Difference between revisions 81111 and 81112 on huwikisource

{{fej
| szerző     =Antoine de Montchrestien 
| fordító    =Újfalusi Németh Jenő 
| cím        =[[Gazdaságpolitikai értekezés]] (1615)
| szakasz    =A MECHANIKUS MŰVÉSZETEK HASZNOSSÁGÁRÓL ÉS A MANUFAKTÚRÁK SZABÁLYOZÁSÁRÓL Az állam és szerepe
| előző      =
| következő  =A RENDEK
| megjegyzés =A fordítás alapja: Antoine de Montchrestien: Traicté de l’oeconomie politique. Édition critique par François Billancois. Librairie Droz, Genève, 1999. Série: Les classiques de la pensée politique; 
Antoine de Montchrestien: Traicté de l’oeconomie politique. Paris, Libraire Plon, 1889. Série: Économie patronale. 
}}
'''A fordító előszava'''

(contracted; show full)avaros keveredés nélkül írhasson mindenféle szellemi képet. És hogy a kívánsága beteljesüljön, mint nyersanyag megteljen a vággyal, hogy több formát kapjon, abból a célból, hogy mint egy jól ellátott raktárból kiválaszthassa a szükséges művészeteket az élet fenntartásához és kényelmesebbé tételéhez, amelyeket mi az ész megannyi sugarának tekinthetünk, amelyek, az akarat által áramlanak és folynak az érzékelhető cselekvésekbe, amelyekből természetszerűen keletkezik, és következik a teljes megelégedettség.


=== ELMÉLKEDÉS ÉS CSELEKVÉS ===

Az ember arra született, hogy folyamatosan gyakoroljon, és folyamatosan el legyen foglalva. Amikor az emberről beszélek, arra a szellemre gondolok, amely az egész világot elrendezi a fejében, anélkül, hogy ezt tudná. Aki egymásutániságban rendezi össze az elmúlt időket. Aki felfog, és magába ölel minden dolgokat, és valamiképpen önmagát is. Aki megfigyeli a fenti dolgok változásait, és dolgozik az alantiakkal. Aki felemel egy maroknyi földet az égbe, és lehozza az eget a földbe. Aki ezt az embert tétlenül akarja hagyni (ha nem használható semmire, amire kellene, és amire pedig képes lenne), akkor bűnözésre tanítja. A folyamatos foglalkoztatás révén jogot szerez a pihenésre, és javítja életérzését. És ezek a foglakoztatások főként a művészi dolgokra koncentrálódnak, a gyakorlatra, és a kitartásra. A gyakorlat a példa, annak felhasználása az ész következménye: a példa meggyőz minket, az ész biztonságot ad.

Igazság szerint az elmélkedő élet közelít leginkább Istenhez, de cselekvés nélkül nem hatékony, és könnyen lehet inkább káros, mint hasznos a közösségeknek. Ahogy a világunkban, amely egy jól szervezett állam igazi tükörképe, a Hold (amely önmagában egy kopár homályos test) a Naphoz közeledve, párosodva vele égi erényekkel telik meg, amelyeket azután szétszór az alatta lévők között; a cselekvés alkalomszerűen az elmélkedéshez kapcsolódva nagyon sok jót ad a közösségnek. De ha a Hold örökre együtt maradna a Nappal, akkor egészen biztosan elpusztulna az elemi világ; semmi kétség azzal kapcsolatban, hogy ha a civil tevékenységeket megakadályoznák, és beletemetnék az elmélkedésbe, a társadalom szükségszerűen romba dőlne.  
Azt, hogy a cselekvés önmaga hasznosabb, mint az elmélkedés cselekvés nélkül, az emberi szükségletek eléggé bizonyítják. Ebből arra kell következtetni, hogy az igazság szeretete óhajtja az elmélkedést, társadalmunk profitja azonban az elmélkedés és a cselekvés egységét keresi és követeli. Isten tökéletes törvényei szabályozzák mindezt, amikor megköveteli az embertől, hogy mindkettőt művelje. De úgy hogy hat napot a munkára szánjon, és a hetediket elmélkedésre Isten művéről, és cselekedeteinek dicsőítésére.

Jól szólt Arisztotelész mondván, hogy, aki elszakad az emberektől, mert ő vagy több mint ember (és másra nincs szüksége, elég önmagának), vagy kevesebb az embernél (mert ez az állatfajta természeténél fogva társasági lény, mert gondolkodásra képes, és nem csupán önmaga, hanem polgártársai hasznára is él, akikkel egyesülnie kell kölcsönös segítségben és kölcsönös kötelezettségekkel.). Erre maga a természet tanít minket sokféle teremtményeivel, amelyek mindegyikét egyben a többiekért is alkotja. Hogyan tudná jobban tanúsítani derék voltát az ember, mint tovább adva elmélkedésének eredményét? És miközben felismeri Isten műveit figyelve végtelen jóságát önmaga irányában, nem köteles cselekvéssel utánozni az igazságosságot és a könyörületet mások irányában? Minden filozófus egyet ért azzal az állítással, hogy a nagyszerűség nem más, mint az erény által irányított cselekvés, amely szokássá válva újabb és újabb hasonló cselekvésekben nyilatkozik meg, amelyek mind a fő cél, vagyis a végső nyugalom helyére irányulnak. Az így egy korábban erényben megformálódó cselekvés által a tökéletesség csak a művészetekben nyilatkozik meg. Mert, képesebbek leszünk kiváló cselekedetekre, több hasonló után, mint ahogy az építészek is ügyesebbek lesznek, miután már nagy művek vannak mögöttük.

Homérosz (akiből, mint bőséges forrásból eredt az emberi filozófia minden patakja) írta ezeket a sorokat:
:Aki az emberek elől kitér
:Tudhatjuk-e valójában mit ér?

Úgy is mondhatnánk, hogy ez a magatartás megsérti a közös a közös polgári életet, szakít  a természet törvényével, és elhagyja az emberi társadalmat, amely számára semmi sem fontosabb, mint megőrizni és táplálni cselekvőképességünket, amely a legbiztosabb alapját képezi. Ha az emberek példát vennének az állatoktól, láthatnák, hogy azok, amelyek az erdők mélyén vagy a sivatagban félre húzódva élnek, sokkal inkább kártékonyak, mint hasznosak. Azok pedig, amelyek csoportosan élnek földjeinken, rendkívül hasznosak. Az emberek a közösségben a civilizált életmódot megtanulják, kialakul bennük a vágy, hogy örömet okozzanak, és hogy örömet kapjanak egymást táplálva. Lélekerőt kapnak és cselekvőképességet a többiekkel való kapcsolatukból ugyanúgy, ahogy az állatcsoportoknál is minden állat a többiekkel együtt él, táplálkozik, eszmél, és mozog, a társadalomba egyesült emberek is a kölcsönös érzelmi kapcsolatokra, és a közjó tiszteletére alapozva maradnak olyan szoros szövetségben, hogy csak a kard választhatja el őket egymástól.

Ebből következik az állam legfontosabb teendője: ne viselje el a munkátlanságot semelyik alkotó részében. Amiből az következik, hogy hasznos és tisztességes dolog az ipar és a természetes képességek hasznosításával kiművelni az ott élő embereket, elfogadhatóvá és hasznossá téve őket a közös fennmaradás érdekében, amelynek lélekkel rendelkező tagjai; fellendíteni a magasra és alacsonyra értékelt tevékenységeket, mint az egyedüli szellemi hajtóerőt, ami felgyorsítja az érverést, amely a tökéletes egészségi állapot jellemzője. Ezek a tulajdonságok megtalálhatók benne éppen olyan könnyen, mint az, hogy milyen talajba milyen növényt célszerű termeszteni, csak meg kell nézni, milyen vad növényeknek kedvező a hely, és melyeket érdemes nemesíteni, hogy megfelelő termést nyerjünk.

Az erényt kétféleképpen kell értelmezni: az egyik a lelkünk működéséhez tartozik, a másik pedig napi viselkedésünket finomítja. Az, amely az értelem műveleteiből áll, a tudományok révén létezik, és a művészetek fejlődésével növekszik; és ezeknek az időbeli tapasztalatokra van szüksége. A másik, amit közönségesen erénynek nevezünk, annak még a megnevezése hosszú és állandó szokásokból és megszokott cselekvési módokból származik. Ebből tudjuk evidens módon, hogy semmilyen erény nem nevezhető velünk születettnek. Mivel semmilyen természetes és lényeges természetből jövő minőség nem változtatható ellentétes viselkedés révén; mint a kő melynek a minőségéhez tartozik, hogy lefelé esik, soha nem fogja elveszíteni ezt a tulajdonságát, még ha milliószor is feldobjuk. De a tűz felfelé menő irányát sem tudná megváltoztatni senki. Ebből az következik, hogy se a természet, sem valami természeten túli nem formálta erényeinket. De a természet olyanná alkotott minket, hogy képesek vagyunk befogadni, és jó tettek szokássá válása esetén békés birtoklóivá válni. Azt, ami az érzékeinkben megjelenik, mert a megértés érzését sem a látásból, sem a hallásból nem kapjuk meg. De mivel a látás és a hallás természettől adottan velünk született alkalmakként használjuk őket, vagy már használatuk előtt bírunk ezzel a képességgel. Következésképpen, aki ennél többre kényszerít bennünket, már rosszat tesz.

Felségetek hatalmas államot birtokolnak nagy, gazdagon termő területet, virágzó népességgel, hatalmas és erős városokkal, amely fegyverekkel legyőzhetetlen, dicsőségben győzedelmes. Földje képes ellátni végtelen számú lakóját: termékenysége biztosítja a táplálékot, bőséges állatállománya az öltözéket; egészségük megtartásához és jólétükhöz kegyes az ég, kellemes a hőmérséklet és jó a vizük. Lakásukhoz és védelmükhöz megvan a szükséges és kényelmes anyag házat és erősségeket építeni Ennél jobb alkalommal nem is lehetne, hogy a franciák magukra vonatkoztassák a tragikus költő verssorait, amelyekben az ő Attikáját énekelte meg:

:Nem jöttünk, mint mások idegen földekről
:Nyomorult nemzetként, mit a sors felőröl.
:Ez a szülőföldünk hosszú idő óta,
:Bár átment felettünk sok vándorló horda, 
:Mint kiket sakktáblán ide-oda löktek,
:Számunkra semmi jót sosem kölcsönöztek.
:A levegőnk olyan, minek örülhetünk,
:Lágyan mérsékelt, tőle nem szenvedünk,
:Nem túl meleg a nyár, a tél sem kegyetlen.
:Európa összes vadászzsákmányait
:Hozzánk menekülve megtalálhatjuk itt.

Ha népei számára különleges megelégedésre is ad okot, hogy Franciaországban nevelkedhettek és élhetnek, vagyis a világ legszebb, legszabadabb, legboldogabb és klímáját tekintve is legjobb országában, az önök dicsősége sem kevesebb, mint hogy összehasonlíthatatlan birodalom felett rendelkeznek. Mert Franciaország egyedül meg tud lenni a szomszédai földjei nélkül, miközben egyetlen más terület sem tud meglenni őnélküle. Gazdagsága végtelen, ismert és megismerendő. Ha meggondoljuk, ez a legkiegyensúlyozottabb királyság napkelettől napnyugatig a legsokrétűbb összetételű lakossággal, amelyek szimmetrikusan kiegészítik egymást egy jól szervezett állam keretei között. Minden tartományban léteznek és létrejöhetnek mindenféle szép és hasznos mesterségek. Ő maga számára lehet egy teljes világ. Ez másfajta dicsekvés, mint Perzsák királyának a feleségéé, aki egyik provinciáját a hajfrizurájának, a másikat a szoknyájának, megint másikat a papucsának, és még másikat a karkötőjének nevezett. Franciaország legkisebb tartománya is sokkal többel szolgál Felségeteknek gabonával, borral, sóval, vászonnal és gyapjúval, vassal, olajjal, és pasztellel, amelyek gazdagabbá teszik, mint a világ minden Peruját.<ref>Peru a mesebeli kincsek országa.</ref> Mindezt belső szállításokkal képes biztosítani önöknek. Legnagyobb gazdagságát azonban az emberek kimeríthetetlen bősége jelenti annak, aki jól tud bánni velük; mert ezek okos és aktív szellemű emberek, teli intelligenciával, kemények, mint a vas, hevesek, mint a tűz, találékonyak a mesterségekben, képesek újat kigondolni és véghezvinni azt.
 
Paradoxonnak tűnhet az érvelés, pedig nem az. Miképp lehetséges, hogy az emberben bőséges Franciaországot láthatólag ez a bőség nyomasztja és terheli túl? Ki kell mondani: csak úgy, hogy a rend hiányában tudatlanságból vagy hanyagságból felhasználatlanul hagyva legfőbb értéke válik legfőbb betegségévé. Egyébként ki ne tudná, hogy a rend az államok létfeltétele és mozgatója, első és legtökéletesebb tette a nagy testületeknek, és az őket képező elemek jól szervezett harmóniájának. Mint Arisztotelész mondja, a lélek mozdulatlan, de ő élteti, szabályozza és mozgatja az egész testet. A rend ilyenformán megszilárdítja, sérthetetlenné teszi az államot, ugyanakkor minden alattvaló esetében szabályok keretében működteti minden cselekedetüket mindig egy lépéssel megelőzve a garázdálkodást és a társadalom megzavarását.

Kurus<ref>Cyrus: i.e. 600-576, azaz II. Kurus, a perzsa birodalom megalapítója.</ref> király, amikor meg akarta mutatni Lüszandrosznak,<ref>Lüszandrosz a spártai hajóhad parancsnoka i.e.405-ben, amikor szétverték az athéni flottát.</ref> hogy milyen jól tud irányítani, és elrendezni a dolgokat (hogy kicsikarja tőle az aláírást kérés és felszólítás nélkül a „szerencsés jó királyi cím megszerzése érdekében, amelyet mindenütt mindenki megadott neki), elvitte a kertjébe, amit saját kezével telepített, és gondozott. Nagy Sándor, amikor meglátogatta a kertet, amely nagyon érdekesen volt kialakítva, úgy ítélte meg, hogy a kertész kezébe fogja adni egy tartomány irányítását és ezt meg is tette. Paullus Macedonicus,<ref>Lucius Aemilius Paulus Macedonius, kétszeres konzul: i. e. 182. és 168; cenzor: i.e.164)</ref> aki győzelme után megfosztotta trónjától Perszeuszt,<ref>Perszeusz, III. Fülöp fia, i.e. 212.</ref> Macedónia királyát, nagy ünnepségeket szervezett, amelyek során minden részletet csodálatosan elrendezett barátai számára, mondván, hogy az ilyen hozzáértésből és magabiztosságból következik egy csata megszervezése is, az ellenséggel szemben. Ezért nevezte Homérosz a legaljasabb „tömegszervező királyi lénynek.” A filozófusok is azt mondják, hogy a nagy Isten kezébe véve ezt a világot nem tett mást, mint a káoszt renddé változtatta, anélkül, hogy a világból elvett volna, vagy hozzátett volna valamit. Csak mindent a helyére tett, és szép formát adott a természetnek, amely annak előtte rendezetlen volt. 

=== A MUNKANÉLKÜLISÉG, AVAGY A „BEKERÍTÉS” ===

Semmilyen állat sem születik az embernél gyöngébbnek és butábbnak; de néhány év multán képessé tehető nagy szolgálatokra. Aki ügyesen tud bánni ezzel a minden területen fogékony, minden műveletre képes élő eszközzel, ezzel a mozgó szerszámmal, azzal dicsekedhet, hogy saját házában a gazdálkodás csúcsára érkezett. A szervezés jobb állapota miatt az északi népek is jobban és rendezettebben hasznosítják. Több nagy római férfi húzott jelentős magánhasznot belőle. Többek között az idősebb Cato,<ref>Marcius Porcius Cato, a pun háborúról elhíresült konzul.</ref>  Crassus<ref>Crassus, római hadvezér és politikus, i.e. 115-153.</ref> és Cassius<ref>Cassius: Lucius Claudius Dio Cocceianus görög származású történetíró és konzul 229-ben.</ref> akik közül az első, mint olvassuk, sem időt, sem pénzt, sem erőfeszítést nem kímélve oktatta és alakította szolgáit arra a képességre, hogy jól szolgáljanak és hasznosak legyenek. Úgy tűnik, hogy mestert és kereskedőt is csinált belőlük.
 
Mi, Franciaországban majdnem általánosan híján vagyunk ennek a tudásnak; pedig számunkra is rendelkezésre áll saját, mintegy házi tulajdonként bőségesen ez a lehetőség, csak nem tudunk élni vele vagy hanyagságból, vagy nemtörődömség miatt saját veszteségünkre és ártva a köznek. Ennek a következménye, hogy az emberek legnagyobb része kényszerül máshova menni állást és munkát keresni: Spanyolországba, Németországba, Flandriába. És hányan róják az utakat közülünk? Erősek, robusztusak, a legjobb életkorukban és egészségükben tántorognak ide, oda, nappal és éjjel foglalkozás és lakás nélkül. Mindenki döbbenten tapasztalja ezt naponta. Mint a hangyák, úgy vannak jelen a városokban az utcasarkoknál, országutakon. Szerencsétlenségük meghaladja a jótékonykodás lehetőségeit, amit eddig a beteg öregeknek szántak.
 
Az egyiptomi törvény szerint mindenkinek kötelező volt valamiféle foglalkozással rendelkeznie, és évenként kellett számot adnia a hatóságoknak, hogy miből él, még ha csak kitalálta is. És aki ezt be tudná vezetni ebbe a királyságba, az mérhetetlen jövedelemhez juthatna. De ez pontosan az a pont, ahol némi cenzúra szükséges lenne. Ennek az államnak a különböző testületinek a hangulata nagyon veszélyes, és félő, hogy Kénytelenek rossz üzletet kötni, megroppannak, és kevesebb munkájuk lesz.

Valens<ref>Valens: i.e. 328-378. Harcolt a gótok ellen, az ariánusok pártján volt.</ref> császáruk, aki Rómát hasonló betegségektől szenvedőnek látta, mindenkinek megadta az engedélyt arra, hogy elfogja és rabszolgaként alkalmazza őket. Ki ne látná a közösség veszteségét abban, hogy oly sok ember, akik nem jutnak olyan jövedelmekhez, amelyekből megélhetnek, sem olyan mesterségekhez, amelyek pénzt hoznának, és így a semmittevéshez szoknak hozzá mintegy igazolást kapva a hatóságtól, hogy munka nélkül folytassák az életüket. Ellenkezőleg: a törvénynek az a feladata, segítse a rászorultakat, de ne a segítse elő a tétlenséget.

Igaz hogy Franciaország más országgal nem megosztható dicsősége, hogy nála régtől fogva otthonra talált a szabadság, a rabszolgaság soha nem honosodott meg, és a jobbágy felszabadult, még a külföldi is, mihelyt hogy ide betette a lábát. De bár józan és keresztény döntéssel megszüntettük a szolgaságot, gond marad, hogy a közösségnek kötelessége alkalmazni az embereket különféle mesterségekben és munkákon, összekapcsolva a személyes profitot a közösség hasznával.

Az igazi rendfenntartó nem az, aki szigorú kínzásokkal elpusztítja a brigantikat és a tolvajokat, hanem az, aki elfoglaltságot ad azoknak, akik kormányzása az ő feladata, és megakadályozza, hogy egyáltalán legyenek ilyenek. Elérhető, hogy a királyság minden arra alkalmas tartományában, ahol könnyen megvalósítható, alakítsanak ki különböző műhelyeket és manufaktúrákat. És ezek egészen biztosan jó kézműves faiskolákhoz hasonló tanulóhelyek lesznek, amelyek igazi gazdagodást hoznak az országnak. És ezek fognak ledönteni ezer és ezer akasztófát és megszüntetni a kerékbetörést az igazságszolgáltatás villámainak közbejötte nélkül, amelyek látványa amilyen rettenetes, annyira felesleges.

Salamon<ref>Salamon: i.e. IX. század</ref> király uralma békés volt: következésképpen olyan szerencsés és virágzó, amilyen soha sehol másutt nem volt. Ez idő alatt a zsidók nem tettek mást, mint fegyvert forgattak, lovakat ösztökéltek, és kocsikat irányítottak. Feltételezték, hogy becsületüket túlságosan sértené, ha kezüket valami közönséges munkával megbecstelenítenék, amire Isten oly sok más népet ítélt. De a bölcs Salamon, hogy ezt a közösségnek káros lusta hanyagságot gyógyítsa, sarcot vetett ki bizonyos számú újonnan Júdeába befogadott kánaáni nőre és férfira, hogy ott kézi munkát végezzenek. És erre alapozott hatszáz kormányzatot, amelyek felett teljhatalma volt.
 
Többféle jobbágy van. De akik önként azok, természetesen azok; nem szégyellvén mások kenyerén nyomorult kajmán életet élni. ''Láttam, egy Mycius nevű személyt'' - mondta Kratész<ref>Kratész: görög „cinikus” filozófus, i.e. IV. sz.</ref>-  ''aki kártolta a gyapjút; a felesége pedig fonta. Minden erővel az éhség ellen küzdve.'' Miért nem tesznek ugyanígy? Hogyhogy nem küldik el őket erőszakkal a kerekes kúthoz, amelyet Kleanthész<ref>Kleanthész: .e. 331/330-213/232. Ssztoikus filozófus. Éjjel vízzel látta el a várost, nappal filozófiával foglalkozott.</ref> forgat bátor erővel, hogy megéljen, és akkor nem kellene felhagynia a filozófiával? Az ilyen franciák méltatlanok a szabad névre, és ezeket igazságos és természetszerűen méltányos munkára kötelezni. Így szélesedne az ipar rengeteg emberrel, akik haszontalanul senyvednek. A közösség tehertől szabadulna meg, ugyanakkor bebizonyosodna, hogy nincs olyan kis mesterség, amely ne lenne képes táplálékkal ellátni és öltöztetni a művelőjét. Így gyarapodna a kereskedelem, amely egyértelműen a termelés eredménye. Ahogy a víztároló kielégíti a közösség szükségletét, és kicsordul belőle annyi is, amennyivel kielégülnének a külföldiek is anélkül, hogy megengednénk, pedig teszik, hogy kénye kedvükre merítsenek belőle.
 
Örök emlékű királyunk sok területen felismerte sok alattvalóban a dicséretes szenvedélyt, akik új mesterségekkel szépítették és gazdagították a királyságot. Szívesen fogadta, amit e célból felkínáltak neki; előnyös privilégiumokat juttatott számukra, és néha komoly hajtóerőt is adott nekik. Gondoskodása csodálatosan végigfutott az állam minden részén, és okosan alkalmazást nyert minden, amiről sejteni lehetett, hogy hozzájárul a királyság erősítéséhez. Ezek a jó mozzanatok, amelyeket kétségtelenül Isten oltott a szívébe népe java érdekében, különböző hatásokat váltottak ki. Királyi gondoskodása átáramlott az állam minden tagján, és eljutott mindenkihez, aki valamilyen mértékben hozzá akart járulni a nagyságához. Voltak olyan kezdeményezések, amelyek hasznot hoztak, mások nem, de mindentől függetlenül nagy és jó uralkodónak kell őt elismernünk. – Aki annyi mindent kísérel meg, nem teljesülhet minden óhaja.⏎
⏎
⏎
== Jegyzetek ==
<references/>