezd belőle kiszállni, a részek már nem tudják magukat fenntartani, és egymást befolyásolva elhagyják magukat. Nem is történik több az önök népeivel, minthogy van még itt-ott néhány mozgékony emberke, akiknek még forró a feje, és még hol itt, hol ott megmozdul a vérkeringése is. De most hagynám későbbre ezt a pontot és a hajózás kérdését is, hogy első témámnál álljak meg, ami fő témája beszédemnek. Fenntartva emezt addig, amíg megtudom, kegyeskednek-e Felségetek ilyen ismereteket önökhöz méltónak tekinteni, lévén, hogy az önök joga kormányozni a dolgokat és az embereket, következésképpen mindent, ami elképzelhető és leírható ebben a tárgyban.
   
Thalész mondta, hogy az a legjobb filozófus és a nagy vezető, aki szellemi képességei segítségével egy éven belül meggazdagodik, és az a boldog ember, aki egészséges és tudása van; Szókratész  szerint pedig egyetlen javunk a tudás, és egyetlen bajunk a tudatlanság. Aki valamilyen mesterség ismeretével hasznos tud lenni másoknak, dicsekedhet a bölcs Apollóval együtt, hogy világpolgár; mert bárhová is menjen a földön, ahol emberek élnek, szállást adnak neki, becézik, keresik. Jót tanácsolnak azoknak, akik megszerzik fiatalon azt, ami segítheti őket öreg korukban. Olyan tudásra gondolok, amit az ember magával vihet, nem lehet sem megégetni, sem elveszíteni, ha csak semmi nem marad egy hajótörésből. Arisztipposz  ügyes volt, amikor azt mondta, hogy úgy lehet megkülönböztetni a tudással rendelkező embert a tanulatlantól, hogy mindkettő kezébe kell adni egy baguettet és el kell küldeni őket egy idegen országba. „Bátorság! - mondta (mivel már volt tapasztalata a tengerrel, és mivel megtalálta a geometrikus vonalat), ezen a földön vannak emberek.” 

Biztos, hogy ahogy szemünkkel látjuk a körülöttünk lévő világosságot, szellemünk a művészetekből kapja a fényét, legyen az szabad művészet, vagy mechanikus (azaz kézi). Theophrastosznak  látszólag igaza volt, amikor haldokolva a természetre panaszkodva azt mondta, hogy hosszú életet ad a szarvasoknak és a kígyóknak, és keveset az embereknek, de ez az időtartam elég arra, hogy a művészetekben a tökéletesítsük magunkat az ismeretek révén.

A legrangosabb német főurak ma is megtaníttatnak valamilyen mesterséget gyermekeikkel. Ezt nem kötelező példaként említem, csupán rámutatok, hogy szerintük száműzetés, rabság vagy más nehéz helyzetben ennek segítségével fenntarthatják életüket. Régi mondás, hogy „minden föld képes táplálni a mesterségeket”. Nincs olyan gazda, aki ne bánna jobban egy ügyesebb rabszolgával, mint egy tudatlannal. Mindent összevéve, a jó kézművesek másban is különböznek az állatoktól, mint az arcuk. Csak a tudás szabad, a szerencse alig játszik benne szerepet. Mert csak egy pici gyönge férges részünk van neki alávetve. De a nagyobbik résznek urai, gazdái vagyunk, és ebben vannak elhelyezve és alapozva legjobb képességeink, helyes nézeteink, megalapozott döntéseink, a művészetek, a tudományok, az erényes beszéd, a jótett halhatatlan vágya, a becsületes törekvés a tiszteletre, minden soha meg nem romló dologra, amitől nem foszthatnak meg bennünket.

Miután Felségetek figyelmébe ajánlottam a művészeteket és a tudományokat általában, és megkíséreltem megmutatni szépségüket, kapcsoljuk most össze az emberi tevékenységek teljességét meghatározó két tényezőt: a hasznost és a kellemest. A dolgok közül, amelyek szükségesek az életünk fenntartásához, egyesek élettelenek, mások képesek mozgásra. E mozgások között van olyan, amelyet az ész irányít és van, amelyet nem. Az élettelen dolgok legnagyobb részét vagy alkotják, vagy szerkesztik az ésszel rendelkezők, az emberek. És ezekkel a dolgokkal nem rendelkezhetnénk, ha kéz és az ügyessége nem kapcsolódna be a létrehozásába; és nélkülük használni sem tudnánk ezeket a dolgokat. Mert sem a sebek begyógyítása, sem betegségek gyógyítása, sem folyami vagy tengeri hajózás, sem a földek megművelése, sem a termékek gyártása, sem a termékek betakarítása, sem a gyümölcsök begyűjtése, konzerválása, sem elosztásuk nem lenne lehetséges nélkülük.

Nélkülük még azon dolgok szállítása sem lenne lehetséges, amelyekben bővelkedünk, és azok behozatalában sem, amelyekből szűkölködünk. Nélkülük az építkezéseinkhez szükséges kövek és márványok sem lennének méretre formálva. Sem vasat, sem aranyat, sem ezüstöt nem lehetne kihozni a föld gyomrából annak az embernek a keze munkája nélkül, akitől mindenféle szükségletünk kielégítése céljából a közös lét napi gyakorlata kényszerít segítséget kérni. Tegyük még hozzá, hogy a hidak, a vízvezetékek, a folyószabályozás és a kikötők is mind az emberi munka eredménye. Mert, hogyan tudnánk előteremteni ezeket a dolgokat az emberek alkotó munkája nélkül? És annyi minden más, amit mi közvetlenül élettelen tárgyak gyümölcseinek és hasznosítható dolgaiként fogadunk el, csak azoknak a műveleteknek a következményei, amelyeket a közjóra született elmék fektettek bele kezük nehéz művészetével, amelyet gyakran kiváló külföldiek bölcsessége és cselekvő erénye váltott ki gyakran versenyben saját polgártársaikkal. Ezeket a megbecsülés és a gazdagodás vágya, mint két hatalmas serkentő erő készteti munkára szakadatlanul.  
Mint ahogy a tűz fellángol, ha éghető anyag közelébe jut, úgy forrósodik és lángol fel bennünk a tanulás és tudás vágya a művészetek és azok természetes tárgyai iránt. A természet, amikor az embernek juttatta az értelem képességét, ami nem csupán az állatok fölé emelte, de önmaga, az elemek és az egek fölé is, azt akarta, hogy az üres táblához legyen hasonló, amelyre zavaros keveredés nélkül írhasson mindenféle szellemi képet. És hogy a kívánsága beteljesüljön, mint nyersanyag megteljen a vággyal, hogy több formát kapjon, abból a célból, hogy mint egy jól ellátott raktárból kiválaszthassa a szükséges művészeteket az élet fenntartásához és kényelmesebbé tételéhez, amelyeket mi az ész megannyi sugarának tekinthetünk, amelyek, az akarat által áramlanak és folynak az érzékelhető cselekvésekbe, amelyekből természetszerűen keletkezik, és következik a teljes megelégedettség.

== Jegyzetek ==
<references/>