Difference between revisions 81117 and 81118 on huwikisource

{{fej
| szerző     =Antoine de Montchrestien 
| fordító    =Újfalusi Németh Jenő 
| cím        =[[Gazdaságpolitikai értekezés]] (1615)
| szakasz    =A MECHANIKUS MŰVÉSZETEK HASZNOSSÁGÁRÓL ÉS A MANUFAKTÚRÁK SZABÁLYOZÁSÁRÓL
| előző      =
| következő  =A RENDEK
| megjegyzés =A fordítás alapja: Antoine de Montchrestien: Traicté de l’oeconomie politique. Édition critique par François Billancois. Librairie Droz, Genève, 1999. Série: Les classiques de la pensée politique; 
(contracted; show full)

=== A LEGSZÜKSÉGESEBB MESTERSÉGEK ÁLTALÁBAN ===

Ez a három embercsoport – a földműves, a kézműves és a kereskedő – táplálja, tartja fenn és gondozza az egész államot. Általuk jön létre, és tőlük származik minden jövedelem.  Szerepük olyan, mint a testben az emésztés: értékesebbé alakít. Mert a csilipaprika finomabb, mint az élelmek, a vér finomabb, mint a csilipaprika; az artériák vére finomabb, mint az egyszerű vér, az 
u. n. állati lelkek finomabbak, mint az arteriális vér. Így van megalkotva a természetes gazdaság.
 
A közösségben létrejött minden gazdagság léte e három különbözően megbecsült társadalmi csoportnak köszönhető, amelyek mintegy kézből kézbe adva láncszerűen hozzák létre és tökéletesítik a profitot, amelynek természetes alanya, mint két soha ki nem apadó patak, a kéz és a szellem, hol külön-külön, hol együtt. Akár egyiket, akár a másikat nézzük, az ön népei a legélénkebb és legbőségesebb forrással rendelkeznek. Nem kell értük a szomszédokhoz menniük. Kolerikus jelleműek, ami Galiénosz  szerint óvatosságot, bölcs óvatosságot jelent a tárgyalások során és aktivitást a munkában. Nem kell hátrányukra következtetni abból, hogy több neves ember, majd utánuk Cézár, Tacitus  és Pollion  könnyelműeknek tekintették őket. Annál is kevésbé, mivel – ha mélyére nézünk eme okos, bár nem feltétlenül javunkra elfogult szerzők szándékainak – megállapíthatjuk, hogy ez a jelző inkább dicsérő, mint sértő a számunkra; ezzel a többféleképpen értelmezhető szóval arra a természetes vidámságra és gyors észjárásra utalnak, ami minden dolgunkban megnyilvánul. Mert a valóság az, hogy nincs a világon élesebb eszű nemzet, mint a francia, amely fegyverforgatásra, bölcsészetre, kereskedelemre és mesterségekre alkalmasabb volna nála. Felségetek is tapasztalhatják ezt nap, mint nap Párizsuk utcáin, hogy az nem csak egy város, hanem maga is egy nemzet, mint Arisztotelész Babilont nevezte; és, hogy rajta is túltegyünk, igazság szerint nem is egy nemzet, hanem egy világ.

Ami a fegyveres dicsőséget illeti, ez kétezer év óta a lándzsa hegyére van írva. A bölcsészet kapcsán pedig főként a szónoklat terén a híres athéniak és a nagy Róma óta senki sem vitatja el; ez utóbbiban miénk az elsőség. Az áruk és az ezzel foglalkozó emberek bőségét tekintve mondhatjuk, hogy több kereskedő és több piacra vitt termék van Franciaországban, mint bármely más királyságban, vagy mint haszontalan levél és gyom. Ami a kézműves ipart illeti, minden más nép nekünk köszönheti. És sok olyan is van, amivel mások nem rendelkeznek, és jelenleg is a miénk az elsőbbség jogán. Az egyetlen dolog, ami hiányzik neked, ó hatalmas ország: az önismereted és erőd hasznosítása.

Felségeteknek szellemi értelemben egyetlen dolgot kell óhajtaniuk. Hogy írástudóik (mert ezek általában a legműveltebbek) ne maradjanak folytonosan odaláncolva a kaukázusi sziklához!  Vagy, ne maradjanak állandóan ama bizonyos sziget lótuszevőinek  a csábításában! A tudomány nem szobrász, aki mozdulatlan hideg szobrokat készít, hogy valamiféle talapzatra állítsa azokat. Inkább egy szép szerető, aki megdobogtatja a férfiszíveket, és érzékennyé teszi szép dolgok iránt. Nagy lendületet és gyors cselekvési szándékot oltva beléjük, amely becsület megszerzésére készteti őket. Egy sor olyan dologra, ami a közösség számára is hasznos. A becsületes cselekvés szándékára. Bátor és őszinte cselekvésre készteti őket, magabiztosságra, őszinte jóságra, a halhatatlan dicsőségre, amely bátor tettekből születik.

A megbecsülés táplálja a mesterségeket, és a mesterségek táplálják az embereket. A szeretet, amely nagy uralkodóikból, hercegeikből és hűbéruraikból árad feléjük, adja az őket fenntartó erőt.. Ahogy a festészet és a szobrászat virágzott Görögországban és Ázsiában Nagy Sándor alatt, úgy lett tekintélyes a bölcsészet a hatalmas Ferenc király  idején. És később, napjainkban, felvirágzott a fegyverek és a remek struktúrájú épületek kora nagy Henrikünk  alatt.

Amikor Felségetek felkarolják a tehetséges és művelt embereket, és kiemelik őket a nép tömegéből, ahol a fatális szükség miatt elnyomva és rejtve vannak, ezer örökké áradó profitforrást fognak nyitni Felségetek dicsőségére és hasznára. Azután pedig, amikor ez a Patrokloszénál  is értékesebb aranyforrás elindul nem csupán ebben a királyságban, hanem innen kiindulva az egész világon, jönni fognak az emberek a föld két végéről, hogy ebből igyanak és oltsák szomjukat, de az önök természetes alattvalói lesznek mindenki közül az elsők. Mert soha nem lehet ésszerű sem jogilag, sem szokás alapján, hogy a külföldiek azonos privilégiumokkal és versenyfeltételekkel rendelkezve konkurensei legyenek a polgároknak. Az emberi társadalom azt kívánja tőlünk, hogy mindenkivel jót tegyünk, de főképpen a saját polgárainkkal. Ebben a vonatkozásban szükségünk lenne egy pici angol jellemre.

Szolón, a nagy üzletember és híres alkusz nem meggondolatlanul vezetett be egy törvényt, mely szerint nem kaphatott olyan ember polgárjogot Athénban, akit nem száműztek a hazájából. A mi XII. Lajos  királyunk lehetővé tette olyanok számára is, hogy a mi jogainkban részesedjenek, akiket Szolón kizárt volna a köztársaságából, de megfosztotta minden honossági jogától azokat a személyeket, akik elhagyták királyságát. A római törvények alapján a külföldieknek nem volt joguk az örökségben részesedni. Miután kiszívták a hazaiak vérét és velejét, nem fizethetnék ki őket csőd, vagy vagyonmentés estén? Bizonyos okok miatt ki lehet zárni őket jogaikból akár béke, akár háborús időkben, de be is lehet fogadni őket bizonyos feltételekkel. Mint mindig is volt, legyen szabadabb befogadásuk nálunk, mint bárhol másutt a világon, de legalább a kereskedési lehetőségeik, és ügynöki joguk legyen korlátozva és körülhatárolva. Lükurgosz,  (hogy eltávolítsa az aranyat és az ezüstöt Spártából), száműzte a külföldieket. Nekünk nem kell idáig menni, hogy Franciaországban tartsuk. A görögök régen az ilyeneket ellenségnek tekintették, mint ahogy a latinok is, amint erre Cicero  Tizenkét táblája is utal. Napi szóhasználatunkkal ma is „hostes”-nek, befogadottaknak nevezzük őket.

Vannak korszakok, amikor az államérdek azt követeli az uralkodóktól, hogy vonzzák ezeket az embereket. Thészeusz  mindenkinek megadta a polgárjogot, aki Athénba akart költözni, csodálatosan meg is nőtt a lakosság. Romulus  azzal kezdte, hogy menedéket biztosított mindenféle bűnözőnek, így gyorsan benépesítette városának külső övezetét (amely azután átvette a hatalmat az egész város felett). A velenceiek befogadva minden halászt és más hajótöröttet benépesítették és felvirágoztatták a mocsarukat. Az egyiptomi Alexandria alapítója által a polgároknak biztosított sérthetetlenség révén néhány év alatt a világ egyik legszebb és legvirágzóbb városa lett. A mi XI. Lajosunk  így népesítette be újra Bordeaux-t, megengedve az angolok kivételével minden külföldinek, akár barátok, akár ellenségek voltak, hogy élvezzék privilégiumait. Richard,  Anglia királya így népesítette be kézművesekkel és kereskedőkkel legfontosabb városát, Londont, megadva a helyiek jogait mindazoknak, akik ott laktak legalább tíz éve. I. Ferenc nagy királyunk, aki Normandiában kiépítette Le Havre városát, így telepített le az új falakon belül rövid idő alatt sok-sok családot, akiknek mentességet adott.

Most, hogy Franciaországban már nincs üres hely, amint a természetben sem, önöknek már nem kell királyi szellemüket azzal fárasztani, hogy külföldieket hívjanak be. Jönnek elegen saját elhatározásukból, de nem azért hogy hozzanak, hanem hogy vigyenek. Felségeteknek csak az a feladata, hogy egy kicsit szívesebben és jobban fogadják azokat, akik, mintegy a mi polgárságunknak fizetséget adva valami új hasznos és előnyös ipart honosítanak meg nálunk. Erre késztetnek szomszédaink, akik jobban hasznosítanak bennünket, mint mi saját magunkat. Egy értelmes embernek mindenütt birtokolnia kell természet adta jogát.  Gyakran ugyanis annyi a távolság két ember, mint az ember és az állat között.

Minden dolgok között a verseny késztet a legjobb teljesítményre. Általa tudnak az emberek minden mesterséget a tökéletességig fejleszteni. Nincs jobb eszköz a gyakorlatban eljutni a csúcsig, mint az ipari konkurencia, mint ahogy nincs más lehetőség becsületet és díjat nyerni a kopjatörésben. A legszorosabb önvédelemre késztet körültekintően végiggondolni mindent, ami segíti és megkönnyíti a mesterséget, valamint jól megszervezni a munkát. Ez történik a színtársulatok esetében is, amelyek hanyagul, rosszul szavalva, próbák nélkül adják elő, amit tudnak, ha egyedül játszanak a városban, de amint egy másik kompánia is megjelenik, a verseny a lehető legnagyobb erőfeszítésre készteti őket, nem csupán jobban felkészülnek, de eszközeiket is felfrissítik, lelkesen játszanak, és mindent beleadnak, amire csak képesek.

Ebben a közös munkában, amely oly sok művességre és mesterségre oszlik, főként egy dologra kell figyelni alattvalóiknál: egy kézben ne keveredjen és szóródjék nagyon sok tevékenység. A németek és a flamandok a leginkább utánozhatók, mert ők szívesen egy területre összpontosítanak. Így ők sikeresebbek, mint a mi franciáink, akik egyszerre akarnak mindent csinálni – rosszul. Ez nagyon akadályozza őket, és el is téríti a helyes útról, amely tökéletességre vinne egy speciális területet. Az újító szellem gyengébb, ha túl sok mindenre figyel, és sem ideje, sem ereje nincs, hogy a helyes utat keresse, amikor vagy a szükség, vagy a kíváncsiság viszi örvénybe.

Ennek gyógyítása valamint állhatatlanságra és csapongásra való hajlamunk megakadályozása céljából, ha ez úgy tetszik Felségeteknek, engedélyezzék Franciaország különböző vidékein sok olyan mesterség műhelyeit létrehozni, amelyekre mindenütt egyetemesen szükség van, átadva ezek felügyeletét és vezetését tisztességes és hasznos privilégiumok biztosításával megfelelően képzett intelligens embereknek abból a célból, hogy ezek ésszerűen elosszák a feladatokat és a munkát a kézművesek között képességüknek és természetes adottságaiknak megfelelően. És ebből a jól megalapozott rendeletből meg fog születni a művészetek és mesterségek kifinomult tudománya és kiváló gyakorlata alattvalóik javára és hasznára, az önök bölcsességének bizonyságára és Franciaország dicsőségére.

Ami a többi szabályt illeti, Felségeteknek csak jóvá kellene hagyni, és akkor a mű kész. A király szava hatalom. És ki kérdezheti meg: „Mit teszel?” Egyébként, a szép, jó és biztos szellemek, akikről beszéltem (és akikből bőségesen található ebben a királyságban), boldogan bevetnék tudományuk legjavát, és gyakorlatuk legmegbízhatóbb elemeit. Önként nyitnák meg tudásukat önök előtt vagy egyszerűen becsületből, vagy miután már felmutattak valamit képességükből esetleges alkalmazásuk céljából. Mert ki ne unná már a tétlenséget, amire a többség kényszerül hasznot hozó tevékenység hiányában? Nehéz dolog semmit sem csinálni. Ezt a tétlenséget hívják élve temetésnek. Minden erény természeténél fogva cselekvéshez kötődik, megszokáshoz és elhatározáshoz. És minden munka, bármilyen is legyen az, elvezethet a tökéletességig. A vízszerző Klanthész, a malmot hajtó Epiktétosz  rá a bizonyíték. Thalész  árulta az olajait, Szolón  kereskedett.
 
Mint ahogy hogy a mindenben természet beleültette az állatokba is az élvezet magvait, amelyek élet és fajuk fenntartásukhoz szükségesek, megadta nekik a kölcsönös szeretet, hogy megvédjék és fenntartsák egymást. Azért van különbség az állat és az ember között abban, hogy az  állat csak a jelenhez alkalmazkodik, csupán érzékei tárgyaira támaszkodva, csak nagyon gyenge emlékezetére a múltra vonatkozóan, és nincs semmi előrelátása. Az értelmes beszéddel rendelkező ember óhajtja ismerni az okokat, meg tudja ítélni a következményeket, el tudja képzelni a véletlen akadályokat, fel tudja mérni a haladást, a hasonlóságokat, össze tudja mérni a múltat a jelennel, és munkával javítani a hibákat, hogy meg tudja szerezni, amit jónak tekint nem csupán a maga, de az utódok számára is. Előfordul, hogy mintegy önmaga kiterjesztése céljából elfogja a közszolgálat vágya. Úgy érzi – mint Platón írja Architasnak,  hogy nem csupán önmagának született, hanem a hazájának, amelyhez mindenféle érzelem és segíteni akarás kapcsolódik. Ami azt is jelenti, hogy életének kisebb részét tarja meg magának, a nagyobbat szívesen áldozza a többiekre. Ezért nevezik az embert a szó szoros értelmében társadalmi és politikai lénynek.
De, mivel nem vagyunk tökéletesek és nem élünk tökéletes személyek között, beszéljünk erről a pontról a világ folyása szerint, ahol mindenki a profitot keresi, és a szemét arra fordítja, ahol felcsillanni látja a haszon szikráját, amire az ember törekszik természeténél fogva, az éhség vagy szokás miatt, amit második természetnek is neveznek. A legügyesebb és a kereskedelemmel foglalkozó könyveket sokat tanulmányozó emberek a napi közös tapasztalattól meggyőzve állították, hogy az egyes emberek által egyénileg érzett különböző szükségletek voltak a fő okozói a nagy közösségek létrejöttének. Mert a legközönségesebb kapcsolat és a leggyakoribb csoportosulás a kölcsönös segítségen és szolgálaton alapszik, amit egymásnak kézből kézbe adnak. De oly módon, hogy mindenkit inkább a saját profitja hajt, és mellette létezik egy általános motiváció, amit anélkül, hogy számolna vele, az első hajtóerő természete ad neki. Merkúrúgynevezett állati lelkek finomabbak, mint az arteriális vér. Így van megalkotva a természetes gazdaság.
 
A közösségben létrejött minden gazdagság léte e három különbözően megbecsült társadalmi csoportnak köszönhető, amelyek mintegy kézből kézbe adva láncszerűen hozzák létre és tökéletesítik a profitot, amelynek természetes alanya, mint két soha ki nem apadó patak, a kéz és a szellem, hol külön-külön, hol együtt. Akár egyiket, akár a másikat nézzük, az ön népei a legélénkebb és legbőségesebb forrással rendelkeznek. Nem kell értük a szomszédokhoz menniük. Kolerikus jelleműek, ami Galiénosz<ref>Galiénosz (Aelius Galenus): görög származású római orvos, filozófus, élt 129-201. közt.</ref>  szerint óvatosságot, bölcs óvatosságot jelent a tárgyalások során és aktivitást a munkában. Nem kell hátrányukra következtetni abból, hogy több neves ember, majd utánuk Cézár, Tacitus<ref>Publius Cornelius Tacitus római történetíró, 1-2. század.</ref> és Pollion<ref>Trebellius Pollion: Augustus története hat fiktív szerzőjének egyike.</ref> könnyelműeknek tekintették őket. Annál is kevésbé, mivel – ha mélyére nézünk eme okos, bár nem feltétlenül javunkra elfogult szerzők szándékainak – megállapíthatjuk, hogy ez a jelző inkább dicsérő, mint sértő a számunkra; ezzel a többféleképpen értelmezhető szóval arra a természetes vidámságra és gyors észjárásra utalnak, ami minden dolgunkban megnyilvánul. Mert a valóság az, hogy nincs a világon élesebb eszű nemzet, mint a francia, amely fegyverforgatásra, bölcsészetre, kereskedelemre és mesterségekre alkalmasabb volna nála. Felségetek is tapasztalhatják ezt nap, mint nap Párizsuk utcáin, hogy az nem csak egy város, hanem maga is egy nemzet, mint Arisztotelész Babilont nevezte; és, hogy rajta is túltegyünk, igazság szerint nem is egy nemzet, hanem egy világ.

Ami a fegyveres dicsőséget illeti, ez kétezer év óta a lándzsa hegyére van írva. A bölcsészet kapcsán pedig főként a szónoklat terén a híres athéniak és a nagy Róma óta senki sem vitatja el; ez utóbbiban miénk az elsőség. Az áruk és az ezzel foglalkozó emberek bőségét tekintve mondhatjuk, hogy több kereskedő és több piacra vitt termék van Franciaországban, mint bármely más királyságban, vagy mint haszontalan levél és gyom. Ami a kézműves ipart illeti, minden más nép nekünk köszönheti. És sok olyan is van, amivel mások nem rendelkeznek, és jelenleg is a miénk az elsőbbség jogán. Az egyetlen dolog, ami hiányzik neked, ó hatalmas ország: az önismereted és erőd hasznosítása.

Felségeteknek szellemi értelemben egyetlen dolgot kell óhajtaniuk. Hogy írástudóik (mert ezek általában a legműveltebbek) ne maradjanak folytonosan odaláncolva a kaukázusi sziklához!<ref>Lásd: Prométheusz</ref>  Vagy, ne maradjanak állandóan ama bizonyos sziget lótuszevőinek<ref>Lótuszevők: Odüsszeia, IX. fejezetében egy nép, amely az év felét álomban tölti</ref> a csábításában! A tudomány nem szobrász, aki mozdulatlan hideg szobrokat készít, hogy valamiféle talapzatra állítsa azokat. Inkább egy szép szerető, aki megdobogtatja a férfiszíveket, és érzékennyé teszi szép dolgok iránt. Nagy lendületet és gyors cselekvési szándékot oltva beléjük, amely becsület megszerzésére készteti őket. Egy sor olyan dologra, ami a közösség számára is hasznos. A becsületes cselekvés szándékára. Bátor és őszinte cselekvésre készteti őket, magabiztosságra, őszinte jóságra, a halhatatlan dicsőségre, amely bátor tettekből születik.

A megbecsülés táplálja a mesterségeket, és a mesterségek táplálják az embereket. A szeretet, amely nagy uralkodóikból, hercegeikből és hűbéruraikból árad feléjük, adja az őket fenntartó erőt. Ahogy a festészet és a szobrászat virágzott Görögországban és Ázsiában Nagy Sándor alatt, úgy lett tekintélyes a bölcsészet a hatalmas Ferenc király<ref>Politikailag ellentmondásosan megítélt I. Ferenc francia reneszánsz király.</ref> idején. És később, napjainkban, felvirágzott a fegyverek és a remek struktúrájú épületek kora nagy Henrikünk<ref>IV. Henrik (Bourbon Henrik), aki a vallásháborúkat katolikus hitre áttérve sikeresen lezárta.</ref> alatt.

Amikor Felségetek felkarolják a tehetséges és művelt embereket, és kiemelik őket a nép tömegéből, ahol a fatális szükség miatt elnyomva és rejtve vannak, ezer örökké áradó profitforrást fognak nyitni Felségetek dicsőségére és hasznára. Azután pedig, amikor ez a Patrokloszénál<ref>Patroklosz: a trójai háborúból ismert harcos, Achilles barátja, akit vele összetévesztve öltek meg Achilles mitikus erővel bíró fegyvereiért.</ref> is értékesebb aranyforrás elindul nem csupán ebben a királyságban, hanem innen kiindulva az egész világon, jönni fognak az emberek a föld két végéről, hogy ebből igyanak és oltsák szomjukat, de az önök természetes alattvalói lesznek mindenki közül az elsők. Mert soha nem lehet ésszerű sem jogilag, sem szokás alapján, hogy a külföldiek azonos privilégiumokkal és versenyfeltételekkel rendelkezve konkurensei legyenek a polgároknak. Az emberi társadalom azt kívánja tőlünk, hogy mindenkivel jót tegyünk, de főképpen a saját polgárainkkal. Ebben a vonatkozásban szükségünk lenne egy pici angol jellemre.

Szolón,<ref>Szolón: athéni hadvezér, politikus, költő: i.e. 638-658.</ref> a nagy üzletember és híres alkusz nem meggondolatlanul vezetett be egy törvényt, mely szerint nem kaphatott olyan ember polgárjogot Athénban, akit nem száműztek a hazájából. A mi XII. Lajos<ref>XII. Lajos: 1462-1515.</ref> királyunk lehetővé tette olyanok számára is, hogy a mi jogainkban részesedjenek, akiket Szolón kizárt volna a köztársaságából, de megfosztotta minden honossági jogától azokat a személyeket, akik elhagyták királyságát. A római törvények alapján a külföldieknek nem volt joguk az örökségben részesedni. Miután kiszívták a hazaiak vérét és velejét, nem fizethetnék ki őket csőd, vagy vagyonmentés estén? Bizonyos okok miatt ki lehet zárni őket jogaikból akár béke, akár háborús időkben, de be is lehet fogadni őket bizonyos feltételekkel. Mint mindig is volt, legyen szabadabb befogadásuk nálunk, mint bárhol másutt a világon, de legalább a kereskedési lehetőségeik, és ügynöki joguk legyen korlátozva és körülhatárolva. Lükurgosz,<ref>Lükurgosz: i.e. 8. sz. Nevéhez fűződik a spártai alkotmány megalkotása, és a szigorú pénzpolitika.</ref> (hogy eltávolítsa az aranyat és az ezüstöt Spártából), száműzte a külföldieket. Nekünk nem kell idáig menni, hogy Franciaországban tartsuk. A görögök régen az ilyeneket ellenségnek tekintették, mint ahogy a latinok is, amint erre Cicero<ref>Marcus Tullius Cicero: közismert római szónok, i.e. 106-356.</ref> ''Tizenkét táblája'' is utal. Napi szóhasználatunkkal ma is „hostes”-nek, befogadottaknak nevezzük őket.

Vannak korszakok, amikor az államérdek azt követeli az uralkodóktól, hogy vonzzák ezeket az embereket. Thészeusz<ref>Thészeusz: mitológiai személy, Athén alapítójának tekintik.</ref> mindenkinek megadta a polgárjogot, aki Athénba akart költözni, csodálatosan meg is nőtt a lakosság. Romulus<ref>Romulus: Róma alapítója és első királya a legendák szerint; i.e. 753.</ref>  azzal kezdte, hogy menedéket biztosított mindenféle bűnözőnek, így gyorsan benépesítette városának külső övezetét (amely azután átvette a hatalmat az egész város felett). A velenceiek befogadva minden halászt és más hajótöröttet benépesítették és felvirágoztatták a mocsarukat. Az egyiptomi Alexandria alapítója által a polgároknak biztosított sérthetetlenség révén néhány év alatt a világ egyik legszebb és legvirágzóbb városa lett. A mi XI. Lajosunk<ref>XI. Lajos: francia király (1435- 1483)</ref>  így népesítette be újra Bordeaux-t, megengedve az angolok kivételével minden külföldinek, akár barátok, akár ellenségek voltak, hogy élvezzék privilégiumait. Richard,<ref>Oroszlánszívű Richard angol király (1157-1199).</ref> Anglia királya így népesítette be kézművesekkel és kereskedőkkel legfontosabb városát, Londont, megadva a helyiek jogait mindazoknak, akik ott laktak legalább tíz éve. I. Ferenc nagy királyunk, aki Normandiában kiépítette Le Havre városát, így telepített le az új falakon belül rövid idő alatt sok-sok családot, akiknek mentességet adott.

Most, hogy Franciaországban már nincs üres hely, amint a természetben sem, önöknek már nem kell királyi szellemüket azzal fárasztani, hogy külföldieket hívjanak be. Jönnek elegen saját elhatározásukból, de nem azért hogy hozzanak, hanem hogy vigyenek. Felségeteknek csak az a feladata, hogy egy kicsit szívesebben és jobban fogadják azokat, akik, mintegy a mi polgárságunknak fizetséget adva valami új hasznos és előnyös ipart honosítanak meg nálunk. Erre késztetnek szomszédaink, akik jobban hasznosítanak bennünket, mint mi saját magunkat. Egy értelmes embernek mindenütt birtokolnia kell természet adta jogát.  Gyakran ugyanis annyi a távolság két ember, mint az ember és az állat között.

Minden dolgok között a verseny késztet a legjobb teljesítményre. Általa tudnak az emberek minden mesterséget a tökéletességig fejleszteni. Nincs jobb eszköz a gyakorlatban eljutni a csúcsig, mint az ipari konkurencia, mint ahogy nincs más lehetőség becsületet és díjat nyerni a kopjatörésben. A legszorosabb önvédelemre késztet körültekintően végiggondolni mindent, ami segíti és megkönnyíti a mesterséget, valamint jól megszervezni a munkát. Ez történik a színtársulatok esetében is, amelyek hanyagul, rosszul szavalva, próbák nélkül adják elő, amit tudnak, ha egyedül játszanak a városban, de amint egy másik kompánia is megjelenik, a verseny a lehető legnagyobb erőfeszítésre készteti őket, nem csupán jobban felkészülnek, de eszközeiket is felfrissítik, lelkesen játszanak, és mindent beleadnak, amire csak képesek.

Ebben a közös munkában, amely oly sok művességre és mesterségre oszlik, főként egy dologra kell figyelni alattvalóiknál: egy kézben ne keveredjen és szóródjék nagyon sok tevékenység. A németek és a flamandok a leginkább utánozhatók, mert ők szívesen egy területre összpontosítanak. Így ők sikeresebbek, mint a mi franciáink, akik egyszerre akarnak mindent csinálni – rosszul. Ez nagyon akadályozza őket, és el is téríti a helyes útról, amely tökéletességre vinne egy speciális területet. Az újító szellem gyengébb, ha túl sok mindenre figyel, és sem ideje, sem ereje nincs, hogy a helyes utat keresse, amikor vagy a szükség, vagy a kíváncsiság viszi örvénybe.

Ennek gyógyítása valamint állhatatlanságra és csapongásra való hajlamunk megakadályozása céljából, ha ez úgy tetszik Felségeteknek, engedélyezzék Franciaország különböző vidékein sok olyan mesterség műhelyeit létrehozni, amelyekre mindenütt egyetemesen szükség van, átadva ezek felügyeletét és vezetését tisztességes és hasznos privilégiumok biztosításával megfelelően képzett intelligens embereknek abból a célból, hogy ezek ésszerűen elosszák a feladatokat és a munkát a kézművesek között képességüknek és természetes adottságaiknak megfelelően. És ebből a jól megalapozott rendeletből meg fog születni a művészetek és mesterségek kifinomult tudománya és kiváló gyakorlata alattvalóik javára és hasznára, az önök bölcsességének bizonyságára és Franciaország dicsőségére.

Ami a többi szabályt illeti, Felségeteknek csak jóvá kellene hagyni, és akkor a mű kész. A király szava hatalom. És ki kérdezheti meg: „Mit teszel?” Egyébként, a szép, jó és biztos szellemek, akikről beszéltem (és akikből bőségesen található ebben a királyságban), boldogan bevetnék tudományuk legjavát, és gyakorlatuk legmegbízhatóbb elemeit. Önként nyitnák meg tudásukat önök előtt vagy egyszerűen becsületből, vagy miután már felmutattak valamit képességükből esetleges alkalmazásuk céljából. Mert ki ne unná már a tétlenséget, amire a többség kényszerül hasznot hozó tevékenység hiányában? Nehéz dolog semmit sem csinálni. Ezt a tétlenséget hívják élve temetésnek. Minden erény természeténél fogva cselekvéshez kötődik, megszokáshoz és elhatározáshoz. És minden munka, bármilyen is legyen az, elvezethet a tökéletességig. A vízszerző Klanthész, a malmot hajtó Epiktétosz<ref>Epiktétosz görög sztoikus filozófus Rómában az I. században.</ref> rá a bizonyíték. Thalész<ref>Thalész de Milétosz (i.e. VII. sz.) első a hét görög bölcs között. Kereskedő, utazó, és újító a tudományokban.</ref>  árulta az olajait, Szolón<ref>Szolón (i.e. 640-548.) athéni kereskedő és politikus, számos törvény bevezetője.</ref> kereskedett.
 
Mint ahogy hogy a mindenben természet beleültette az állatokba is az élvezet magvait, amelyek élet és fajuk fenntartásukhoz szükségesek, megadta nekik a kölcsönös szeretet, hogy megvédjék és fenntartsák egymást. Azért van különbség az állat és az ember között abban, hogy az  állat csak a jelenhez alkalmazkodik, csupán érzékei tárgyaira támaszkodva, csak nagyon gyenge emlékezetére a múltra vonatkozóan, és nincs semmi előrelátása. Az értelmes beszéddel rendelkező ember óhajtja ismerni az okokat, meg tudja ítélni a következményeket, el tudja képzelni a véletlen akadályokat, fel tudja mérni a haladást, a hasonlóságokat, össze tudja mérni a múltat a jelennel, és munkával javítani a hibákat, hogy meg tudja szerezni, amit jónak tekint nem csupán a maga, de az utódok számára is. Előfordul, hogy mintegy önmaga kiterjesztése céljából elfogja a közszolgálat vágya. Úgy érzi – mint Platón írja Architasnak,<ref>Architas (i.e. 5. sz.) Sokoldalú görög filozófus és politikus.</ref> hogy nem csupán önmagának született, hanem a hazájának, amelyhez mindenféle érzelem és segíteni akarás kapcsolódik. Ami azt is jelenti, hogy életének kisebb részét tarja meg magának, a nagyobbat szívesen áldozza a többiekre. Ezért nevezik az embert a szó szoros értelmében társadalmi és politikai lénynek.

De, mivel nem vagyunk tökéletesek és nem élünk tökéletes személyek között, beszéljünk erről a pontról a világ folyása szerint, ahol mindenki a profitot keresi, és a szemét arra fordítja, ahol felcsillanni látja a haszon szikráját, amire az ember törekszik természeténél fogva, az éhség vagy szokás miatt, amit második természetnek is neveznek. A legügyesebb és a kereskedelemmel foglalkozó könyveket sokat tanulmányozó emberek a napi közös tapasztalattól meggyőzve állították, hogy az egyes emberek által egyénileg érzett különböző szükségletek voltak a fő okozói a nagy közösségek létrejöttének. Mert a legközönségesebb kapcsolat és a leggyakoribb csoportosulás a kölcsönös segítségen és szolgálaton alapszik, amit egymásnak kézből kézbe adnak. De oly módon, hogy mindenkit inkább a saját profitja hajt, és mellette létezik egy általános motiváció, amit anélkül, hogy számolna vele, az első hajtóerő természete ad neki. Merkúr<ref>Merkúr a hírvivésen kívül a kereskedelem és a tolvajok istene.</ref>  állandóan tévelygett a világban ide-oda, de soha nem távolodott el a Naptól. Oly sok ember megannyi küszködésének, munkájának egyetlen célja van: a nyereség. A kereskedés egész körforgása erre az egy pontra irányul; e nélkül mozgás sincs.

=== MEZŐGAZDASÁG ===

(contracted; show full)dozásuk révén megszerezzék a halhatatlan és összehasonlíthatatlan tisztelet? Keresztény Felségetek, bátorság! Fejezzék be napjainkban ezt a kiváló művet uralkodásuk emlékeként! Nagy alkalom ez az önök számára, hogy neki fogjanak; ez az önök munkaterülete, és következésképpen minden gyümölcse. Ebben a hatalmas, szép és népes királyságban érvényesíteni tudják akaratukat, hogy hatalmat képviseljenek. Képesek lesznek gondolataikat tettekre változtatni.


Motchrestien-Németh

== Jegyzetek ==
<references/>